Délelőtt várható a Duna tetőzése Pozsonynál, Dévényben rendkívüli helyzetet hirdettek

árvíz k

Stabil a dunai árvízhelyzet, ráadásul gazdasági haszna is van az intézkedéseknek – jelentette ki a kormány szerdai ülése előtt Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter.

„Pozsonyban 11 óra után várjuk a tetőzést, 738 centiméteren, tehát nem éri el a másodfokú készültséget sem” – tette hozzá. Elmondta, hogy a kedden hozott intézkedések a bősi vízi erőmű mind a nyolc turbináját érintették, növelték a vízáteresztést, ezáltal csökkent az árvízveszély, és több elektromos áramot termeltek. „Ennek komoly anyagi haszna van, számításaink szerint hétfőig eléri a plusz 12 millió eurót” – tette hozzá Taraba. Kiemelte a tárca szakértőinek, valamint a Vízépítő Vállalat, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat és a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) együttműködését, továbbá az osztrák hatóságok által hozott intézkedéseket is.

A miniszter kedden válságstábot hívott össze a Duna áradása miatt, amit az ausztriai és németországi kiadós esőzések idéztek elő.

Mindeközben Dévény (Devín) városrészben – Pri Sihoti és Stará Horáreň térségben – rendkívüli helyzetet hirdettek az árvíz miatt, ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy a Duna lakott területeket önthet el. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?