December 2-ig kérhetik

Pozsony. December 2-ig igényelhetik a kárpótlást a 2. világháború alatt fasiszta törvények és rendelkezések alapján náci koncentrációs táborokba és fogságba hurcolt személyek, illetve – ha már nem élnek – azok hozzátartozói.

Pozsony. December 2-ig igényelhetik a kárpótlást a 2. világháború alatt fasiszta törvények és rendelkezések alapján náci koncentrációs táborokba és fogságba hurcolt személyek, illetve – ha már nem élnek – azok hozzátartozói. Idén tavasszal módosult a kárpótlási törvény, azaz bővült a jogosultak köre azokkal, akiket Szlovákia területéről hurcoltak el, viszont deportálásuk idején magyar állampolgárok voltak. A módosítás szerint kárpótolják az akkori Csehország és az első Csehszlovákia területéről, illetve a Kárpátaljáról elhurcoltakat is. „Az eredeti törvény 1999. december 1-jén lépett hatályba, a kérvényeket az ettől a dátumtól számított három éven belül kellett beadni, és bár most tavasztól bővült a kárpótolható személyek köre, a decemberi határidő rájuk is érvényes. Ha valaki nem adja be kérelmét december 2-ig, utólag nem fogadjuk el” – magyarázta lapunknak az igazságügyi minisztérium illetékes osztályának a munkatársa. A hadifoglyok nem jogosultak a kárpótlásra, mely egyszeri nagyobb összeg kifizetése és egyfajta nyugdíj-kiegészítés megítélése révén történik. Az egyszeri kárpótlás minden lágerben töltött hónapért 3000 koronát jelent majd, tehát aki öt hónapig volt táborban, 15 ezret kaphat. A nyugdíj-kiegészítést a kárpótlás jóváhagyásáról szóló irat alapján a Szociális Biztosítóban lehet kérvényezni.

Ha valakit már kárpótoltak valamilyen törvény – például a magyarországi – alapján, ettől függetlenül most is megfogalmazhatja igényét. Ha teljesíti a törvényes feltételeket, a szlovák törvény szerint még egyszer kárpótolhatják. A kérvényt szlovákul kell megfogalmazni, és fel kell tüntetni: mikortól meddig (pontos dátum) és hol volt koncentrációs, illetve munkatáborban; honnan hurcolták el; mikor tért haza. Ezenkívül mellékelni kell az összes ezzel kapcsolatos iratot; elég fénymásolatot küldeni. A kérvényeket az igazságügyi minisztériumba kell postázni (Ministerstvo spravodlivosti, Odbor rehabilitácie a odškodnenia, Župné námestie 13, Bratislava 813 11). Az érdeklődők a 02/6428 4901-es telefonszámon kérhetnek bővebb felvilágosítást. (-sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?