Danko a menekült-ellenes bizonyítványt magyarázza

Pozsony |

<p>Andrej Danko házelnök Szlovákia menekültellenes retorikáját szeretné megmagyarázni uniós kollégáinak a mai házelnöki csúcstalálkozón. Pártja, az SNS eközben törvénymódosítással készül az iszlamizáció megakadályozására.</p>

Az uniós tagállamok házelnökei egy informális csúcstalálkozón hallgathatják meg Danko magyarázatát ma este. A szlovák házelnök azt szeretné, ha kollégái jobban megértenék „a szlovák álláspontot és a menekültellenes retorika” okait, és azt, miért utasítja el az ország a menekültek kvóták alapján történő elosztását. Mindezt a szlovák történelem, értékek és hagyományok bemutatásával szeretné hozzájuk közelebb hozni.

Máshol tart az ország

„Szlovákia más értékekre és hagyományokra épült, mint a nagy, gyarmatosító országok, amelyeknek teljesen más a történelmük, és természetes módon voltak képesek együtt élni a kisebbségekkel” – mondta Danko, aki szerint Szlovákiában nehezen született meg a demokrácia. Azt szeretné, ha kollégái megértenék: mindennek megvan a maga ideje, hogy Szlovákia máshol tart fejlődésben és mentalitásban, mint más országok, amelyek más fejlődési szakaszokon mentek át. Ugyanakkor hozzáfűzte, ez nem jelenti azt, hogy itt bárki az emberek bőrszíne vagy nemzeti hovatartozása alapján akarna másokat megítélni. Azt állítja, Szlovákia szívesen segít, ám a lakosságnak „nehéz elmagyarázni, miért vallott kudarcot Schengen, és azt is, hogy nem vagyunk képesek biztosítani az emberek védelmét”.

A csütörtök esti ünnepi vacsorát, melyen Szlovákiát „nemzeteket összekötő országként” kívánja bemutatni, szlovák motívumokra fűzik fel, az ország kultúráját a zenén, a művészeten, a konyhán és a borokon keresztül hozzák majd közelebb.

Fico témája volt

Danko tulajdonképpen Robert Fico témáját vette át, és viszi tovább. A szlovák kormányfő volt ugyanis, aki hazai és nemzetközi felháborodást okozott, mikor a márciusi parlamenti választások előtt arról beszélt, hogy figyelni fogják az országban élő muszlimokat, és arról is, hogy nem engedi, hogy egységes muszlim közösség jöjjön létre Szlovákiában. A miniszterelnök vezetésével Szlovákia pert is indított a menekültkvóták miatt.

Danko sem maradt le a kormányfő, későbbi koalíciós partnere mögött. Már januárban az „iszlamizáció megállításának” gyakorlati megoldásairól beszélt. „Ahogy Franciaországban mondják, az iszlamizáció a kebabbal indul. Pozsonyban ez már megy, tudatosítani kell, mi lesz itt öt vagy tíz év múlva” – mondta akkor. Három törvényjavaslatot ígért, amennyiben az SNS a parlamentbe kerül: meg akarta tiltani a mecsetek és minaretek építését és a burka viselését az országban, és szigorította volna az új egyházak regisztrációjának feltételeit is.

Szigorúbb törvény

A harmadik törvénytervezetet szeptemberben az SNS valóban be is nyújtotta a parlamentbe – igaz, azzal a magyarázattal, hogy az állami támogatásokra spekulálókat akarják megállítani. A tervezet szerint egy új egyház bejegyzésére 20 ezer helyett 50 ezer tag kellene. Az SNS elismerte, hogy a törvény részben az iszlamizáció megállítására szolgál, ám azt mondják, nem ez az elsődleges ok. Danko ugyanakkor még januárban nyíltan ki is mondta, miről szól az egész. „A szlovákiai iszlám csoport lassan eléri a 20 ezret, bár hivatalosan csak 5 ezren vannak. Véleményem szerint meg kell emelni a kvórumot, hogy ne legyen ilyen kockázat” – magyarázta akkor.

A népszámláláson egyébként mintegy kétezren vallották magukat muzulmánnak. Ráadásul 1991 óta csupán három kisegyházat jegyeztek be az országban, a vonatkozó törvény legutóbbi, 2007-es szigorítása óta pedig egyet sem.

A törvénytervezettel egyébként a Marek Maďarič vezette kulturális minisztérium sem ért egyet. A tárca szerint nem kell tovább szigorítani a vallásszabadságról szóló, már egyébként is aránylag szigorú szabályozást. (TASR, aktuality.sk, fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?