Csónakban fotózták a Mont Blanc csúcsa alatt

#Dömötör Ede felvételeiPuskás Balázs pályája nemsokára mégis más irányt vett. Bejutott a külkereskedelmi főiskolára, és modellként kezdett el dolgozni. De a tánctól így sem szakadt el. Egy nagy sikerű off line-bemutatón, amelyet Norman Gábor rendezett, a Mucho mambo című számra „mixelt“ egy latin fergetegest. Két és fél percig övé volt a kifutó. Ezt a két és fél percet azóta is sokan emlegetik. A latin tűz pedig továbbra is lobog benne. Temperamentumát bizonyára olasz őseitől örökölte. Diplomával a zsebében Puskás Balázs maradt a divatszakmában. Egyelőre. Mert mint mondja: útjai továbbra is kifürkészhetetlenek.

Magyarországon több mint egy éve nem lépett kifutóra. Pedig ezt megelőzően a legjobb modellek között tartotta számon a szakma. Belefáradt, megunta, vagy egyszerűen csak szünetet tart?

Bár a televízióban, a korábban felvett Divatmorzsákban még feltűnök néha, az igazság az, hogy a divatshow-k rendezése, a bemutatók koreográfiája már jobban érdekel. Amikor elkezdtem a modellpályát, az indíttatás a táncos múltamban gyökerezett. De mivel modellekkel is dolgoztam együtt, többen is ajánlották nekem ezt a lehetőséget. Igazából persze nem voltam tisztában azzal, hogy mi jöhet ezen a pályán. A magyar fiatalok nagy része sztereotípiákban gondolkozik, tehát én is így vágtam neki, de be kellett látnom, hogy a magyar divat világa is tartogat meglepetéseket az embernek.

Annyira meglepődött, hogy ki is lépett belőle?

Nem, nem vagyok csalódott, hiszen nem azzal a gondolattal jártam a bemutatókra, hogy én hoszszabb távon ebből akarok megélni. Számomra inkább kellemes elfoglaltságot, szórakozást jelentett a modellkedés. Ami lesz, az lesz alapon csináltam. Később egyre inkább azt tapasztaltam, hogy ezen a pályán is meglehetősen furcsák a viszonyok. Nem mindenki korrekt, ami persze nem biztos, hogy magyar sajátosság. Valójában mégis úgy ítéltem meg, hogy lépnem kell egy nagyot, mert ha modellkednék még vagy tíz évig, akkor hiába kacsintgatnék másfelé, nehezebben találnék új lehetőségeket. A másik oka annak, hogy itthon már nem modellkedem, az, hogy kitekinthettem külföldre és a saját bőrömön tapasztalhattam meg, hogy mennyire más ez a pálya például Olaszországban. Bár ott sem mindenkinek sikerül, hiszen sokan csak a buli kedvéért mennek ki. Ráadásul a magyar modellek nem mindig jutnak el az igazán jó ügynökségekhez, de ha mégis, akkor sem úgy viszonyulnak a dolgokhoz, hogy itt most pénzt tudok keresni. Pedig erre is lenne lehetőség.

Ön hol horgonyzott le Olaszországban?

Milánóban, a Joy modellügynökségnél.

A lányok előtt szabadabb a pálya, a fiúk számára nem olyan egyenesek az utak.

Én úgy kerültem ki, hogy Budapesten felfigyeltek rám, és kiközvetítettek.

Felfigyeltek?

Na jó, akkor konkrét leszek. Mai cégtársam, Kovács Zsuzsa ajánlatára jutottam ki Milánóba. Ő beszélt rá, hogy ki kell mennem, meg kell próbálnom. A Joy pedig a legjobb férfi modellmenedzsment. 2000 júniusában mentem ki, és október környékén jöttem haza.

Hogy alakult a kinti élete? Pontos napirend alapján?

Minden reggel bejelentkeztem az ügynökségnél, és elkértem az aznapi castingokat. Egy nap akár öt válogatásra is el lehetett menni, még a gyengébb hetekben is. Az információkat természetesen az ügynökség közvetíti a modelljeinek. Én többféle lehetőséget kaptam. Divatbemutatókra, fotózásokra, show-roomokra jártam.

Szobashow?

Tulajdonképpen az lenne. Magyarországon ez úgy zajlik, hogy az adott cég modelleket kér a házi bemutatójához, és így viszik a szakmabeliek elé az egész kollekciót. Milánóban a showroomok is a legnagyobb divatházakban zajlanak. Azt mondják, Európában Párizs a divat fővárosa. Szerintem Milánó is az. Armani például külön szalonban vonultatja fel a fiatalok, a hagyományosabb stílust követők és a gyermekek divatirányzatát.

Budapesten milyen olasz cégek bemutatóján szerepelt?

Gianfranco Ferré és Versace kollekcióit mutattam be.

Milánóban nem találták furcsának, hogy ott áll előttük egy magyar fiú - olasz külsővel?

Nagy szerencsém volt, hogy a Joynál azonnal elfogadtak. Ez sem törvényszerű, hiszen ez a legnagyobb olasz férfi modellügynökség. A származásomból fakadóan tényleg a magukénak érezhettek egy kicsit. A rokonaim ma is lent élnek Dél-Olaszországban. Beszéltem is róluk az ügynökségnél. Természetesen olaszul, amit külön értékeltek. Az iskolában ez volt a harmadik nyelvem, így inkább ezt használtam. Csak a külföldi kollégákkal beszéltem angolul.

Hogy reagáltak az olasz ágra?

Természetesen felkeltette az érdeklődésüket, én meg előszeretettel meséltem, hogy a nagyapám olasz volt, és magyar nagyanyámmal a háború idején ismerkedtek meg, házasságkötésük után pedig délen telepedtek le, s a rokonok, édesapám unokatestvérei Paruolo néven ma is ott élnek.

Az olasz vonások az ön arcáról is leolvashatóak. De milyen fazon számít ma divatosnak az olasz modellek között?

Többféle típus van. A kommersz vonalat a fiatal srácok képviselik. Külsejük alapján meg sem lehet róluk állapítani, hogy modellként dolgoznak.

Annyira hétköznapiak?

Esetenként igen. Ezzel együtt persze jól néznek ki. Érdekesek. Igazán divatosnak mégis a finom arcvonású fiúk számítanak. De rögtön mögöttük a markánsabb arcélűek állnak. Én nem is tudtam hova sorolni magam. Találkoztam persze olyan fiúkkal is, akik jó képanyaggal, remek referenciával rendelkeztek, ám a valóságban egyáltalán nem voltak megnyerőek. Ott, ahol laktam, egy norvég, egy portugál, egy francia és egy svájci modell lakott. Senki sem hasonlított a másikra. A francia fiú New Yorkban is dolgozott. Ő markáns arcú, izmos testalkatú volt. Aztán jött egy kanadai srác. Unikális jelleggel feltűnt egy-egy marokkói, algériai modell is.

Minden napra adódott komolyabb munka?

Ha nem, akkor sem estem pánikba. Én nem is akartam azt az életmódot követni, mint a modellek többsége. Sokan élnek kint úgy, hogy a kulturális értékekről az égvilágon semmi fogalmuk nincs. Én a Santa Maria delle Grazie templomba is elmentem, hogy láthassam Leonardo da Vinci Utolsó vacsoráját. Engem lenyűgöz a reneszánsz. Bolognába és Genovába is eljutottam, mert látni akartam az ottani értékeket is. Idegenforgalmi szakközépiskolát végeztem, engem mindenütt érdekel a hely hangulata, a város lüktetése, vérkeringése. Milánóban számomra egy pékségben is öröm a társalgás. Éjszaka, a város főterén pedig hatalmas a pezsgés. Milánó egyébként a modellek városa. Lépten-nyomon az albumukkal siető fiúkkal-lányokkal találkozik az ember. Ez már szinte hozzátartozik a városképhez. Az ott lakók is megszokták. A parkban sétáltam, amikor hallottam egy idős bácsi rám irányuló megjegyzését: „Na, ez is biztosan modell!“ Milánóban ezrekben mérhető a modellek száma. Izgultam is, amikor kimentem. Őszintén bevallom, nem sok reménnyel kecsegtetett a dolog. Megfordult már előttem a városban néhány magyar modell, de nem jutottak messzire. És nem azért, mert rosszak voltak. Ez egyébként is meglehetősen szubjektív dolog. Ha ezt nem tudatosítod, az önérzeted, a hiúságod sínyli meg. Ezen a pályán minden munkára valamilyen karaktert keresnek. Tehát lehetsz bármilyen vonzó, ha például egy reklámba egy konkrét típusra van szükség, és te nem olyan vagy, mehetsz.

Kinek van a legnagyobb esélye?

Milánóban? Mindenkinek megvan az esélye, csak nagyon sok kell ahhoz, hogy valaki szerencsés legyen. Ismertető jegyeket mondhatok. Nem éppen a kigyúrt, hatalmas testeket keresik. Inkább a szálkás, inas típust. És nem is a túl magasat. Százkilencvennégy centimmel én már a határon voltam.

# A hajszín mennyire számít?

Nem tudom. A norvég srác vörös volt. Nem nagyon hívták. De volt egy másik, szintén vörös fiú, aki rengeteget dolgozott. Nem lehet kategorizálni. A legbrutálisabb arcokból is nem egyet foglalkoztatnak. Még azt sem állíthatom, hogy egyértelműen az északi vagy a déli, mediterrán típus a kapós. Sok a munka, ezért sok mindenre válogatnak. Reklámra, show-ra, divatbemutatóra, fotózásra mindenkinek tere nyílhat. Vannak, akik sokféle munkára alkalmasak, mások szigorúan csak egyfélére. A klasszikus szépségre ugyanúgy igényt tartanak, mint egy első látásra megdöbbentő arcra. Széles a skála.

Az olasz modellek miképpen reagálnak a külföldiek erős jelenlétére?

Nem okoz gondot számukra. Nincsenek is olyan sokan. Milánóban talán spanyol modellből van a legtöbb. De jönnek oda olyan részéről is a világnak, hogy elcsodálkozol. Például Új-Zélandból.

Mi volt a legemlékezetesebb felkérése?

Többféle lehetőséget kaptam. A legszebb, a legizgalmasabb azonban mindenképpen az a fotózás volt, amelyre a Mont Blanc csúcsa alatt került sor, ahol egy vadvízi evezés során fényképeztek. Már ezért az élményért is megérte Milánóba menni. Négyen ültünk a csónakban, négy modell, plusz a vezető. Az ő segítségével mentük le a sebes sodrású folyón. A Mont Blanc csúcsán nem voltam. Nem vagyok hegymászó.

Hány méter magasban zajlott a fotózás?

Körülbelül kétezer méteren dolgoztunk. Gyönyörű háttér előtt. A sziklák, a növényzet valósággal elkápráztatott. A nyár kellős közepén jártunk, de nagyon hideg volt a folyó, iszonyatosan hideg. A neoprim ruhák nagyon jól szigeteltek, de a magasságom miatt rövid volt a nadrág szára, így befolyt a jéghideg víz a cipőmbe.

Malőr, kínos szituáció?

A kifutón? Szerencsére elkerülnek. Egyszer ugyan, egy Náray Tamás-bemutatón, kínai ernyővel kellett kimennem a közönség elé, és beakadtam a díszletbe. Rángattam az ernyőt. Látványos mutatvány lehetett.

Mivel zárta végül is a milánói fejezetet,

Azzal, hogy jól éreztem magam. Különböző felkéréseknek tehettem eleget, s ez elégedettséggel töltött el. Nem úgy mentem ki, hogy évekig kint maradok. Nem dédelgettem ilyen álmokat. A Kánaánt szerencsére így is megéltem. A főiskola miatt kellett visszajönnöm, mert mindenképpen be akartam fejezni. De ezt sem bántam meg. Én Amerikának sem voltam a betege. Onnan is könnyű szívvel jöttem haza, pedig Bostontól Philadelphiáig rengeteg helyen táncolhattam.

Vannak még fellépései?

Már csak a saját örömömre táncolok.

Modellügynökséget is a saját örömére nyitott?

Igen. Tulajdonostársammal, Kovács Zsuzsával azonban mi nem csak közvetítéssel foglalkozunk, hanem modellképzéssel is. Szakmai körökben már tudnak rólunk, jelentős kollekciók bemutatójával bíznak meg bennünket. A vízilabda Európa-bajnokság idején fürdőruha-bemutatót csináltunk a nemzetközi vízilabda-szövetségnek. Az ilyen rendezvényekben én már több lehetőséget látok, mint abban, hogy modellként szerepeljek. A saját ötleteimet szeretném megvalósítani, mint rendező-koreográfus. Divatszínházat kreálni egy-egy bemutatóhoz, ez lett számomra a legnagyobb kihívás.