Csáky: március végéig kész a kisebbséginyelv-használati törvény tervezete

Pozsony |

<p>Az MKP március végéig elkészíti a kisebbséginyelv-használati törvény tervezetét, amelyet ezt követően Knut Vollebaekkel, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosával és Robert Fico kormányfővel is ismertet - jelentette be hétfőn Csáky Pál pártelnök.</p>

Elmondta, a Vollebaekkel folytatott hétfői pozsonyi tárgyaláson a törvényjavaslattal kapcsolatban pártja egy hágai találkozót is kért a főbiztostól.
Berényi Józesf, az MKP elnökhelyettese közölte, hogy Vollebaek a kisebbségi nyelvek és az államnyelv (vagyis a szlovák nyelv) használata közti nagy aránytalanságokra figyelmeztetett. "Ezt az aránytalanságot meg kell szüntetni" - jegyezte meg a politikus. A kisebbségi nyelvek használatáról készülő jogszabály a párt elképzelése szerint előnyt élvezne az államnyelvtörvénnyel szemben. Csáky tájékoztatása szerint a főbiztosnak érdeke, hogy a kérdéskörről minden érintett fél - köztük az MKP - bevonásával kell eszmecserét folytatni.
A kulturális minisztérium álláspontját, miszerint az MKP-val nem ülnek tárgyalóasztalhoz, a pártelnök a bolsevik magatartás megnyilvánulásának tekinti, a nyelvtörvény közelmúltbeli módosítását pedig a kormány kisebbségekkel szembeni buta politizálásának tudja be.
TASR
Az EBESZ-főbiztos pozsonyi látogatásáról bővebben az Új SZó keddi nyomtatott kiadásában olvashatnak!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?