Pozsony. Nem eldöntött kérdés még Szlovákia NATO-felvétele, közölte Eduard Kukan.
Csak a választások után
Pozsony. Nem eldöntött kérdés még Szlovákia NATO-felvétele, közölte Eduard Kukan. „A határozatot a prágai NATO-csúcson hozzák meg a tagországok képviselői” – mondta a külügyminiszter az Észak-atlanti Tanács pénteki üléséről tájékoztatva, melyen Szlovákia képviseletében ő és Jozef Stank védelmi miniszter ismertette az ország felkészültségéről készített jelentést. A dokumentum szerint Szlovákia felkészült a NATO-tagságra, ami nagy részben a szlovák haderő és a NATO közti szoros együttműködésnek köszönhető. Az ország felkészültségében nagy előrelépést jelentett a biztonsági, védelmi és katonai stratégia elfogadása, s az ennek alapján jóváhagyott haderő-fejlesztési koncepció. A folyamat folytatása a szükséges honvédelmi törvények elfogadása lenne, melyeket a parlament várhatóan még áprilisban megtárgyal, mondta Stank. A szaktárcán belüli előrelépés ellenére a tagországok NATO-nagykövetei érzékeltették, hogy a felvétel fontos eleme az ország politikai irányultságának alakulása a választások után. „Újra a kimaradásunkat okozhatja, ha azok kezébe kerül a hatalom, akik az előző NATO-bővítés során kormányozták az országot” – mondta a külügyminiszter a tanácskozáson elhangzottakra hivatkozva. Kukan szerint azonban a választásokat követően hasonló helyzet várható, mint 1998-ban, vagyis nem a legtöbb mandátumot szerző párt alakít majd kormány. A külügyminiszter ezt a véleményét ismertette a NATO-tanács tagjaival is. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.