Čaputová tiszteli a bűnüldöző szervek munkáját, nem kommentálja Fico kijelentését

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő tiszteletben tartja a bűnüldöző szervek eljárását. Ezt a Robert Fico volt kormányfő és Smer-elnök, illetve Robert Kaliňák volt belügyminiszter ellen indított eljárás kapcsán közölte. Hangsúlyozta: meg kell várni az eljárás további menetét. Szerinte nem helyénvaló az ilyen eljárások politikai jellegű kommentálása.

„Tiszteletben tartom a bűnüldöző szervek eljárását. A törvény előtt mindenki egyenlő. Az egyetlen dolog, amit ezzel kapcsolatban mondhatok, hogy meg kell várni a nyomozók és az ügyészség további lépéseit” – mondta az újságíróknak Čaputová, aki hivatalos látogatáson van Olaszországban.

Fico az ellene indított eljárás kapcsán többek között azt mondta, hogy Eduard Heger, Igor Matovič (mindketten OĽaNO) és Čaputová politikai színjátékáról van szó. „Az ilyen eljárásokat egyáltalán nem helyénvaló politikai szempontból kommentálni. Az, hogy Robert Fico mégis így tesz, az az ő választása” – reagált az államfő.

A Fico és Kaliňák ellen indított eljárást Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője erősítette meg. A rendőrség továbbá a Marek P. ellen indított eljárást is megerősítette. A védelem azt közölte, hogy az érintetteket bűnözői csoport alapításával és támogatásával, valamint bank- és adótitok veszélyeztetésével gyanúsítják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?