Čaputová kinevezte a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság öt bíróját

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő az elnöki palotában kinevezte a Szlovák Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság öt bíróját. Az elnök asszony azt várja, hogy az új tisztviselők megbirkóznak majd a felelősség terhével, a mértéktartás követelményével, a hatalom csábításával, valamint a szigorú etikai követelményekkel is.

Az új bíróság hatáskörébe fognak tartozni többek között a bírókkal és ügyészekkel szembeni fegyelmi eljárások is. „Önöké a lehetőség, hogy meggyőzzék a nyilvánosságot: éppen a bírók felügyelik a legszigorúbban, hogy a bírói közösség tagjai és más jogi szakmák képviselői betartják-e a törvényből adódó kötelezettségeiket” – mondta Čaputová az újonnan kinevezett bíróknak. „Ettől a pillanattól kezdve önök közszereplők, akik hozzájárulhatnak a társadalmi közállapotok javulásához” – fűzte hozzá.

A Szlovák Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság új bírói Kristína Babiaková, Marián Fečík, Zuzana Šabová, Juraj Vačok és Juraj Vališ.

A nyilvános meghallgatást sikerrel abszolválta 21 bírójelölt, köztük a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság elnöke, Pavol Naď is. Az új intézményben 30 bírói pozíciót kell betölteni.

A Szlovák Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság létrejötte a tavalyi igazságszolgáltatási reform eredménye. A jogállása a közigazgatási jog területén a Szlovák Legfelsőbb Bíróságéval megegyező, emellett a bírók és az ügyészek elleni fegyelmi eljárások is a hatáskörébe tartoznak. Felülvizsgálhatja a helyhatósági választások alkotmányosságát és törvényességét is. 2021. augusztus 1-jén kezdi meg a működését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?