George McLaurin, az első afroamerikai diák, akit felvettek az Oklahomai Egyetemre, de külön kellett ülnie a fehér diákoktól. A kép 1948-ban készült. (Fotó: Boredpanda)
Csak erős idegzetűeknek! Az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények
Tragédiák nem csak a múltban léteznek, ezért fontos, hogy megértsük a történelmet, és megpróbáljuk nem megismételni a legsötétebb pillanatokat, amelyeken az emberiség keresztülment. Elég csak megnézni, milyen háborúk és konfliktusok dúlnak ma is a világban vallás, bőrszín vagy nemzeti hovatartozásbeli különbözőségek miatt.
A BoredPanda portál ezért összegyűjtötte a felkavaró és fájdalmas történelmi fényképek listáját, hiszen hogyan is lehetne tanulságokat levonni a jövő számára, ha elfelejtjük a múltat?
Az 1963-as feketék jogaiért való tüntetés évfordulójának (augusztus 28.) apropóján válogattunk ki pár tematikus képet a BoredPanda gyűjteményéből, hogy megmutassuk, mit is kellett átélniük a bőrszínük alapján kitaszított embereknek.
(1.pluska)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.