A szakértők szerint több évtizedes hanyagság miatt terjed ma egyre gyorsabban a majomhimlő

majomhimlő

A nemzetközi közösség évtizedek óta tartó hanyagsága vezetett ahhoz, hogy Afrikában a majomhimlő új, a korábbiakhoz képest könnyebben terjedő variánsa ütötte fel a fejét olyan országokban, amelyeknek nagyon kevés erőforrásuk van arra, hogy megfékezzék a vírus terjedését – jelentette ki kedden Dimie Ogoina, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértője.

A majomhimlő éveken keresztül szinte észrevétlenül terjedt Nigériában és máshol, mígnem 2022-ben több mint 70 országban robbant ki a globális szintűnek minősített járvány – tette hozzá Ogoina virtuális sajtótájékoztatóján.

A szakértő kifejtette: a jelenlegi helyzet Afrikában már nem ugyanaz, mint 2022-ben. Ma a majomhimlő Afrikában szexuális úton terjed, valamint gyerekek közötti szoros kontaktussal, illetve várandós nők körében is. A legtöbb, 50 év feletti ember jó eséllyel be van oltva himlő ellen, és ez ad némi védelmet a majomhimlő ellen is, viszont Afrika többnyire fiatal népességére ez már nem jellemző.

A majomhimlő a fekete himlőt okozó vírusok családjába tartozik, de enyhébb tüneteket okoz, általában lázzal és izomfájdalommal jár, súlyosabb esetekben felhólyagzik a betegek bőre az arcon, a kezeken, a mellkason és a nemi szervek környékén. A WHO augusztus közepén nemzetközi szintű egészségügyi veszélyhelyzetet hirdetett a majomhimlő új variánsának afrikai terjedése miatt.

Az Afrikai Betegségmegelőző Központ (ACDC) adatai szerint a kontinensen több mint 22 800 ember fertőződött meg, és 622 halálesetet jegyeztek fel. Az elmúlt héten az új fertőzések száma 200 százalékos emelkedést mutatott. A fertőzések és a halálozások többségét a Kongói Demokratikus Köztársaságból jelentették, ahol nagyrészt 15 év alatti gyerekeket betegít meg a majomhimlő. A szakértők szerint Kongóban és más országokban is kevés diagnosztikai eszköz áll rendelkezésre, ami megnehezíti, hogy ellenőrzés alá tudják vonni a vírus terjedését. A gyorsabban terjedő új variánst eddig Kongón kívül négy másik afrikai országban, illetve Svédországban mutatták ki.

Dimie Ogoina elmondta: sajnálatos, hogy bár a majomhimlő már 54 éve jelen van, a nemzetközi közösség csak most kezd gondolkodni azon, hogyan tudnák gyógyítani a betegeket. Szakértők szerint az ebolajárványok megfékezésére kidolgozott stratégiák esetleg ebben az esetben is hasznosak lehetnek, mert várhatóan a majomhimlő esetében is csak korlátozott számú oltóanyagra számíthatnak a hatóságok. Becslések szerint Afrikának mintegy 10 millió dózis vakcinára lenne szüksége, de várhatóan csak nagyjából 500 ezer fog eljutni hozzájuk, és bizonytalan, hogy egyáltalán mikor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?