A Forma-1-es Williams istálló bejelentette, hogy az amerikai Logan Sargeant helyét a szezon végéig Franco Colapinto veszi át.
Argentin pilóta fejezi be a szezont a Williamsnél Sargeant helyett
A 21 éves argentin pilóta idén már a Brit Nagydíj szabadedzésén bemutatkozott a legjobbak között, ezen kívül a Forma-2-ben versenyzett, Imolában nyert, Barcelonában és Spielbergben pedig második volt.
Colapinto 23 év után az első argentin pilóta lesz a sorozatban.
A Williams hivatalos honlapján egyúttal köszönetet mondott Sargeantnek, aki 36 versenyhétvégén indul, tavaly hazai környezetben pontot is szerzett, így Michael Andretti után 30 évvel volt újra amerikai pontszerző az F1-ben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 10.11.
Visszatér a Forma–1-be a Toyota!
2024. 09.21.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.