Csökkent a háború kiterjedésének közvetlen veszélye a Közel-Keleten

izraeli-palesztin konfliktus

Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője szerint az Izrael és a Hezbollah között vasárnap reggel lezajlott ütésváltást követően csökkent a háború kiterjedésének közvetlen veszélye a térségben, de Irán továbbra is jelentős veszélyt jelent – közölte Charles Brown a Joáv Galant izraeli védelmi miniszterrel folytatott hétfő esti találkozója után.

Az amerikai vezérkari főnök az elmúlt hetekben megnőtt regionális feszültségek miatt érkezett Izraelbe, ahol Joáv Galant védelmi miniszterrel és Herci Halevi vezérkari főnökkel tárgyalt. „Irán agressziója minden idők csúcspontját érte el – ennek ellensúlyozására együtt kell működnünk, hogy minden színtéren úttörő képességeket érjünk el, és azokat kiterjesszük” – mondta megbeszélésükön Galant az izraeli védelmi minisztérium közleménye szerint.

Megvitatták a „stratégiai fordulópontot”, amellyel Izrael jelenleg szembesül, miközben továbbra is háborús céljait követi, vagyis a Hamász terrorszervezet felszámolását, a Hamász által fogva tartotta túszok visszatérésének biztosítását, valamint a biztonsági helyzet megváltoztatását Izrael északi határa mentén, hogy az ott élők visszatérhessenek otthonaikba.

Iránról szólva Galant hangsúlyozta, hogy Izraelnek és az Egyesült Államoknak bármikor készen kell állnia közös kötelezettségvállalásukra, miszerint megakadályozzák Teherán nukleáris fegyverekhez jutását.

Galant elismerését fejezte ki Brown tábornoknak kiállásáért Izrael mellett, egyértelmű elkötelezettségéért Izrael biztonsága iránt, amelyet mind az Egyesült Államok haderőinek Közel-Keletre történő telepítésében, mind Izrael önvédelemhez való jogának nyilvános támogatásában kifejezett.

Brown közel-keleti útján számos országba ellátogatott, korábban Egyiptomban, Jordániában, Kenyában, az Egyesült Arab Emírségekben és Libanonban találkozott az ottani hadseregek vezetőivel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?