Közélet

Čaputová kérdőre fogja vonni Boris Kollárt

Zuzana Čaputová államfő Boris Kollár (Sme rodina) házelnök autóbalesetével összefüggésben érdeklődni fog, hogy sor került-e a hatályban lévő óvintézkedések és korlátozások megsértésére.
ÚJ SZÓ ONLINE

2020. október 28. 19:24

boris kollár
- Felvétel: Martin Domok/Plus jeden deň

Az államfő hozzátette: természetes, hogy az emberek a köztisztviselők esetében érzékenyen reagálnak, ha felmerül a korlátozások be nem tartásának gyanúja, hiszen éppen ők azok, akik az említett korlátozásokat bejelentik.

Az teljesen rendben van, hogy Kollár úr utazott valahová, hiszen közjogi méltóságként előfordulhat, hogy hétvégén is dolgozik. Ez teljesen normális és természetes. Viszont a többi fennálló körülményre jó lenne, ha hiteles magyarázatot kapnánk

– közölte az államfő a keddi sajtótájékoztatóján.  

Kollár szombaton (október 24.) szenvedett balesetet Pozsonypüspökin (Podunajské Biskupice). Rajta kívül megsérült a testőre és a sofőr is. A mentősök négy személyt láttak el. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. Michaela Jurcová, a házelnök szóvivője arról tájékoztatott, hogy Kollárnak eltört az egyik nyakcsigolyája, de az állapota stabil. Kedden sikeresen megműtötték.

Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter hétfőn kijelentette: nem gondolja, hogy Kollár szombaton megsértette a kijárási tilalmat. Azt nem tudta megmondani, hogy az autóbaleset előtt az ún. harmadik személlyel munkaügyekkel foglalkoztak-e, ami kivételt jelent a tilalom alól. Megjegyezte, hogy egy védett személy önállóan dönthet arról, kivel utazik egy autóban.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Peter Pellegrini

Pellegrinit választották a Hlas elnökének

koronavírus

Koronavírus: 27 beteg elhunyt, 1526 új fertőzöttet találtak pénteken

koronavírus-vakcina

Virológus: a vakcina a legolcsóbb és a leghatékonyabb megoldás

koronavírus kína

WHO: erősen spekulatív lenne azt állítani, hogy a vírus nem Kínában jelent meg

koronavírus Magyarország

Meghalt 152 beteg, 6268-cal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

José Mourinho

Mourinho úgy véli, hogy a bajnoki cím megszerzése miatt nyomás lesz a Chelsea-n

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.