Čaputová az Alkotmánybírósághoz irányította Pellegrinit

Zuzana Čaputovátas
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő azt ajánlotta Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnöknek, hogy amennyiben a kormánynak kétségei vannak afelől, vajon az Isztambuli Egyezmény összhangban van-e a szlovák jogrenddel és értékrendszerrel, forduljon az Alkotmánybíróságához. Az államfő ezt azután jelentette ki, hogy hétfőn találkozott a kormányfővel és Andrej Danko (SNS) házelnökkel.

„Az Alkotmánybíróság szakavatott és objektív álláspontja fontos többletet jelentene az Isztambuli Egyezmény érzékeny témájáról folytatott vitában. Az ilyen kérdésekben csak az objektív eszmecsere és az alaptörvényünk, vagyis az alkotmány tisztelete vihet előbbre minket. Ez utóbbi szerint a parlamentnek kell eldöntenie, hogy egyetért-e a ratifikálással” – nyilatkozta hétfőn az államfő.

Čaputová leszögezte, hogy nem fogja útját állni a parlamenti többség határozatának, amennyiben az az alkotmánnyal összhangban fog dönteni az egyezményhez való csatlakozás kérdésében. Úgy véli, hogy eddig ilyen döntés nem született.

Az elnök asszony kiemelte, hogy az Isztambuli Egyezményt Szlovákia nem ratifikálta, vagyis az nálunk nem hatályos, semmire sem kötelez, és nem része a jogrendnek sem.

„A ratifikálására csak akkor kerülhetne sor, ha a parlamenti többség a dokumentum megtárgyalása után egyetértene az egyezményhez való csatlakozással. Ez azonban mind ez idáig nem történt meg, és láthatóan nincs is meg hozzá a politikai akarat”

– jegyezte meg az államfő.

Az egyezménnyel összefüggésben kialakult helyzet 2011 óta tart, és mivel az nem hatályos, Čaputová szerint nincs semmilyen nyomós ok, ami miatt a választások előtt három héttel kellene megoldást találni erre a problémára.

Az elnök asszony tiszteletben tartja az egyezményt kifogásoló emberek véleményét, megérti az aggodalmaikat, de nem hajlandó tolerálni a tények elferdítését, a félelemkeltést és a máshogy gondolkodók elleni uszítást. Hozzátette: az Isztambuli Egyezményt nem utasítja el az egész társadalom, az emberek egy jelentős része ugyanis a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem eszközeként tekint rá. Čaputová kiemelte: az ő véleményüket is meg kell hallgatni, és egyformán kell kezelni. Az Isztambuli Egyezmény ellen tiltakozó, keddre (február 11.) betervezett tüntetések szervezőit és résztvevőit megkérte, hogy a véleményüket nyugodt hangnemben, gyűlölködő retorikától mentesen nyilvánítsák ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?