Čaputová: Tárgyilagos, racionális és nyugodt vezetés kell

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová köztársasági elnök a közmédia vasárnapi műsorában arról beszélt, az országnak tárgyilagos, racionális és nyugodt vezetésre van szüksége, mert több válság is egyszerre sújtja a szlovákiai társadalmat. A jelenlegi kormány szerinte nem így viselkedik.

„Most az ország vezetésének mikéntje olyan, mintha két előrelépés után három visszalépés következne” – bírálta a jelenlegi kormányt Čaputová, és hozzátette, az országnak tárgyilagos, racionális és nyugodt irányításra van szüksége. Az államfő szerint a kisebbségi kormányzás ugyan nem elképzelhetetlen modell, de ez csak akkor működhet, ha a kormány nyugodt és racionális érvekkel támasztja alá a lépéseit. „Itt pedig nem ez történik” – jelemtette ki. Ennek szerinte az az eredménye, hogy a parlament működése bizonytalanná vált. „A válságokból ezért dráma lesz” – helytelenítette a kabinet eljárását, és példaként az orvoszakszerevzetekkel való megállapodást emlíette, amelyet a legutolsó pillanatban kötött meg a kormány.

Az államfő az SaS által Eduard Heger (OĽaNO) kormányával szemben benyújtott bizalmatlansági indítványról elmondta, ha ezt a parlament megszavazza, ő köteles leváltani a kabinetet. Arról is beszélt, ebben az esetben három alkotmányos lehetőség kínálkozik: átmenetileg megbízhatja Hegert, hogy kormányozzon, vagy az aktuális parlamenti viszonyok alapján egy új kabinet is megbízást kaphat, de az államfő szakértői kormányt is kinevezhet. „Ez az esetemben a parlamenti politikai játékosokkal való egyeztetéstől függene” – tette hozzá arra vonatkozóan, melyik lehetőséggel élne. Čaputová a pénteken rögzített műsorban arról is beszélt, nem szívesen nevezne ki szakértői kormányt, hiszen ebben az esetben a végrehajtói hatalom nagy mértékben az ő kezébe kerülne. Ezzel cáfolta azokat a kijelentéseket, amelyek szerint az államfő a szakértői kormány kinevezését részesítené előnyben.

Az előrehozott parlamenti választások alkotmányos lehetőségének bevezetéséről szóló népszavazásról szólva az államfő kijelentette, a referendumot továbbra is egy bizonyos politikai párt kampányának tekinti. Ezzel a népszavazást kezdeményező Smerre utalt. Szerinte ha a január 21-ére kihirdetett népszavazást és a referendum intézményét általában nem politikai célokra, hanem valós, praktikus kérdések eldöntésére használnák a politikai szereplők, akkor nagyobb valószínűsége lenne annak is, hogy a szavazás érvényes lesz. Eddig Szlovákiában egyetlen népszavazás volt érvényes.

A kormány által tervezett, a lakosságnak nyújtandó inflációs segítséggel kapcsolatban rámutatott, a támogatás mindenkinek egyformán járhat majd, de szerinte az anyagilag nehezebb helyzetben lévőket jobban kellene segíteni. Úgy látja, ez igazságosabb lenne és egyben a közpénzek hatékonyabb felhasználását is jelentené.

Az elnök azzal kapcsolatban, hogy a főügyész, Maroš Žilinka a Büntető Törvénykönyv 363-as paragrafusa alapján megsemmisítette a Robert Fico és Robert Kaliňák smeres politikus ellen folytatott büntetőeljárást, elmondta, át kell értékelni a főügyész ezen jogosultságát. Arra is emlékeztetett, hogy a kormány programjában is szerepel ennek a jogkörnek a szűkítése. „Fontolóra veszem, hogy megvizsgálom a 363-as paragrafus alkotmányosságát” – jelentette ki azzal, nem kizárt, hogy az ügyben az Alkotmánybírósághoz fordul. Tomáš Taraba, a fasiszta ĽSNS listáján bejutott parlamenti képviselő törvénymódosítási javaslatát, amelyben csökkentené a korrupcióért járó büntetéseket, az államfő elfogadhatatlannak tartja.

Čaputová a műsorban visszautasította azokat a kijelentéseket, amelyek azt állítják, valamilyen külföldi ország érdekeit szolgálja. „Ez ostobaság” – jelentette ki azzal, akik ezt terjesztik róla, azokkal szemben jogi lépéseket fontolgat. Egyben a dezinformációk terjedését is elítélte. Arra a kérdésre, újraindul-e az államfői tisztségért, egyelőre azonban nem válaszolt. Az államfő jövő héten Ferenc pápával a Vatikánban találkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!