Brüsszelbe utazott Robert Fico miniszterelnök

fico kp

Az Európai Tanács ülésén vesz részt.

A kétnapos ülésen az uniós vezetők a közel-keleti helyzet alakulásáról, a versenyképességről, a migrációról, és külpolitikai kérdésekről tárgyalnak. Az Európai Tanácsban megtárgyalandó témákról szerdán a parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottságának ülésén is beszélt a miniszterelnök.

A Kijevnek nyújtandó további katonai támogatás, valamint a légvédelmi rendszerek, lőszerek és rakéták szállítása terén elért eredményeket szintén megvitatják majd. Az ülésen szó fog esni még az orosz vagyonból származó pénz Ukrajna javára fordításáról, illetve az ország energiaágazatának és infrastruktúrájának megerősítéséről, még a közelgő téli időszak előtt.

A vezetők megoldást próbálnak találni arra, hogyan lehetne minél hamarabb tűzszünetet szorgalmazni a libanoni-izraeli határ mentén és a Gázai övezetben, mint ahogyan arra is, hogy milyen feltételek mellett lehetne elérni a Hamász által fogva tartott túszok szabadon engedését.

Az éghajlatváltozás területén a kormány- és államfők számba veszik a kolumbiai Caliban megrendezésre kerülő, a biológiai sokféleségről szóló ENSZ-konferencia, valamint a novemberi bakui ENSZ éghajlatváltozási konferencia (COP29) előkészületeit.

A miniszterelnök várhatóan pénteken tér vissza Szlovákiába.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?