Brexit: Minket is megoszt a britek uniós népszavazása

Pozsony |

<p>Szlovákia lakosságát is megosztja az ország Európai Unióban (EU) maradásának kérdése - derült ki abból a két közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét csütörtökön, a brit EU-tagságról tartott népszavazás napján tették közzé Pozsonyban.</p>

A felmérés készítői arra keresték a választ, hogy egy esetleges népszavazáson az unióból történő kilépés vagy a bennmaradás mellett döntene a szlovák lakosság.

Az első, a TASR közszolgálati hírügynökség által ismertetett reprezentatív felmérés szerint, amelyet a Focus közvélemény-kutató ügynökség készített június közepén, a megkérdezettek többsége támogatja, hogy Szlovákia maradjon az EU tagja. Arra a kérdésre, hogy népszavazás esetén Szlovákia uniós tagságának megtartása mellett szavazna-e, a felmérésében résztvevők 62,1 százaléka felelt igennel, 22,6 százaléka pedig nemmel.
    
A bennmaradást választók döntésük indoklásához három lehetőség közül választhattak. Feleleteikből kiderült: 43,5 százaléknyian úgy gondolják, az EU olyan jó projekt, amely nélkül Európa békés és prosperáló jövője nem lenne lehetséges. A megkérdezettek 37,5 százaléka úgy válaszolt, hogy az EU ugyan rosszul működik, de a kilépés túl költséges lenne. A válaszadók 18,3 százaléka úgy vélekedett: az uniónak nincs perspektívája, de jelenleg túl kockázatos lenne a kilépés.
    
A másik felmérést a Hospodárské Noviny (HN) napilap online kiadása készítette, a feltett kérdésekre csütörtök kora délutánig több mint 24 ezer válasz érkezett. A HN "Ki kellene-e lépnie Szlovákiának az EU-ból" kérdésére a válaszadók 63 százaléka felelt igennel, 37 százalékuk pedig az unióban való bennmaradást választotta.
    
A mostani két felmérés egymásnak ellentmondó eredménye nem példátlan a szlovákiai közvélemény-kutatások történetében, mivel a felmérések megbízhatóságába vetett bizalom súlyosan megrendült a legutóbbi parlamenti választások eredménye kapcsán. A márciusi választáson ugyanis előzőleg esélytelennek jelzett párt is bejutott a törvényhozásba, viszont volt olyan, a felmérésekben viszonylag jól szereplő politikai csoportosulás is, amely nem jutott be a parlamentbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?