Börtön egy politikus kérdőre vonásáért

Ugyanolyan rossz megfogalmazást, gumiparagrafusokat tartalmaz a „magánélet védelme” javaslat, mint a gyülekezési törvény módosítása.Budapest.

Ugyanolyan rossz megfogalmazást, gumiparagrafusokat tartalmaz a „magánélet védelme” javaslat, mint a gyülekezési törvény módosítása.

Budapest. Kósa Lajos, a Fidesz politikusa a Népszavának adott interjúban azzal magyarázta a törvénytervezetet, hogy „ideje visszaszorítani azt, ami a mai közbeszédben szinte mindennapos, amely szerint egy politikust nem a tevékenysége, eredményessége alapján ítélnek meg, hanem teljesen lényegtelen műbotrányok kapcsán igyekeznek befeketíteni. Sokakat ért rendkívül méltánytalan és igaztalan támadás, amely miatt helyes ez a szabályozás. A politikusokat, lehet, sőt kell is bírálni, a családtagjaikat, ismerőseiket pedig békén kell hagyni”. Kósa konkrét példaként még arra is hivatkozott, hogy ha egy újságíró barátja ellop egy rúd szalámit, attól még az újságíróval magával nem kellene foglalkozni.

Jogi következmények

Nehéz eltekinteni attól, hogy a törvénytervezet összefüggésben lehet azokkal az ügyekkel, amiket a magyar sajtó az utóbbi időben tárt fel kormánypárti politikusokkal kapcsolatban. Az egyik legnevezetesebb Rogán Antal „helikopterezése” volt, Orbán Viktor bizalmasa családjával egy bérelt magánhelikopteren utazott egy esküvőre még 2016-ban, a hírt közlő Népszabadságot nem sokkal később bezárták. Semjén Zsolt svédországi luxusvadászatairól is bajosan lehetne írni ezek után jogkövetkezmények nélkül, hiszen a KDNP vezetője is mondhatná, hogy Svédországban élő testvérét látogatta meg, az utat pedig egy ismerőse finanszírozta (mellesleg egy az állammal is üzletelő ismerős), így ehhez senkinek semmi köze. De magának Kósa Lajosnak sem kellene válaszolnia azokra a kérdésekre, hogy családtagjai hogyan jutottak hozzá különböző üzleti érdekeltségekhez. A magyar média maradék, még függetlenül működő része nyilván foglalkozni fog ezekkel az ügyekkel a jövőben is, de az újságíróknak számolniuk kell a jogkövetkezményekkel, az adott esetben milliós sérelemdíjakkal.

Az otthon védelméről szóló paragrafus pedig a politikusok házainak közelébe szervezett demonstrációkat akadályozhatja meg. Ilyenekre is rendszeresen sor került korábban.

Börtön is fenyegethet

Míg a fenti esetekben „csak” polgári jogi következményekkel kell számolnia a szabálysértőnek, egy friss, másik törvényjavaslat már büntetőjogi kategóriává teszi a „hivatalos személy sérelmére, hivatali tevékenységével össze nem egyeztethető helyen vagy időben” a mindennapi életbe önkényesen beavatkozó, vagy megfélemlítő viselkedést tanúsít. Első esetben kettő, a másodikban akár három évig tartó szabadságvesztés is kiszabható lenne ilyen esetben. Az indoklás szerint a „hivatalos személyeket is megilleti az a jog, hogy hivatali tevékenységük ellátását követően, például otthonukban, szabadságuk alatt nyugodtan tudjanak pihenni, hivatalos eljárásuk miatt ne zaklassák őket” – mindezt szintén a magánélet védelmére hivatkozva. Ez a kritikusok szerint akár azzal is járhat, hogy egy az utcán sétáló politikust megszólító választópolgárt, újságírót akár börtönbüntetésre is ítélhetik, ha bármilyen ügyben, bármennyire is békés módon, de kérdőre vonja bármivel kapcsolatban és az illető politikus úgy érzi, zaklatás áldozata lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?