Bölcsődefejlesztés 13 millióból

Pozsony. Bölcsődék fejlesztésére hirdetett pályázatot az agrártárca.

Pozsony. Bölcsődék fejlesztésére hirdetett pályázatot az agrártárca. A déli országrészben magán- és önkormányzati bölcsődék is működnek, újabb férőhelyek kialakítását a református egyház is tervezi.

Bölcsődék felújítását és újak építését támogatja a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium az Integrált regionális operációs program (IROP) segítségével. „A pályázat, amelyre közel 13,5 millió eurót különítettek el, a bölcsődék felújítására, új bölcsődék építésére irányul. Támogatás kérhető továbbá az épületek energiahatékonyságának növelésére” – mondta Marek Mitošinka, az agrártárca regionális fejlesztésekért felelős osztályának vezérigazgatója. Az IROP támogatására pályázhatnak községek, városok, megyék, továbbá cégek és nonprofit szervezetek is.

A fejlesztésre felhasználható összeget elosztották a megyék között. A legmagasabb összegre Nagyszombat megye területéről (2,66 millió euró), a legalacsonyabb összegre (995 ezer euró) pedig Kassa megyéből pályázhatnak az érdeklődők.

Nincs elég hely

Gabriela Matečná (SNS) mezőgazdasági miniszter szerint a pályázat megoldást jelent a helyhiányra, valamint a gyerekeket hároméves korig ellátó intézmények színvonalának emelésére is. A miniszter hozzátette, sok anya van, aki a gyerek hároméves kora előtt kénytelen munkába állni, emiatt van szükség a bölcsődék kapacitásának növelésére. Matečná hangsúlyozta, a pályázati felhívás arra irányul, hogy a szülőknek ne kelljen választaniuk a család és a munka között. Az érdeklődök szeptember 10-ig adhatják be pályázatukat. A pályázattal kapcsolatos fontos információk megtalálhatók a mezőgazdasági minisztérium honlapján.

Igény lenne

Komáromban nincs városi bölcsőde, a városban két magánintézmény működik, és két további nyílik jövőre a református egyház óvodaépületében. Galánta városa sem működtet bölcsődét, de ott is van két magánbölcsőde. Geško Lívia, a Galántai Városi Hivatal osztályvezetője elmondta, nincs szabad épület, amelyben bölcsődét nyithatna az önkormányzat.

Dunaszerdahelyen nagy az érdeklődés a városi bölcsőde iránt. Miklós Alica, a városi hivatal szociális osztályának vezetője elmondta, tavaly havonta átlagosan huszonnyolc-huszonkilenc gyereket fogadtak a harminc férőhelyes intézményben. Két csoportban foglalkoznak a gyerekekkel, az egyikben az egy- és kétévesekkel, a másikban a két és három év közötti gyerekekkel. Az osztályvezetőtő hozzátette, egyelőre nem jelentkezett annyi gyerek, hogy bővíteni kelljen a bölcsődét, de ha szükség lesz rá, fejlesztik az intézményt. Dunaszerdahelyen egy magánbölcsőde is működik. (SITA, béva, ma)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?