Blogmustra

A bőség zavara

Levelet hozott a gúgli. És benne egy meghívót, ill. felkérést. „A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala” címet viselő szakmai tanácskozásra a Fórum Intézet szervezésében, a Somorja melletti Csölösztőre. Célja a szlovákiai magyarsággal kapcsolatos legfontosabb kérdések megvitatása, állásfoglalás az őket érintő legfontosabb kérdésekben. Örülnének, szólt a felkérés, ha a vizsgált témakörökhöz két korreferátumban mi is hozzászólnánk. Örömmel fogadtuk, egyben megtiszteltetve érezve magunkat. Annál is inkább, mert nemrég, a témában, egy hasonló pályázati kiírást mi is „megvalósítottunk”.

Másnap a postás is csengetett. Levelet hozott, és benne egy meghívót. „A Magyar Koalíció Pártja Stratégiai Tanácsának szakmai konferenciája”, a felvidéki magyarság sorskérdéseit taglaló szakmai előadásokkal.

Furcsamód ugyanarra a napra, azonos kezdettel, egymástól mindössze alig pár kilométerre.

Mondanunk sem kell, hogy a honi civil szféra és politikum eme újabb remek összefogására a média is kellőképpen ráérzett. Az időpont-egyeztetést firtató újságírói kérdésre az alábbi válaszok érkeztek: „Ez az egyeztetés hiányának az eredménye, de nem tartom zavarónak, a két tanácskozás akár ki is egészítheti egymást” – reagált az egyik, „Bennünket nem érdekel, hogy még hányan terveznek konferenciát arra a napra” – így a másik oldal. Jelzésértékű állapot.

A teljes bejegyzés a Körkép blogban olvasható: http://korkep.sk

Felfedezték Horná Vyšňát!

Régi-új falura akadt hazafelé menet egy parlamenti képviselő. Robert Kapusta, az SDKÚ tőketerebesi származású képviselője aktuális félévi hazaútja során talált rá az ismeretlen településre – mikor egy mellékúton tévedésből bal helyett jobb irányba hajtott le az új Audijával. „Nem gondoltam volna, hogy itt emberek is élnek – jegyezte meg a politikus, utalva a mintegy ezer lelket számláló falura. – Úgy gondoltam, hogy ez a völgy lakatlan, közben meg kiderült, hogy csak húsz éve lelopták az útjelző táblákat és azóta sem pótolták a közúti jelzéseket.” Kapusta az útjáról a törvényhozásban is beszámolt, a nem mindennapi felfedezés hatására egy hét múlva külön kormányküldöttség utazott el a településre. A delegációt kísérő biológusok tizenkét ismeretlen állatfajt azonosítottak a felsőmeggyesi térségben. Az utolsó írásos emlékek 1957-ből származnak a faluról, a helyi illetőségű Ján Micháleket ebben az évben nevezték ki a szocializmus élmunkásának.

A teljes bejegyzés a Szótlan szemtanú blogban olvasható: http:// bumm.sk/blog/szemtanu/

Lejárt szavatosságú nemzet?

Arra a kérdésre mindenképpen egyértelmű válaszokat kapnánk, hogy melyik volt a magyar történelem fénykora. Honfoglalás, államalapítás, Nagy Lajos vagy Mátyás király korszaka, a ’48-as forradalom és szabadságharc időszaka, a dualizmus – időrendi sorrendbe állítva valószínűleg ezek lennének a leggyakoribb válaszok. És óvatos tippem szerint tízből egy – avagy százból egy – olyan válasz sem érkezne, hogy majd csak jön. Jogos a kérdés, hogy milyen jövője van annak a nemzetnek, amely úgy érzi, elérte a csúcsot, s ezt már meg sem fogja közelíteni. Mennyire vitális egy ilyen nemzet, mennyire akar élni, mennyire gondol a jövőjére? Ha az a jövő már úgysem ér sokat, ha a legjobb már mögöttünk van. Valóban a magyar nemzet öregkora, a lassú elmúlás vár ránk? A nemzet viszont nem személy, így nem is vénülhet el. Illetve, ha közéletileg, eszmeileg, gazdaságilag megvénül is, mindig megújulhat, fejlődhet, nagyobbodhat. Ez az út tehát elméletileg nem egyirányú.

A teljes bejegyzés Tizedes blogjában olvasható: http://tizedes. blogspot.com/

(© Lashee)