Biztonságos iskolát akarnak Deménden

Deménd |

<p>Lassan megnyugodni látszanak a kedélyek Deménden, miután augusztus elején nyilvánosságot látott egy <u><strong><a href="http://ujszo.com/online/kozelet/2017/08/03/mas-iskolaba-kuldik-a-brutal…; target="_blank">óriási felháborodást kiváltó videó</a></strong></u>, melyen látszik, hogy három roma fiú brutálisan összeveri iskolatársát a helyi alapiskolában. A deméndi önkormányzat akkor radikális megoldást választott &ndash; ám most úgy tűnik, a romaügyi kormánybiztos közbenjárására más módon próbálják megoldani a helyzetet.</p>

Az áldozatot, egy helyi fiút még májusban verték össze iskolatársai, akik a lévai járásbeli Lontóról és Ipolyszakállosról származó hátrányos helyzetű tanulók közé tartoztak. Az önkormányzat a videó és a helyiek panaszai hatására azonnali ellenintézkedésként módosította az iskolakörzetet, hogy a problémás gyerekeket Deméndről az ipolysági iskolába kényszerítse – a körzet „átrajzolásával” ugyanis már csak Ipolyságra igényelhetnek utazási támogatást a lontói és az ipolyszakállosi tanulók. A megoldást sok bírálat érte, hiszen mintegy 40 gyereket érint az intézkedés, akiknek zömével semmilyen probléma sem volt. Most azonban úgy tűnik, az átirányított diákok mégis Deménden kezdik meg az iskolaévet. A helyzettel kapcsolatban Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos tanácskozásra hívta Kürthy Attilát, Ozsvald Arnoldot és Kuczman Istvánt, Deménd, Ipolyszakállos és Lontó polgármesterét. Ennek eredményeképpen egy kilenc pontból álló nyilatkozat született, melyben a polgármesterek leszögezik: az iskolakörzet átrajzolása csak a kialakult helyzet átmeneti kezelésére alkalmas, és közösen dolgoznak azért, hogy a deméndi alapiskolában megtarthassák az említett falvakból érkező gyerekek többségét, így a roma tanulókat is. Az iskolakörzetet ugyanakkor formálisan csak jövő év júniusában alakíthatják vissza. Az ipolyszakállosi és a lontói gyerekek azonban több okból is Deménden járnak majd iskolába a következő tanévben – ahogy ezt Kürthy Attila és Ravasz Ábel is megerősítette lapunknak. Már csak azért is, mert ha Ipolyságra mennének, az újabb konfliktusokat szülne: az ipolyszakállosi és a lontói szlovák anyanyelvű romák – akik Poprád közeléből érkeztek 2004 környékén a két faluba –, és az ipolysági, zömében oláh cigány származású közösség között ugyanis feszültség uralkodik. A tanulók szülei azonban Deméndre nem igényelhetik az útiköltség megtérítését, és ez komoly problémát okoz számukra. „Most azon dolgozunk, hogy ezt menedzselni tudjuk” – mondta lapunknak Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos. Kürthy Attila az Új Szónak azt mondta, megoldás lehet például egy iskolabusz vásárlása – ez azonban nagy terhet róna a falu költségvetésére. Az iskolai erőszak hosszú távú probléma a faluban Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos szerint a deméndi helyzet ideális megoldása az lenne, ha jövőre formálisan is sikerülne visszaállítani az iskolakörzetet – miután sikerül visszaszerezni a helyi közvélemény bizalmát. Kürthy Attila deméndi polgármester szerint ők nem akarnak mást, csak biztonságos iskolát. Ahhoz, hogy meg tudják előzni a már hosszú ideje problémát jelentő iskolai erőszakot a deméndi intézményben, szerinte jobb kommunikáció kell az iskola vezetésével, és prevenciós intézkedésekre is szükség van. A kormánybiztos és a deméndi helyzet megoldásában érdekelt falvak polgármesterei közös nyilatkozatukban is kiemelik, változások kellenek a konfliktusok megelőzéséhez. Ravasz Ábel lapunknak azt mondta: a változások három pilléren alapulhatnak. Egyrészt szükség van terepmunkára a helyi közösségekben – például szociális munkásokra vagy helyi polgárőrökre. A kormánybiztos szerint a vonatkozó pályázatokról már lecsúsztak ugyan az érintett települések, ám kész valamiféle megoldást keresni a helyzetre. Ravasz szerint másrészt változtatni kell az iskolák diagnosztikai rendszerén. „A régióban nem jól működik ez a rendszer, ódzkodnak attól hogy speciális igényűnek nyilvánítsanak gyerekeket. Kelet-Szlovákiában ez épp fordítva van, ott bárkit speciális igényű diáknak nyilvánítanak, itt pedig mintha a diszkrimináció vagy rasszizmus vádja miatt azokat sem akarják oda sorolni, akiket kellene” – mondta Ravasz. Hozzátette: a harmadik pillér az iskolai légkör megváltoztatása. „Az iskolák félnek a problémás gyerekek ellen bármilyen intézkedést foganatosítani. Úgy tűnik, hogy a deméndi iskolában nem nagyon foglalkoztak a magaviseletükkel, amíg a gyerekek az iskolában maradtak, és az intézmény megkapta az értük járó fejpénzt” – mondta Ravasz.Kürthy Attila hasonlóan érvelt, mondván: az iskolai erőszak hosszú távú probléma a faluban. Elmondása szerint az iskola jelenlegi igazgatója nemcsak hogy nem tett semmit ez ellen, hanem nem is kommunikált róla az önkormányzattal vagy az iskolatanáccsal. A polgármester lapunknak azt mondta, utólag szerzett tudomást például egy 2013-as iskolai erőszaktevési és zsarolási kísérletről, melynek elkövetőit elítélte a bíróság. Menesztik az igazgatót A polgármester szerint ezért változás kell az iskola élén, és ennek irányába tettek is lépéseket – az iskola igazgatójának lemondását a szülők is petícióban követelték, és jelen pillanatban úgy tűnik, az új iskolaévben valóban változni fog az intézmény vezetése. Az új vezetéssel szorosabb kommunikációt akar, és komoly prevenciós lépéseket vár. Azt szeretné, ha az egyébként jól felszerelt, felújított deméndi iskola biztonságos intézmény hírében állna, és teljes szervezettségű maradna. Fontosnak tartja, hogy a deméndi gyerekek ne Lévára vagy Ipolyságra járjanak iskolába, hanem szülőfalujukba, és azt is, hogy az iskola az ipolyszakállosi és lontói gyerekeket is oktathatná. „Mi senkit sem akarunk diszkriminálni” – szögezte le. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?