Bírságokról és Bősről is szavaznak

Pozsony |

<p>Több komoly vitát kiváltó törvény finisel a parlament novemberi ülésszakán. Nagy valószínűséggel a ma kezdődő ülésszak a jelenlegi plénum utolsó tanácskozása egyben.</p>

Végső formát kap az infotörvény, mely az igazságügyi minisztérium szerint komoly előrelépést hoz az átláthatóság területén. Bár nyilvánosak lesznek az állami vállalatok vezetőinek adatai, beleértve bérüket is, és az önkormányzatoknak is több adatot kell nyilvánosságra hozniuk, ugyanakkor továbbra sem lehet majd hozzáférni a több millió eurós vagyon felett rendelkező állami vállalatok adataihoz, ahogyan a rendőrségnek sem kell majd megindokolnia, miért állítja egy-egy ügy vizsgálását. A módosítás egyik legnagyobb negatívuma, hogy 8-ról 20 napra tolja ki azt a határidőt, amely alatt az egyes hivataloknak ki kell adniuk egy-egy információt. Módosul a közúti közlekedésről szóló törvény, mely egyebek mellett jelentősen megemeli a gyorshajtásért kiróható bírságokat, kötelezővé teszi a védősisak viselését a kerékpáron, és megtiltja a tizenkét év alatti gyerekeknek a három- és négykerekű motoron való utazást. A rollerezők januártól a gyalogosokra vonatkozó szabályok alapján közlekedhetnek majd. Szociális pakkVégső formát kap az állami támogatásról szóló jogszabály is, melyet a Smer a második szociális csomag részeként a leszakadó régiók megsegítésére dolgozott ki. Ez alapján a tartósan 20% feletti munkanélküliségi rátával küzdő járások kaphatnak állami támogatást. Ez különböző adókedvezmények mellett a kis- és középvállalkozások támogatását jelentheti. A támogatás pontos feltételei és részletei még nem tisztázottak. Ahhoz azonban, hogy a jogszabály hatályba léphessen és valóban hatékony legyen, számos más jogszabályt is módosítani kell. Közben az egyik legnagyobb vitát minden bizonnyal a jövő évi költségvetés váltja majd ki. Számos ágazat ugyanis elégedetlen a működésükre szánt büdzsével. Lesz kisebbségi alap?Bizonytalan a Kisebbségi Kulturális Alap létrehozására vonatkozó javaslat sorsa, melyet első olvasatban a parlament nagy többséggel átengedett. Ezt követően a kormány nem támogatta a tervezetet, viszont a parlament alkotmányjogi és kisebbségi bizottsága a javaslat mellett voksolt. Három község, köztük Bős városi rangjáról is dönt a plénum. Terítékre kerül továbbá az új sporttörvény, a közbeszerzési törvény és a polgári törvénykönyv módosító javaslata. Komoly vita várható Richard Raši és Igor Choma javaslatáról, mely lehetővé tenné, hogy új, egyszeri illetéket szedjenek az önkormányzatok az újépítésű épületek után. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?