Bezár a losonci művelődési központ

Losonc. Év végén bezárt a városi művelődési központ. Mivel az elmúlt két évben veszteséggel zárt a város által támogatott központ, a törvény értelmében át kell alakítani. A mozit, az amfiteátrumot, a Timrava kultúrházat és az Ortvány II.

Losonc. Év végén bezárt a városi művelődési központ. Mivel az elmúlt két évben veszteséggel zárt a város által támogatott központ, a törvény értelmében át kell alakítani. A mozit, az amfiteátrumot, a Timrava kultúrházat és az Ortvány II. lakótelepi kultúrházat magába foglaló komplexum iránt már a nyár közepén volt érdeklődés. Egy pozsonyi szórakoztatóipari cég ajánlotta fel, hogy bérbe veszi, sőt a város egyetlen színházi előadások megtartására alkalmas termét multifunkcionális helyiséggé alakítaná. Az érdeklődő cég nem ismeretlen a losonciak előtt, hiszen már működtetett a városban diszkót, ám ennek bérleti szerződését az ingatlantulajdonosok különböző okok miatt nem újították meg.

Az önkormányzati képviselők egy bizottságot hoztak létre, amely a bérbeadás esetleges feltételeit volt hivatott megvitatni. A testület végül nem javasolta ezt a megoldást. Értékelésüket és indokaikat azonban a polgármester nem tartotta elfogadhatónak, ezért egy másik, gazdasági szakemberekből álló bizottságot is megbízott a kérdés megvizsgálásával. Ez a bizottság viszont már támogatta a bérbeadás ötletét. A törvény értelmében december végéig transzformálni kell a művelődési központot, a városatyák legalább azt szerették volna elérni – a helyi kultúra fennmaradására hivatkozva –, hogy a művelődési központ ne váljon magánérdekek martalékává és maradjon a város tulajdonában. Ezt a felvetést az önkormányzat végül támogatta. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy az intézmény papíron ugyan megszűnik, de személyi állományával, ingó és ingatlan vagyonával a város önkormányzatának kulturális osztályába tagozódik, esetleg egy teljesen új költségvetési intézményként működik tovább. Ezzel a transzformáció is megtörténik és áttekinthető, ténylegesen a helyi kulturális életet, s egyben a magyar művelődést is szolgáló szerv működhet majd Losoncon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?