Beszéljünk még tovább a párkapcsolatokról…

Kézírásunk lelkünk apró rezdüléseit alakítja olvasható információvá, de itt nem a betűk öszszeolvasása által nyer értelmet a mondanivaló, hanem minden sorban, szóban, betűelemben, pontban és vesszőben benne van az egész EMBER. (S.A.)

Mindenkiben él egy „partnerkép”, - egy vágyott, illetve valós, elérhető, vagy elérhetetlen „társ-ideál”. Jelen esetben nem a „kék szemű, szőke herceg” álomképre gondolok, mert ezen úgynevezett külsőségekre a grafológia nem adhat választ. Megmondja azonban a „belsőségeket”, azokat a tudatos és tudattalan dolgokat, melyek az ember igazi értékét adják.

Feltétlenül meg kell vizsgálni, hogy szellemi vagy fizikális szinten intenzívebb-e az igény a partner jelenlétére, illetve mennyire fontos, hogy a partner a munkában is partner legyen, ne csak a hétköznapokban. A megbízható, segítő, szerető partner támogatása és a családi élet csodálatos érték, még a kifejezetten magabiztos ember számára is. A szerelem, a szeretet, olyan érzés, amely minden nehézségen átsegít, hiszen még a legnagyobb öröm és csoda sem élvezhető igazán, ha nem oszthatjuk meg azzal, aki a legközelebb áll hozzánk.

A „szeretetéhség” nem kizárólag a gyermekek igénye, hiszen a szeretetre való vágyunk, a „szeretve lenni biztonsága” életünk minden szakaszában elemi igényünk. Az emberi működés alapvető üzemanyaga a szeretet, és ahogy a gépkocsik sem mennek tovább benzin nélkül, úgy egy idő után már mi is csak vonszolni tudjuk magunkat ennek hiányában. Persze nem ilyen borús a helyzet, mindig van megoldás, csak keresni kell, és tenni érte. Nagyon fontos lenne, hogy érzéseinkről a másikat is „tájékoztassuk”, -hogy néha neki is elmondjuk, hogy mit is jelent számunkra. Sokan azt mondják: „úgyis tudja!”. Ez csöppet sem biztos, hiszen mindenkinek más és más a „szeretet-nyelve”: van akinek az ajándékok, az apró figyelmességek mutatják meg a másik érzéseit; van aki a testiséget, az érintést részesíti előnyben, és van aki mindent odaadna az „igazi együttlétért”..

Azt hiszem ez egy kimeríthetetlen téma, akár a pozitív, akár a negatív oldalait szemléljük. Az ember alapvetően társas lény, elemi igénye a szociális közegben való működés, de ennek mértéke változó. Van ki a sok, felszínes kapcsolatot részesíti előnyben, és van, akinek a kevés, de mély kapcsolat az értékes. Emberi kapcsolataink különböző „szinteken” történnek, és ezeken a szinteken más és más testi és lelki igényeink vannak, melyek vizsgálata megmutathatja, hogy hol „szenvedünk” hiányt.

A legfontosabb maga az ember, - a saját testiségében – a fizikai szükségletek szintje, hiszen táplálék és biztonság nélkül megbetegszünk, lényeges továbbá az önmagunkkal való kapcsolat milyenség is. Nem is gondolnánk mennyi probléma okozója, és mennyi problémamegoldás megkönnyítője lehet „én-értékelésünk” milyensége. A kézírás egészségből, a betűk formájából, aláírásunk milyenségéből, és még sok-sok más apró jel kölcsönhatásából kiolvasható, hogy mekkorának érezzük magunkat a világban, és mekkorának szeretnénk látszani. Látható, hogy mennyire vállaljuk fel önmagunkat, és hogy „hogy érezzük magunkat a bőrünkben”. Sokan még önmaguk előtt is szerepeket játszanak, - médiák, bulvárlapok által sugallt mintákat követnek, még akkor is, ha ez teljesen különbözik saját „én-jüktől”. anélkül, hogy tudnák, hogy mire van szükségük, hol tartanak és mik az értékeik. Ha ezek a szintek rendben működnek, akkor tehetjük teljesebbé családi és baráti – azaz szűkebb és tágabb – kapcsolatainkat. Ezeken a szinteken válik fontossá a melegség, a hozzátartozás érzése, hogy van-e megfelelő támasz a problémák idején, azaz tudunk-e kihez fordulni segítségért szükség esetén. Ha ezek megvannak az ember életében, akkor az összes többi szinte már magától „összeáll”.

A kapcsolatokat „építve lehet élvezni.” Mindenkinek sok erőt, egészséget és türelmet kívánok a saját „építkezéséhez”.