Jóban – önmagunkkal

A vizsgált személy önmagához való viszonyának feltárása az egyik legfontosabb eleme a grafológiai analízisnek. Az „Én-hez” való viszony meghatározza az emberekhez való hozzáállásainkat, kihat érzelmi életünkre, mindennapi tevékenységeinkre és munkánkra. Hogy „jóban vagyunk-e önmagunkkal”, az érintheti a minket mozgató motivációkat és hajtóerőket is. Ezen vizsgálatokat azonban csak akkor lehet elvégezni, ha a kézírás és az aláírás is a rendelkezésünkre áll.

Szorosan összefügg az önértékelés és az önbizalom vizsgálata, jelentésük mégis különálló fogalmakat jelöl. Az önértékelés a saját képességek értékelése és viselkedésünk megítélése. Az önbizalom pedig annak tudata, hogy képesek vagyunk az adott feladat elvégzésére, az elvárható viselkedésforma produkálására. Az élet bármely területén a hatékonyság alapfeltétele a megfelelő önértékelés és a reális önbizalom. A kézírásból kiolvasható, hogy a vizsgált személy tisztában van-e saját értékeivel, ismeri-e adottságait és képességeit, ugyanakkor képes-e vágyait ezekhez igazítani, illetve túlzó önértékeléssel, illetve önbizalomhiánnyal rendelkezik. Megvizsgáljuk az „Én-képet” és az „Én-ideált”, és az önelfogadás megvalósulását. Az „Én-kép”: önmagunkról alkotott elképzeléseink összessége, mely kialakulásában elsősorban az anya szerepe a döntő, de később minden olyan ember véleménye is beépül, mely közel áll hozzánk, továbbá jelentős szerepet játszanak benne saját élményeink és tapasztalataink. A mai világban, a pozitív ingerek mellett, sajnos egyre több negatív inger ér bennünket, melyek ellen nem mindig lehet védekezni. Egy-egy ilyen eset – akár magánéleti, akár a munkával kapcsolatos, vagy egy-két ártatlannak tűnő megjegyzés – alaposan megtépázhatja önértékelésünket. Ezek a sebek nehezen gyógyulnak és gyakran komoly és hosszadalmas munka eredménye az, hogy újra elfogadható szintre tudjuk emelni „énünket” önmagunk előtt is.

Az emberek többségének van „Én-ideálja”, és ez jobb esetben egybeesik az „Én-képpel”. Az „Én-ideál” az a kép, amilyenek szeretnénk lenni, és amelyen tulajdonságokat szeretnénk magunkénak tudni. Az „Én-ideál” felállítása elősegíti rálátásunkat arra, hogy milyen jellemvonásunkon, szokásunkon akarunk változtatni céljaink elérése érdekében. Mindezek után lehet megnézni azokat a jeleket és összefüggéseket, mely alapján előjelezhető az önfejlődés lehetősége, hogy könynyed és gyors módon leszünk-e képesek élni a lehetőségeinkkel, vagy a lehetőségek kihasználása gátolt, illetve túl lassú. Az érett személyiség fogalma nem életkortól függ. Az érett személyiségben megvan a fejlődés lehetősége; nem stagnál, hanem életét tovább alakítja. Újabb célokat állít maga elé, melyeket megvalósítva, eszményeit, ideáljait próbálja megközelíteni.