Berényi szerint az ország politikai életének stabilizáló eleme lehet a Szövetség

Berényi József

Ha a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Híd és az Összefogás mozgalom egyesülésével létrejött új párt, a Szövetség bejut a parlamentbe, stabilizáló elem és megbízható partner lehet a szlovákiai politikai életben - mondta Berényi József, az MKP alelnöke, Nagyszombat megye elnökének helyettese a TASR TV vitaműsorában.

Berényi pozitívan értékelte Zuzana Čaputová köztársasági elnök országértékelő beszédét. „Nem minden állításával értek egyet, de nagyon korrekt beszéd volt. Talán még jobb lett volna, ha a kisebbségekről is szót ejt" - mondta Berényi, hozzátéve, hogy szerinte a parlamentnek nem fektet elég nagy hangsúlyt a kisebbségpolitikára.

Hozzátette, ez annak a következménye is, hogy Szlovákia legnagyobb létszámú kisebbségének képviselői három különböző politikai egységben tevékenykedtek. „A mostani helyzet megmutatta, hogy teljesen felesleges volt a szakadás és új pártok létrehozása. Ha együtt maradtunk volna, még mindig a parlamentben, sőt talán kormányon lennénk" - mondta Berényi.

„Közös pártot alapítottunk, mert a legutóbbi parlamenti és európai parlamenti választáson egyetlen mandátumot sem szereztünk. Kívül maradtunk ezen a két fontos intézményen, Dél- és Kelet-Szlovákia magyarságának, az ország legnagyobb létszámú kisebbségének nincs itt képviselete" - mondta az MKP alelnöke.

A közös párt elnöke a legerősebb platform, az MKP vezetője, Forró Krisztián lenne. „Megállapodtunk abban, hogy mi állítunk jelöltet a pártelnöki posztra, a Híd pedig az Országos Tanács elnöki posztjára. Ez a második legfontosabb tisztség a pártban. Az alelnöki posztra az Összefogás-Spolupatričnost állít jelöltet" - magyarázta Berényi, hozzátéve, hogy a párt legfelsőbb vezetése ebből a három funkcióból és a három platform elnökéből áll össze. Az MKP platformját ő maga vezetné.

A Szövetség szombaton (október 2.) tartja kongresszusát Somorján, a küldöttek megválasztják a közös párt elnökét és vezetőit.

 A következő megyei és önkormányzati választáson már közösen indulnak a jelöltek. Berényi azt mondta, a legtöbb helyen a hivatalban lévő polgármestert fogja támogatni a párt, függetlenül attól, hogy melyik platformból érkezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?