Bc.-vel a legnagyobb szívás dolgozni

Pozsony |

<p>Valamit nagyon elrontottak az illetékesek a felsőoktatás ezredforduló utáni reformjakor &ndash; az utána következők pedig nem hozták rendbe a hibát. Az alapfokú diplomával rendelkezők (Bc. &ndash; bakkalaureátusi oklevél) 40 százaléka ugyanis olyan munkát végez, amihez egyáltalán nincs szükség egyetemi végzettségre.</p>

Mindez a pénzügyminisztérium háttérintézményeként működő Pénzpolitikai Intézet elemzéséből derül ki.A Bc. titulussal bírók elhelyezkedési esélyei ráadásul rosszabbak, mint az érettségi utáni egy-két éves felépítményi képzést befejezőké. Ennek a kutatás alapján több oka is van. Egyrészt a felépítményi képzések piacorientáltabbak, általában konkrét szakmát adnak, míg az alapfokú egyetemi tanulmányok csak az utána következő másodfokú tanulmányok „előszobáját” jelentik. Az egyetemek nagy részében ugyanis a bolognai rendszer bevezetésekor csak mechanikusan „szétválasztották” a korábbi ötéves képzést három plusz kétévesre – anélkül, hogy az alapfokú diploma létjogosultságot nyert volna a munkapiacon. Az IFP kutatása alapján a munkaadók még mindig nem „szokták meg” ezt a típusú végzettséget, emiatt is kell sokszor alacsonyabb képesítést igényelő munkát (pl. eladók, kisegítő adminisztratív munkaerő) végezniük. Nem meglepő módon az IT-specialisták iránt van a legnagyobb kereslet, a piac kétszer ennyi informatikusnak is munkát tudna adni. A diplomások közül a szociális munkások és a környezetvédők tudnak a legkevésbé elhelyezkedni saját szakterületükön – több mint 80 százalékuk mást csinál, mint amit kitanult az egyetemen. Nagyon nagy a túlkínálat a mezőgazdasági szakemberekből is: csak minden harmadik ilyen végzettségű diplomás tud a szakmájában elhelyezkedni. Meglepő módon túlkínálat van a műszaki szakirányban végzett mérnökök piacán is, pedig a vállalkozók sokszor azt állítják: nem tudnak elég szakembert találni. Az IFP kutatása alapján az építész szakokon végzett diplomásoknak csak 60 százaléka talál munkát saját szakterületén. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?