Vagyonvizsgálat alapján is elkaphatja a rendőrség Ladislav Bašternák vállalkozót, akinek a gyanú szerint mintegy 600 ezer euróval nagyobb a vagyona, mint amit a bevételei lehetővé tesznek. Arról az ügyészség dönt, hogy lesz-e vádemelés.Pozsony.
Bašternák vagyonát vizsgálják
Vagyonvizsgálat alapján is elkaphatja a rendőrség Ladislav Bašternák vállalkozót, akinek a gyanú szerint mintegy 600 ezer euróval nagyobb a vagyona, mint amit a bevételei lehetővé tesznek. Arról az ügyészség dönt, hogy lesz-e vádemelés.
Pozsony. Az adócsalással gyanúsított Ladislav Bašternák vállalkozó ellen a vagyon eredetéről szóló törvény alapján is folyik eljárás. A pénzügyőrség szerint Bašternák vagyona legalább 675 ezer euróval nagyobb, mint amennyi a tényleges bevételei alapján lehetne. „A pénzügyőrség eljárást kezdeményezett a Pozsony I. kerületi ügyészségen annak megállapítására, hogy a vagyon a minimálbér legalább 1500-szorosával haladja meg az igazolható bevételeit” – tájékoztatta a Sme napilapot Michal Šúrek, a pozsonyi ügyészség szóvivője. Az igazolatlanul szerzett vagyon pontos értékét egyelőre a pénzügyőrség nem árulta el, ennél jóval nagyobb is lehet.
A pénzügyőrség vizsgálta Bašternák bevételeit, vagyona értékét, és azt is, hogy milyen módon jutott hozzá. Részleteket azonban egyelőre nem árultak el. Ha a vizsgálat elindul, akkor a vállalkozónak 30 napja lesz ara, hogy bizonyítsa: törvényesen jutott hozzá vagyonához. Ha ez nem sikerül neki, akkor az igazolatlanul szerzett vagyona az államot illeti.
Bašternák ellen már idén áprilisban indult egy nyomozás áfacsalás ügyében. A vállalkozó még 2012-ben készpénzben fizetett 12 millió eurót hét lakásért a Five Stars Residence lakóházban, a szakértői vélemények szerint azonban a lakások összértéke mintegy 1,5 millió euró volt. A lakások kifizetett árából azonnal visszaigényelte az áfát, ami mintegy 2 millió euró volt. Az ügyészség vizsgálja a vállalkozó más ügyeit is, például egyik cégének, a B. A. Hausnak az eladását, amelyet Robert Kaliňák belügyminiszter vett meg. Azt ellenőrzik, hogy a Kaliňák a cég tulajdonjogát nem kenőpénzként kapta-e meg, mivel viszonylag alacsony összeget fizetett érte. Az ügy jelenlegi állásáról a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem ad tájékoztatást.
Tibor Gašpar (Smer-jelölt) országos rendőrfőkapitány szerint érthető, hogy a Bašternák-ügyben eddig senki ellen nem emeltek vádat. Állítja, hogy minden eset egyedi, és nem kellene következtetéseket levonni, hogy korai vagy már késő, hogy vádat emeljenek. Gašpar kijelentette, nincs tudomása arról, hogy ezeket a botrányos ügyeket nem vizsgálnák ki, vagy hogy hosszadalmas lenne a kivizsgálásuk. A gyanú szerint Ladislav Bašternák mintegy 6 millió eurónyi adót csalt el, a férfi egy ideig Robert Kaliňák belügyminiszter üzlettársa volt. (TASR, lpj, sme, ie)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.