Bárdos: a Beneš-dekrétumokról is beszélni kell

<p>Dél-Szlovákia felzárkóztatása, a kisebbségi oktatás és a kisebbségi kultúra, valamint a nyelvhasználati jogbővítés lesznek Bárdos Gyula kampányának prioritásai. Az MKP államfőjelöltje a Híd szavazóira is számít.&nbsp;</p>

Berényi József, az MKP elnöke javasolta Bárdos Gyulát államfőjelöltnek – mondta a párt elnökjelöltje. A Közbeszéd blogportálnak adott interjúban Bárdos elmondta: hiba, hogy eddig nem volt magyar államfőjelölt. „Az MKP három elődpártja egyesülését követően volt erre igény és voltak jelöltek a pozícióra, de valahogy soha senki nem hozta meg a döntést. Akik indulhattak volna, nem vállalták, mondván a társadalom még nem érett meg arra, hogy a magyarság jelöltje önállóan induljon. Ez nem volt helyes álláspont” – jelentette ki Bárdos

A Csemadok elnöke szerint olyan jelöltet kerestek, aki nem megosztó. „Az egységes MKP szétválását követően sokan nagyon határozottan és néha nagyon keményen fogalmaztak. Azok, akik esetleg sokkal erősebb jelzőket használtak, természetesen nem nagyon tarthatnának igényt az új párt szimpatizánsainak a támogatására” – fejtette ki, hozzátéve: a szlovákiai magyarság körében nagyon nagy az igény az összefogásra.

Bárdos „egyértelműen konzervatív jelöltnek” tartja magát, de a nem jobboldali gondolkodásúakat is meg akarja szólítani. „A jelöltséget nem úgy fogom fel, hogy valaki ellen indulok. Öt évvel ezelőtt volt egy nagyszerű jobboldali jelölt, aki mögé fel tudtunk sorakozni, de most nincs ilyen kiemelkedő személyiség” – tette hozzá. Bárdos a Népi Platform jelöltjét, Pavol Hrušovskýt nem tartja olyan erős jelöltnek, akit az első fordulóban „masszívan támogatni” kellene. „Nem beszélve arról, hogy 2004-ben František Mikloško indulásakor sem tudtuk mozgósítani a választókat az első fordulóban. Ha azt szeretnénk, hogy a Dél-Szlovákiában élők részt vegyenek a választáson, akkor egy helyi jelölttel tudjuk őket a legjobban mozgósítani” – véli az első magyar államfőjelölt. „Nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy miben vagyok jobb, egy biztos, a dél-szlovákiai választók engem jobban ismernek” – tette hozzá.

Pavol Hrušovskýval kapcsolatban kijelentette: kedvező változáson ment át. „Az ország megalakulásának 10. évfordulója alkalmából házelnökként mondott egy nagyon szép beszédet, ahol felvállalta a közös történelmet, és egy európai szellemben, a szlovák politikusoktól nem várt módon szólt a jelenlévőkhöz” – mondta Bárdos, ám hozzátette: a felvidéki magyarok tisztában vannak azzal, hogy Hrušovský 2008-ban többedmagával megszavazta a Beneš-dekrétumok sérthetetlenségét kimondó parlamenti határozatot. „Itt nem csak Hrušovskýról van szó, egyetlen más jelölt sem meri felvállalni a mi érdekképviseletünket, sem pedig azt, hogy a kényes témákban egyértelmű véleményt mondjon. Egyetlen egy jelölt sem mondaná ki, hogy a Beneš-dekrétumok esetében minimum bocsánatot kell kérni és az érintetteket kárpótolni kell. Ez egy újabb érv amellett, hogy miért van szükség önálló magyar jelöltre” – fejtette ki Bárdos.

Az MKP jelöltje úgy véli, a honi magyar politikusok az elmúlt két évtizedben nagyon sok mindent rosszul, kevés eredménnyel csináltak. „Ennek az időszaknak az értékelését nagyon önkritikusan kell elvégezni, akár saját magam irányába is. A jó szándék ugyan megvolt, de elkövettünk hibákat, melyekből okulni kell” – tette hozzá. Elnökjelöltként az MKP januárban bemutatásra kerülő autonómiatervezetét is fel kívánja vállalni. „Ha a kisebbségi önkormányzatiság témája nem jelenne meg, ez azt jelentené, hogy egy fontos dolgot nem merek vállalni. Az autonómiakoncepció nem lehet csak egy párt ügye” – véli Bárdos, aki a Híd választóit is meg akarja szólítani. „Ha őszintén gondoljuk, hogy a magyarság az összefogással léphet előre, akkor őket is meg tudom szólítani. Ez nem azt jelenti, hogy belőlem államfő lesz, de a lehető legjobb eredményt szeretném elérni. Ezt a jelöltséget a magyar érdekképviselet hatékonyságát növelve képzelem el, ami közös érdek” – fejtette ki a jelölt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?