Az Union biztosító nyerte az idei váltást

Pozsony |

<p>Az Union Egészségbiztosító az idei átjelentkezés győztese, a legtöbben a Dôverából távoztak, de ide is érkeztek. A legnagyobb ügyfélveszteséget az állami VšZP könyvelheti el.</p>

Szeptember végéig összesen 118 ezren váltottak egészségbiztosítót, ők a januárt már az új biztosítójukban kezdik.

A legjobb eredményt az Union Egészségbiztosító érte el, ahonnan mintegy 36 ezren távoztak, de 48 ezer új ügyfelet szerzett. A másik két biztosító mínuszban zárta az évet, vagyis több régi ügyfele távozott, mint amennyi új érkezett. A mínusz a Dôveránál az alacsonyabb, de az ő ügyfelei között volt a legnagyobb a fluktuáció: több mint 53 ezren távoztak, és csak kicsivel több mint 50 ezren érkeztek. A legnagyobb vesztes a VšZP, ahonnan közel 30 ezer ügyfél távozott, és csak mintegy 20 ezer érkezett. Ennek ellenére továbbra is a VšZP birtokolja az egészségbiztosítási piac túlnyomó többségét, több mint 63 százalékát.

A biztosítót váltóknak egyszerűbb lesz a dolguk, a parlament ugyanis a napokban hagyta jóvá azt a jogszabályt, amely alapján már nem kell visszajuttatniuk régi biztosítási kártyájukat a biztosítónak. Eddig bírságra számíthatott, aki ezt nem tette meg. A másik könnyítés, hogy az orvosukat sem kell értesíteni a biztosítóváltásról. Az Egészségbiztosítási Felügyeleti Hivatal honlapján ugyanis megtalálható a biztosítottak központi nyilvántartása, amelyből kiderül, hogy ki melyik biztosítónak az ügyfele. A biztosítót váltó ügyfelek 2017. január 1-től lesznek új biztosítójuk biztosítottjai.

EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÓ-VÁLTÁS 2016-BAN

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"257500","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"286","style":"width: 620px; height: 195px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"908"}}]]

Kattintásra nagyobb lesz!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?