Az összefogás a siker záloga

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége tizenkét éve vesz részt a szlovákiai közélet alakításában. Tevékenységével a felvidéki magyar pedagógusok munkáját és helyzetét kívánja megkönnyíteni, rendszeresen szervez nyári egyetemeket, szakmai tanácskozásokat, továbbképzéseket, pedagógustalálkozókat. A jelenről és a tervekről Fodor Attilát, a szövetség alelnökét kérdeztük.

Fodor Attila: „Fennállása óta a szövetség egyetlenegy szlovák állami intézménytől sem kapott pénzt a működésére.” Somogyi Tibor felvétele Milyen előnyökkel jár a pedagógusok számára a szövetségbeli tagság, miért éri meg nekik, hogy SZMPSZ-tagok legyenek?

A szövetség összetartó ereje a legfontosabb. A vonzereje is a közösségi formálásban rejlik. Egy kisebbségben élő közösség számára fontos a megtartóerő, egy adott szakma képviselőinek szervezetbe tömörülésének is lehetséges efféle magyarázata. A szövetségbeli tagság esetenként hatékonyabb érdekvédelmet biztosíthat, s az egyéni elszigeteltség megszüntetésére is lehetőséget kínál. Valódi sikereket csak a szakmában dolgozók közös fellépése eredményezhet. Az SZMPSZ megalapítóinak szándéka az volt, hogy a lehetőségeknek megfelelően biztosítsák a szakma képviselői együttes fellépésének és az összefogásnak a lehetőségét. Természetesen elképzelhető, hogy vannak olyanok is, akik ennél pragmatikusabban gondolkodnak, és a szövetségbeli tagságot másféle szempontok alapján értékelik. Az SZMPSZ nem csupán érdekvédelmi szervezet, hanem szakmai is, tehát fontosnak tartja a szakmai továbbképzés feltételeinek biztosítását. Mivel az utóbbi időben járási szinteken is felerősödött a szövetség tevékenysége, már nemcsak országos tanfolyamokra nyílik lehetőség, hanem helyi, járási szintű, egy-két napos szakmai fórumok megrendezésére is. Nyári egyetemeink iránt is nagy az érdeklődés. A szövetség további előnyöket is biztosít tagjai számára. Egyebek mellett lehetővé teszi számukra, hogy magyarországi szakmai továbbképzéseken is részt vegyenek.

Melyek a szövetség tevékenységének legfontosabb területei?

Alapvetően négy feladatra vállalkozik az SZMPSZ. Az egyes bizottságaink neve utal is rá, hogy mit tartunk a legfontosabb kötelezettségeinknek. Egyrészt oktatáspolitikával foglalkozunk, a szövetség tevékenyen részt kíván venni az oktatáspolitikai történések alakításában, rendszeresen elemzi a hazai és külföldi oktatásügyben történt eseményeket. A nyolcadik országos pedagógustalálkozón szerzett benyomásaim alapján még azt is mondhatom, hogy a politikusokat is képesek vagyunk befolyásolni az oktatásügyet érintő pozitív döntéseik meghozatalában. A szövetség másik fontos tevékenységi területe a pedagógus-továbbképzés. Részben önmaga szervez ilyen szakmai találkozókat, részben közvetít a külföldi nyári egyetemek szervezői és a hazai magyar pedagógusok között. A szervezeti élet kereteinek biztosítása szintén különálló feladatként jelentkezik. A szövetséget fenn kell tartani. Lehetővé kell tenni a kapcsolattartást a szövetségen belül is, a folyamatos kommunikációra szükség van, mert egyébként megbénulna a szervezet működése. Jelenleg 150 alapszervezetünk van, 12 területi választmányunk és az országos vezetőségünk. Az utolsó számadatok szerint az SZMPSZ-nek mintegy 2500 tagja van. További fontos szerepet vállalunk a tanulmányi versenyek megszervezésében, ezzel a tevékenységünkkel egy régóta tapasztalható hiányt szüntettünk meg. Szlovákiában nincs olyan szervezet, amely vállalná a tanulmányi versenyek szervezését. Az állam, az oktatási tárca szinte kizárólagossággal csak a szlovák diákok számára szervez ilyen versenyeket. A pedagógusszövetség éppen ezért felkarolta az ügyet, és a lehetőségeihez mérten igyekszik magas szakmai színvonalú tanulmányi vetélkedőket rendezni a szlovákiai magyar diákok számára. A vállalkozásunk sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az idei tanévben már 13 általunk szervezett tanulmányi verseny zajlik egy időben. Ezeken a vetélkedőkön mintegy 6000 diák vesz részt. Egy újabb területtel bővül nemsokára az SZMPSZ tevékenységi köre. Az idei Czabán Samu Napok programja már jelezte, hogy a meglévő feladatainkon kívül még mi egyébbel kívánunk a közeljövőben foglalkozni. Az iskolák és az önkormányzatok jövőbeni kapcsolatának alakulásában, alakításában is szeretne a szövetség tevékenyen részt venni. Mivel a települési önkormányzatok munkatársai között kevés az oktatásügyi szakember, segíteni szeretnénk a munkájukat. Ugyanúgy az iskolaigazgatók munkáját is.

Honnan szerez pénzt a szövetség a programjai, a különféle rendezvények megvalósítására? Kik támogatják az SZMPSZ-t, kap-e a szlovák államtól anyagi segítséget?

Fennállása óta a szövetség egyetlenegy szlovák állami intézménytől sem kapott pénzt a működésére. Kiadásainkat részben a tagdíjakból fedezzük. Ez ugyan nem túl jelentős összeg, de bizonyos célokra elég. A szövetség működéséhez szükséges és a programok megvalósítására szánt pénzek java részét pályázatokon nyerjük el. Ezt ma minden polgári szervezet így csinálja, a pénzszerzési stratégiánk tehát a pályázati lehetőségekre épít. A forrásaink az esetek többségében inkább külföldiek, Szlovákiában kevés alapítvány támogat oktatásüggyel kapcsolatos programokat. Nálunk nincsenek közalapítványok, melyek az állami költségvetésből származó pénzeket pályázatokon osztanák szét. A legtöbb pénz Magyarországról érkezik hozzánk, egyebek mellett az oktatási minisztérium, az Ilylyés és az Apáczai Közalapítvány, valamint a Rákóczi Szövetség támogatja a szövetségünket.

A májusi országos közgyűlésen a tervek szerint módosítják a szervezet alapszabályát – már hetedszer. Miért van szükség rá, illetve milyen céllal történnek a változtatások?

Az alapszabály azért változik, mert változik a közeg, amelyben élünk, amelyben tevékenykedik a szövetség. Teljességgel érthető, hogy a politikai rendszerváltás idején, már-már forradalmi hevületben megalkotott 1990-es alapszabályunk csakhamar módosításokra szorult. Eddig valamennyi alapszabály-módosításunknak megvoltak az indokai és a kiváltó tényezői. Az alapszabály tulajdonképpen keretet biztosít a szervezet működéséhez. Elavultnak minősíthető az a statútum, amelyik fékezi a szövetség működését. A májusi országos közgyűlésen olyan módosításokat kívánunk elfogadtatni, melyek a szervezet decentralizált jellegét erősítenék. Az alapszervezeteink és a járási szintű szervezeteink ezáltal nagyobb szerepet vállalhatnának. Szeretnénk továbbá regionális irodákat is létrehozni, jelenleg csupán Komáromban van a szövetségnek irodája. Az eddig 48 fős országos választmány létszámát is szeretnénk csökkenteni.

Mit tart a szövetség szempontjából az eltelt 12 év legfontosabb eredményének?

Az eltelt több mint egy évtized legfőbb pozitívumaként könyvelhető el, hogy fennmaradt a pedagógusszövetség, és hogy a működése folyamatos. 1990-ben Szlovákiában több pedagógusszövetség is megalakult, emlékezetem szerint hat vagy hét, aztán fokozatosan megszűntek, szétestek. A rövid ideig tartó működésük alatt sem tudtak kézzelfogható eredményt felmutatni. Az SZMPSZ képes volt fennmaradni, képes volt megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek. Nem csupán zavartalanul működött a szövetség, hanem folyamatosan bővítette a tevékenységi körét is. A másik fontos eredményének azt tartom, hogy a különféle rendezvényeivel, programjaival hathatós segítséget nyújtott és nyújt a szlovákiai magyar pedagógusoknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?