<p>A Magyar Koalíció Pártja egyetért a pedagógus-szakszervezet szeptember 13-ára tervezett figyelmeztető sztrájkjával, s támogatja azt – áll abban a nyilatkozatban, melyet Szigeti László, az MKP oktatásügyi és kulturális alelnöke juttatott el az Új Szó Online-hoz.</p>
Az MKP támogatja a pedagógusok sztrájkját
A jövő évi költségvetési tervezet nyilvánosságra hozatala után érthető, hogy a pedagógusoknál betelt a pohár. Döntésük, hogy nem nézhetik tovább szótlanul, ölbe tett kézzel az oktatásügyben dolgozó pedagógusok és egyéb alkalmazottak siralmas bérezését indokolt és szükségszerű. A kormány évek óta csak ígérgeti az oktatásügyben dolgozók bérének rendezését. Amíg tavaly az egészségügyben dolgozók jelentős, 20-30%-os béremelést harcoltak ki, addig a pedagógusoknak be kell érniük alig több mint 5%-kal. A helyzet megalázó és tarthatatlan. Sajnálatra méltó, hogy Čaplovič tárcájával kapcsolatos prioritásai között a bérek rendezése csak a harmadik helyen szerepel. Az oktatásügyi minisztérium 2013-as évi költségvetési tervezetének sarokszámai nem teszik lehetővé az alacsony bérek kézzel fogható emelését. A szakszervezeti vezetők kijelentései alapján a figyelmeztető sztrájk nemcsak a bérek emelése, hanem az iskolaügyben tapasztalható tarthatatlan állapotok ellen is irányul. Négy évvel a közoktatási reform bevezetése után még mindig több tucatnyi tankönyv hiányzik iskoláinkból. Az MKP felszólítja a kormányt, hogy a jövő évi költségvetési keretben találja meg a kellő forrásokat, s ezek mozgósításával haladéktalanul rendezze az oktatásügyben dolgozók bérét. Egyben felszólítja az ország valamennyi oktatási intézményét, beleértve magyar tanítási nyelvű óvodáinkat és iskoláinkat is, hogy csatlakozzanak a szeptember 13-ára meghirdetett figyelmeztető sztrájkhoz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.