Az iskolák felújítására pályáznak

Párkány. Múlt héten csütörtökön tartotta legutóbbi ülését a helyi önkormányzat. „A képviselőtestület döntött arról, hogy az EU strukturális alapjaiból a régiófejlesztési tárcán keresztül az iskolaépületek rekonstrukciójára pályázunk – mondta el lapunknak Ján Oravec polgármester.

Párkány. Múlt héten csütörtökön tartotta legutóbbi ülését a helyi önkormányzat. „A képviselőtestület döntött arról, hogy az EU strukturális alapjaiból a régiófejlesztési tárcán keresztül az iskolaépületek rekonstrukciójára pályázunk – mondta el lapunknak Ján Oravec polgármester. – Elsőként az Ady utcai szlovák alapiskola csatornázását, ablakait és hőszigetelését korszerűsítenénk, mindez kb. 8-8,5 millió koronába kerül majd. Azért vettük ezt előbbre, mert ehhez nem kell külön építkezési engedély. Az Ady utcai magyar iskolán lényegében ugyanezeket a munkákat kell elvégezni, de mivel itt az étkezde tetejét is teljesen ki kell cserélni – s ehhez építkezési engedély is kell – ezért ezt egy későbbi pályázattal szeretnénk megoldani. Április végére ez a pályázat is elkészül.” Ugyanilyen célra augusztus végéig lehet benyújtani további projekteket, a városatyák még nem döntötték el, mely iskolaügyi intézmény felújítására pályáznak a továbbiakban. A képviselőtestületi gyűlésen szó volt az önálló iskolaügyi osztály létrehozásáról is. „Ez ügyben nincs végleges döntés, valószínűleg a régióban két ilyen osztály létesítését pályázzák meg – ezer-ezer diákkal –, az egyik központ Párkány lenne, a másik pedig Köbölkút. Ez azonban további tárgyalások függvénye – tájékoztatta az Új Szót Ján Oravec. – Ami a fejkvótákat illeti: ez csak közvetve volt téma, az előzetes számítások szerint bérek tekintetében rosszabbul fognak állni az iskolák, rezsi- és karbantartási költségekben valamivel jobban. Harminc napon belül fellebbezhetünk és indoklást kérhetünk az esetleg helytelenül megállapított fejpénzek ügyében. A fellebbezést indokolhatjuk az energiaárak, a fűtés díjának emelkedésével” – tette hozzá Oravec. A minisztérium szerint a déli országrészben nem kell annyit áldozni a fűtésre, ez azonban a polgármester szerint nem ilyen egyértelmű. „A további lépésekről csak a végleges számok alapján, továbbá az iskoláknak az államtól folyósított tiszta összeg ismeretében döntünk, tehát ez a téma a március 30-i önkormányzati gyűlésen mindenképp napirenden lesz. Addigra a helyzet is tisztázódik” – jelentette ki a polgármester. –buch–

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?