Az ifjú színházi szék álma

SZÉL JÁNOS

Ez a szép, új és bordó színházi szék, amelyről mesélek, izgatottabb volt a raktárban, mint a többi szép, új és bordó színházi szék. „Álmot láttam az éjjel! Miért nem hisztek nekem?”

Ezt kérdezte épp, s az öreg színházi szék, mely évekkel korábban került a raktárba, mint a fiatalabbak, vállat vont a sarokban. „Álmok... – sóhajtott mélyen a raktár poros levegőjéből. – Én már álmodni is elfejeltettem.” Mire az a szép, új és bordó színházi szék, a mi székünk, elmesélte az álmát. „Sok-sok apró csillag volt az égen. Hirtelen valamennyi eltűnt. Hátulról napsugár vetődött egy hatalmas bordó anyagra, majd az anyag hirtelen az égbe emelkedett, és megjelent egy óriási kék toronyóra, melyben olyan szépen táncolt egy tündér!” Az öreg színházi szék bölcsen mosolygott: „A színházról álmodtál. Ez jó jel. Hamarosan útra kelhetsz” – dörmögte.

Nemsokára kék egyenruhás munkások jöttek, és egy hatalmas autóra pakolták a szép, új és bordó színházi székeket. Hosszú utazás után az autó megállt. „Testvéreim! – kiáltott az ifjú színházi szék. – Fogadjuk meg, hogy bármi történjék velünk, együtt maradunk!” A többi szép, új, bordó és ifjú színházi szék némán bólogatott a háta mögött.

A kék egyenruhások fúrtak nappal, faragtak este, és néhány nap alatt új otthonukban álltak a szép, új és bordó színházi székek. Amikor elmentek végre a munkások, az ifjú színházi szék halkan megszólalt. „Testvéreim – suttogta. – Ez lenne a színház, amelyről álmodtam?” „Igen. Ez a színház, de nem csak te álmodtál róla – szólalt meg a következő színházi szék, valahol a nyolcadik sor közepén. – Valamennyien erről álmodtunk minden este. Hiszen színházi széknek születtünk.” Azután körülnéztek. Odafent, a bordó anyag helyén hatalmas üresség tátongott, csak kintről, a folyosóról szivárgott be némi fény. „Hát ennyit az álmodról. Hol vannak a csillagok? – nevettek hárman az ötödik sor szélén. – Merre lehet a tündér!?” „Még nincs itt az idő” – mondta csak úgy, maga elé az ifjú színházi szék. Szomorú lett. Bántotta, hogy kinevették.

Másnap délelőtt gyermekhangok hallatszottak az ajtón kívülről. „Keljetek fel! Jönnek!” – nyitotta ki szemét az ifjú színházi szék. Alig fejezte be a mondatot, máris gyermektalpak érintették a friss szőnyeget. Odafent kigyulladt az ezer csillag, sőt a színházterem két oldalán is fény tört az ég felé. Már régen világítottak így az apró lámpák. A színházi székek ragyogtak az örömtől. Minden úgy történt, ahogy az ifjú színházi szék megálmodta! Előbb a csillagok hunytak ki odafent, majd kétoldalt az apró fények, és jött hátulról a napsugár. Vagyis egy állványra rakott reflektor fénye, amely gyönyörűen bevilágította a függönyt.

Az első felvonás vége felé begördült a színpadra egy hatalmas kék toronyóra. Kijött belőle egy tündér. Táncolni kezdett. A színházi székek a gyermekekkel együtt a szájukat tátották. „Ez az álmom!” – kiáltotta az ifjú színházi szék, de hangosan szólt a zene, így nem hallotta senki. Azt sem látták a sötétben, hogy egy könnycsepp gördült végig a karfáján.

Amikor az előadás végén mindenki kiment, két asszony maradt az ajtóban. „Nagyon szépen felújították a termet” – mondta az egyik. „Ezek a szép, új és bordó székek nagyon kényelmesek” – tette hozzá a másik, majd a teremre csukták a hatalmas ajtót.

Az ifjú színházi szék kihúzta magát. „Testvéreim! – kiáltotta ünnepélyesen. – Megérkeztünk.”