Az idősotthonokat támadja a koronavírus

idősotthon
Pozsony |

Beigazolódott az, amire már néhány hete figyelmeztetnek a kormány képviselői: a koronavírus-járvány rendkívül veszélyezteti az idősotthonok lakóit. Erre szomorú példa a bazini idősotthon, melyben ellenőrizhetetlenül elterjedt a vírus, az otthon három kliense már belehalt a betegségbe.

Minden jel arra utal, hogy a vírus már több mint egy hete felütötte a fejét az otthonban. Egy idősebb lakónál a megfázás tüneteit észlelték, egészségi állapota hirtelen romlott, majd április 5-én elhunyt. Az utólag elrendelt kórbonctani vizsgálat során sikerült igazolni, hogy a férfi koronavírussal volt fertőzött. A bazini idősotthon alkalmazottjai nyílt levélben figyelmeztettek a történtekre. A levélben azt állították, hogy az intézmény vezetője többszöri kérésük ellenére sem volt hajlandó jelenteni a történeteket és kérni a kliensek tesztelését. Jelenleg már az egész otthon karanténban van, a 99 kliensből 55-nél igazolták a fertőzést. 17 klienst ápolnak a Pozsonyi Egyetemi Kórházban, ebből hét az intenzív osztályon van, öt személynek válságos az állapota. A legfiatalabb, kórházi ellátásra szorult lakó 40 éves, a legidősebb 96. Az idősotthon hivatalosan eddig nem reagált a történtekre. 

Az intézmény Pozsony megye fennhatósága alá tartozik, Juraj Droba (SaS) megyefőnök egyelőre nem akarja leváltani az igazgatóját. „Három napig nem aludt, hazaküldtük pihenni, szabadságon van. Eljön az ideje annak is, hogy levonjuk a személyes felelősséget” – mondta Droba. A megye, együttműködve a fővárossal, saját költségekre leteszteli a fennhatósága alá tartozó összes idősotthon lakóját és alkalmazottját. Az önkormányzathoz tartozó idősotthonokban 900 alkalmazott van és körülbelül 1100 kliens. A főváros a területén található idősotthonok 250 alkalmazottját fogja letesztelni, a klienseket egyelőre nem. 

Ajánlásokat kapnak

Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter szerint kivitelezhetetlen, hogy az országban működő összes idősotthon lakóját és alkalmazottját leteszteljék, mivel több tízezer személyről van szó, akiknél ráadásul kéthetente kellene ismételni a teszteket. Az intézmények alkalmazottjai ezért pontos utasítást kapnak a következő napokban a Közegészségügyi Hivataltól arra, mikor kellene otthon maradniuk, hogy ne sodorják veszélybe az intézmény működését. „Megtudják, pontosan milyen tünetek esetében maradjanak inkább otthon az idősotthonok alkalmazottjai és mikor kellene elmenniük koronavírus-tesztre” – mondta Krajčí. Az idős lakókat is tesztelni fogják, ám jelenleg még csak azokat, akiknél tüneteket észlelnek. 
Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő szerint a fertőzés szempontjából épp az idősotthonok alkalmazottjai jelentik a legnagyobb veszélyt. „Nem azért, mert rosszak lennének, hanem azért, mert naponta elhagyják az intézményt, visszatérnek magánéletükbe, majd másnap ismét munkába mennek” – mondta a kormányfő.

Hiányzó tesztek

Bár Matovič már néhány héttel ezelőtt arról beszélt, hogy a tesztelések száma eléri a napi háromezret, jelenleg ennek még a felét sem tudják letesztelni az állami és magánkézben levő laboratóriumok. Kedden csak 1411 tesztet végeztek, melyek során 28 új fertőzöttet regisztráltak. 
Krajčí szerint voltak napok, amikor kétezernél is több tesztet végeztek el, az ünnepek viszont lelassították ezt a folyamatot. „Az aktuális számok nem túl magasak” – ismerte el tegnap a miniszter a keddi tesztelések számára reagálva. „Sajnálom és csalódott vagyok, amiért az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) továbbra sem hozta működésbe a COVID-19-PASS alkalmazást, melynek köszönhetően sokkal több tesztet lehetne elvégezni” – tette hozzá Krajčí. A szóban forgó alkalmazáson keresztül lehet elektronikusan berendelni a pácienseket a mintavételi helyszínekre, melyekből jelenleg 55 működik az országban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?