Az emberek a Közel-Keleten is elutasítják a terrort

Mit keres egy magyar a forrongó Észak-Afrikában és a Közel-Keleten? Csupa olyan élethelyzetben, amikor a saját élete tudhatóan egy fabatkát sem számít? Ezekkel a mondatokkal indul 2013-ban megjelent Budapest–Kairó. Egy haditudósító naplója című kötetének fülszövege. Mi vitte Önt a Közel-Keletre?Huszonöt évesen, azt hiszem, kapuzárási pánikom volt. Az egyetem utáni pár évben újságíróként dolgoztam. Egy este azt vettem észre, hogy nem tudok elszámolni két évemmel, nem emlékeztem, hogy tulajdonképpen mit is csináltam. Megrémültem, hogy ez lesz, úgy múlik majd el minden az életemben, hogy közben semmit sem láttam, semmi sem történt velem, hogy az egyetlen dolog, amit majd fel tudok mutatni, a kelet-európai „angst”, félelem lesz, amit ismertem a világról. Konkrét rémületet éreztem napokig. Egy barátom akkor kapott állást Kairóban egy kortárs fotóművészeti intézetnél, hívott, hogy menjek ki hozzá. Mentem. Ő gyűlölte Kairót, a káoszt, a szervezettség teljes hiányát, engem lenyűgözött. Meg akartam érteni, maradtam. Na, nem mintha teljesen megértettem volna azóta. Ön testközelből követi nyomon a közel-keleti eseményeket. Valóban mindent felforgatott az Iszlám Állam megjelenése? Elszántabbak és felkészültebbek az Iszlám Állam harcosai, mint a többi hasonló szervezet, az Al-Nuszra Front és társai képviselői? Ha igen, honnan merítik az erejüket?Nem gondolom, hogy jó szó, hogy „elszántabbak”. Egy dzsihádista, valaki, aki az iszlám és a muszlimok védelmében fog fegyvert, reménykedik, hogy meghal a dzsihád során, mert akkor a vallás szerint azonnal a mennybe kerül. Tehát a Közel-Keleten meghalni jó, hatalmas mártírkultusz van. Az Al-Nuszra dzsihádistája nem különbözik az Iszlám Állam dzsihádistájától vagy az egyszerű Szabad Szíriai Hadsereg katonájától „elszántság” tekintetében. Ami az Iszlám Államot különlegessé teszi, hogy ők egy apokalipszishívő halálszekta, tehát hitük szerint a végidőkre vonatkozó jóslatokat teljesítik be, erre pedig rá is játszanak. Az Iszlám Állam a muszlimoknak, már azoknak, akik fogékonyak az ilyen propagandára, egyrészt az utolsó kalifátust, az igazak államát kínálja, másrészt hatalmat, például az ölés hatalmát, a hódítás mámorát. Az arab tavasz csúfos bukása után elképesztően depressziós társadalmak maradtak hátra. A diktatúrák majdnem mindenhol visszaálltak, ez is sokakat terelt a szélsőséges vallásértelmezések felé. Az Iszlám Állam „ereje” azonban nem ebből fakad, hanem abból a havi 1,5 millió dollárból, amit az eladott olajbevételeik jelentenek, a fosztogatásból, váltságdíjakból, kivetett sarcokból. Ebből a pénzből rengeteg dzsihádista etethető, kifizethető. Milyen a civilek viszonya az Iszlám Államhoz a térség államaiban, például Egyiptomban, ahol Ön is él? Hogy fogadta a közvélemény a párizsi merényletek hírét?Az emberek nagy része ugyanúgy elutasítja a terrorizmust a Közel-Keleten, mint bárki más. Az Iszlám Állam, de a legtöbb iszlamista terrorszervezet is elsősorban a Közel-Keletet sújtja, nem a Nyugatot, így forrnak az indulatok mindenhol. Egyiptom is vívja a saját háborúját az Iszlám Állammal a Sínai-félszigeten. A párizsi merényletek ugyanúgy sokkolták a Közel-Keletet, mint a világ többi részét, nyilván mindenki elsősorban azzal foglalkozott, hogy ennek milyen hosszú távú hatásai lesznek az arab világra. Ezt ne értse úgy, hogy elmaradt volna az együttérzés. Dehogy. Egyszerűen az, ami most Párizsban történt, havi, kéthavi rendszerességgel történik meg a Közel-Keleten. Mennyire jelent mindennapos veszélyt egy európainak ma a közel-keleti tartózkodás? Csak a közvetlen háborús övezetek veszélyesek, mondjuk Szíria és Irak, vagy szélesebb térséget kell elkerülni?Értelemszerűen a háborús zónák mindenkire veszélyesek. Én a magam részéről azonban nem gondolom, hogy elmenni a kairói nagypiacra veszélyesebb lenne, mint mondjuk Párizsban a Bataclanba. A terrorveszély jelenleg mindenhol ott van, és nagyon úgy tűnik, hogy hozzá kell szoknunk ehhez a fenyegetéshez Európában is. Meddig folytatódhat még a menekültek kiáramlása a háború sújtotta országokból? A Közel-Keletről milyennek látszik az európai migrációs krízis? A kerítésépítések és egyéb intézkedések után az országukat elhagyni készülő menekültek nem tartanak az európai fogadtatástól?Azt gondolom, hogy a menekültkrízis még eltart egy darabig, a második hullám pedig akkor fog bekövetkezni, amikor eldől, hogy ki fogja uralni Szíriát. A győztes – bárki legyen is az – bosszújától tartva ezrek fognak útnak indulni megint. A kerítésépítések eltéríthetik a menekültek útvonalát, lassíthatják ideig-óráig a bejutásukat az EU-ba, de nem tartják vissza a menekülteket. Ezek az emberek szektáriánus erőszakhoz, durva diktatúrákhoz és háborúhoz szoktak, bármi, ami ennél lágyabb, az nem tartja vissza őket. Éppen ez a legnagyobb problémája a menekültválságnak: a menekültek akkor nem fognak útnak indulni, ha azt látják, itt ugyanolyan rosszul vagy rosszabbul bánnak velük, mint otthon. Ha azonban ezt tesszük, nem leszünk Európa többé. Mondhat mindenki, amit akar geopolitikai helyzetről, szajkózhatja a szélsőjobb a baromságait, azért Európa mégis több egy darab földnél. Egy eszme, értékrendszer is. Ha bukik az európaiság, buknak majd vele a nemzetállamok is. Van saját módszere rá, hogy feldolgozza a sok borzalmat, amivel találkozik? Az irodalom is egy ilyen módszer? Hogy lehet tartós háborús és terrorfenyegetettségben élni a hétköznapokban?Az írás például egy ilyen módszer. Nem kell rá többet gondolnod, ha már megírtad. Egyébként amikor az ember egy háborúban, konkrét terrorveszélyben van, akkor nem igazán gondol semmire – gondolkozik helyette a vénájában keringő adrenalin. Azon gondolkodni azonban, hogy háborús és terrorfenyegetettségben élek, kifejezetten egészségtelen lenne, nem mennék ki a szobámból, ha folyton ez járna a fejemben. Ön sem gondol mindennap arra, hogy háborús és terrorfenyegetettségben él, nem igaz? Pedig abban él. Isten hozta a szép új világban, a párizsi mészárlások után. Nem tudom mi lesz rosszabb – az újabb terrormerényletek vagy a válaszok, amiket adni fogunk rájuk. Ha félelemből hozunk törvényeket, és berendezkedünk a Félelem Európai Uniójában, mindenről lemondunk, ami minket európaivá tesz. Ha félsz valamitől/valakitől, dalolva mondasz le minden szabadságodról a biztonságodért cserébe, ez pedig totalitárius diktatúrákhoz vezet. Ez történt a második világháború elején Európában, ebben semmi új sincs. Ezért kell úrrá lennünk a rettegésünkön.