Az emberek 29 százaléka élne a kommunizmusban

bársonyos forradalom

Vasfüggöny, határzár, kiutazási tilalom, a mindenkit és mindent felügyelő Állambiztonsági Szolgálat (ŠtB) – egyebek mellett ez jellemezte a kommunizmust, amelyre sokan nosztalgiával tekintenek vissza.

Az AKO közvéleménykutató-ügynökség JoJ televízió megrendelésére készített felméréséből kiderül, hogy az ország lakosságának 29 százaléka még most is inkább a kommunista állampárti rendszerben élne szívesebben, a lakosok többsége, 57 százaléka van ellentétes véleményen. A megkérdezettek 24,13 százaléka nem tudott válaszolni a kérdésre. A felmérés szerint inkább idősebb személyek, a Smer, a Hlas és a Republika szavazói szeretnének a kommunizmusban élni. Ellenkezőleg a fiatalabb generáció nem vágyik a totalitárius rendszerben való életre. A felmérésben a 18 és 33 év közötti válaszadók 13 százaléka élne inkább a kommunizmusban. Ez az a generáció, amely már az 1989-es rendszerváltás után született.

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő a bársonyos forradalom évfordulója kapcsán megjegyezte, a demokrácia ugyan nem tökéletes, de nélküle nem lenne szabadságunk. „A bátor nők és férfiak által 1989 novemberében elindított békés folyamatok a kommunista rendszer bukásához vezettek” – mondta a kormányfő, hozzátéve: a következő generációk számára ennek köszönhetően olyan lehetőségek váltak elérhetővé, amelyekről az emberek korábban nem is álmodhattak. Heger szerint most is komoly próbatétel előtt állunk, a tét pedig az ország jövője. „Bízok benne, hogy az ország nem kerül vissza a Smer és a Hlas embereinek kezébe. Már csak a 33 évvel ezelőtt a tereken békésen tüntető emberek iránti tiszteletből. Ők hittek a szabadságban. Abban a szabadságban, amelyet nehéz megszerezni, ám nagyon könnyű elveszíteni. Kérem, óvjuk a szabadságunkat” – üzente a miniszterelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?