Az első Szlovák Köztársaság és a fasizmus

1918. október 28-án kikiáltották a Csehszlovák Köztársaságot, melynek alkotmánya nem külön szlovák és cseh nemzetről, hanem egy egységes csehszlovák nemzetről beszél. Beneš az 1919 januárjában kezdődő párizsi békekonferencián már az egységes csehszlovák nemzet ideológiájából kiindulva követelte Szlovákia (a Felvidék) Csehszlovákiához történő csatolását. A csehek, illetve Beneš sikere meglehetősen sok gondot okozott Szlovákiának, ugyanis Csehszlovákiában – kimondva vagy kimondatlanul – mindvégig a cseh volt az uralkodó nemzet, azokról a gondokról nem is szólva, amelyeket Szlovákiának Magyarország vérkeringéséből való kiszakítása okozott.

A cseh dominancia

1920 után – a cseh nemzet dominanciáját növelendő – ezerszámra telepítenek be Szlovákiába cseh nemzetiségű gazdálkodó telepeseket. Az sem lehet egészen véletlen, hogy az újonnan megnyíló szlovák iskolákban is lényegesen megemelkedett a frissen Szlovákiába telepített tanárok száma. Ezenfelül pedig nyilvánvalóan az is az országon belüli cseh hatalmi túlsúlyról tanúskodik, hogy még a csehszlovák belpolitikában is csupán a Vavro Šrobár által vezetett Szlovák Minisztérium képviselte Szlovákiát. A szlovák politikai színtéren az 1913-ban alakult és 1918-ban újjászerveződött Hlinka-féle Szlovák Néppárt, illetve a kisebbségi magyar pártok jelentettek némi szlovákiai sajátosságot.

Az 1920-as parlamenti választásokon Szlovákiában is a Csehszlovákia fennállását támogató pártok nyerték a legtöbb szavazatot. A szlovákiai ellenzéki pártok tényleges ereje az 1925-ös parlamenti választásokon mutatkozott meg először. A Szlovák Néppárt 23 parlamenti mandátumot szerzett, és ez időtől parlamenti képviselői a szlovák autonómiáért küzdöttek.

A Szlovák Néppárt Andrej Hlinka melletti fő hangadójának Vojtech Tuka számított, aki 1918-ban egy sajtóközleményben a szlovák autonómia mellett kardoskodott, amiért aztán tizenöt éves fegyházbüntetéssel fizetett.

A csehszlovák államon belüli szlovák autonómia-törekvések mindenkori kiindulópontját az 1918. május 30-án Masaryk által is aláírt pittsburghi memorandum jelentette. Ebben a dokumentumban az amerikai emigrációban tevékenykedő cseh és szlovák szervezetek rögzítették, hogy a jövendő csehszlovák államon belül Szlovákiának saját kormánya, parlamentje és igazságszolgáltatása lesz. Ezen eredeti álláspontjuktól azonban – a kül- és belpolitikailag oly szükséges egységes állameszme fenntarthatósága miatt – érthető módon elálltak Masarykék.

Önálló Szlovákia – Tiso vargabetűjével

A müncheni döntést követő (1938. szeptember 30.) nem egész fél esztendő alatt Csehszlovákia teljesen felbomlott. Ugyanezen év október 6-án a szlovák politikai pártok képviselői kikiáltották az autonóm Szlovákiát. Az első független szlovák állam első miniszterelnöke Jozef Tiso katolikus pap lett, aki a Szlovák Néppárt Hlinka halála után választott elnöke volt. Ő volt az a politikus, aki az első bécsi döntés előtt, 1938 májusában látogatást tett Kánya Kálmánnál, s e találkozón kifejtette, hogy a szlovákok a csehektől való elszakadást követően hajlandóak lennének állami kapcsolatra lépni Magyarországgal. Tiso három pontban vázolta elképzeléseit:

– Központi hivatal, végrehajtó hatalommal Szlovenszkó közigazgatását illetően, és a szlovák nyelv hivatalos használata

– Külön országgyűlés, törvényhozó hatalommal a saját belügyekben, a vallás- és közoktatásügyekben és az igazságügy terén a személyi ügyekben

– Költségvetési kvóta

Jozef Tiso e felvetéssel Hlinka végrendeletét kívánta teljesíteni.

Az első bécsi döntés visszaadta Magyarországnak a magyarlakta területeket. Szlovákia és Kárpátalja autonómiáját a prágai parlament 1938. november 19-én szentesítette, az ország neve Cseh-Szlovákiára módosult. A két országrész közti viszony a kezdetektől feszült volt, főként a börtönéből már kiszabadult Vojtech Tuka Hitlernél tett 1939-es látogatása után, ahol az önálló szlovák állam megteremtéséről tárgyalt.

1939. március 13-án Tiso is Berlinbe érkezett. Innen adott utasítást a Szlovák Parlament összehívására, ahol másnap közölte Hitler kívánságát, nevezetesen hogy Szlovákia Csehország német megszállásával egyidejűleg nyilvánítsa magát önálló állammá. Ugyanezen a napon – március 14-én – megalakult az önálló Szlovákia és az új államalakulat első felelős kormánya. Miniszterelnökké a kezdeményezőt, vagyis Hitler kívánságának közvetítőjét, t választották. Az ország területe 38 055 négyzetkilométer, lakosainak száma 2 653 000 fő, ebből 130 000 német, 89 000 zsidó, 80 000 cseh, 78 000 ukrán-ruszin és 70 000 magyar, fővárosa pedig a hajdani magyar koronázó város, Pozsony lett.

Fasiszta bábállam – a szlovák fasizmus

Szlovákiából a németek fasiszta mintaállamot akartak kreálni. A háborús gazdasági konjunktúra és a német birodalmi megrendelések hatására az életszínvonal emelkedett. Az önálló Szlovákia kikiáltásának napjától a Tiso által megfogalmazott „egy Isten, egy nemzet, egy szervezet, egy párt” elv érvényesült. A Hlinka-féle Szlovák Néppárt lett az államot irányító párt. E párton kívül a Franz Karmasin vezette német párt, a Deutsche Partei és a Magyar Pártból egyetlenként Esterházy János kapott helyet a 63 tagú szlovák parlamentben.

1939. március 15-én létrejött az Alexander Mach vezette Hlinka Gárda, amely a német SS-alakulatok mintájára szerveződött és tevékenykedett. Alexander Mach és Vojtech Tuka (akiről érdemes megjegyezni, hogy Tuka Bélaként volt anyakönyvezve, és szlovákul meglehetősen gyengén beszélt) egyre erőteljesebben kívánták felhasználni a Hlinka Gárdát a szlovák közélet teljes fasizálására, és törekvésükben nem is voltak sikertelenek.

Azt, hogy a tárgyalt korszak a szlovák történelem sötét fejezete, még a fentieknél is inkább alátámasztja, hogy a Szlovák Köztársaság hadserege már 1939 szeptemberében részt vett a Lengyelország elleni hadműveletekben, és a szlovák csapatok az akció során több száz lengyel honvédőt lemészároltak.

A nemzeti szocializmus és a klerofasizmus jegyében létrejött újdonsült államalakulat azonban mégis csupán a következő évek során jutott a mélypontra. Az 1940-es évben jöttek létre Szlovákiában az első koncentrációs táborok, melyekbe már a személyes vélemény hangoztatásáért is bekerülhettek a megbízhatatlan zsidó, magyar, roma, cseh és szlovák elemek. Ugyanezen év novemberében a Szlovák Köztársaság csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez, s ezzel egyértelművé tette, hogy szoros kapcsolatban áll a három fasiszta nagyhatalommal.

Tetézve a bajokat a következő évben az ország hadüzenetet küldött a Szovjetuniónak, Angliának és az Egyesült Államoknak. A szlovák hadsereg 60 000 fős egységének első bevetésére Lipovec közelében került sor, ahol néhány száz szlovák katona az életét vesztette. A keleti fronton a szlovák csapatok eljutottak egészen a Kaukázusig a németek oldalán. Az utolsó szlovák egységeket a keleti frontról 1943 végén vonták vissza, a nyugati harcmezőkön azonban egészen a háború végéig harcoltak. Itt érdemes megjegyezni, hogy a szlovák volt az egyedüli szláv hadsereg, amely harcolt a szláv „nemzet” szimbóluma, az orosz dominanciájú Szovjetunió ellen.

A közvélemény számára leginkább ismeretes, a Tiso vezette Szlovákia fasiszta mivoltát bizonyító történelmi tény, hogy 1942. május 15-én a szlovák parlament elfogadta a zsidók deportálásáról szóló 68. számú törvényt, mely Németország után elsőként tette lehetővé a zsidó származású polgárok elhurcolását.

A zsidóellenes rendszabályok 89 000 szlovákiai embert érintettek, és a zsidóüldözés Szlovákiában már 1939-ben elkezdődött, amikor a szlovák belügy a zsidókat hivatalosan is a szlovák nemzet ellenségeinek nyilvánította. Szlovákia minden elszállított zsidó polgárért 500 márkát fizetett Németországnak.

A 68/1942. számú törvény megszavazásakor a szlovák parlamentben csak gróf Esterházy János keze nem lendült a magasba. Az 1942 márciusa és októbere között lezajlott deportálások során – melyeket a Hlinka Gárda német segítség nélkül hajtott végre – összesen 58 000 szlovákiai zsidót hurcoltak haláltáborokba. A megmenekült zsidók túlnyomó része Magyarországon talált oltalmat.

Az első köztársaság bukása

Az első Szlovák Köztársaságnak az 1944. augusztus 20-án kitört szlovák nemzeti felkelés vetett véget, annak ellenére, hogy az ország közigazgatása a felkelés ideje alatt is mindvégig szlovák kézben maradt, igaz, ekkor már a német hadsereg megszállva tartotta az országot, melynek vezetői a szomszédos Ausztriába vagy Németországba menekültek.

A sors fintora és a történelem furcsa forgása okozta, hogy Szlovákia Csehszlovákia részeként a győztesek oldalán került ki a második világháborúból. Egyedüliként az ország vezetője, Jozef Tiso bűnhődött a szlovák fasiszta rendszer bűneiért, a sok ezer kioltott életért. Őt később háborús bűnösként kötél általi halálra ítélték.

Irodalom

Ivan Kamenec: Trauma

Szarka László: A szlovákok története

A szerző történelemtanár