Az élet megtanította: ne higgyen a politikusoknak

Somogyi Tibor felvételeAbban a pillanatban, ahogy átvette az ügyet, tudni lehetett: nem lesz olyan egyszerűen vége, mint ahogy azt valakik elképzelték, ne adj isten!, megtervezték. Azt mondja, abban nem bízik, hogy az illetékes szervek belátható időn belül kivizsgálják, mi is történt valójában 2006. augusztus 25-én s az azt követő hónapokban, de abban biztos, hogy az igazság végül úgyis kiderül. Roman Kvasnicával beszélgettünk.Mi volt az első reakciója, amikor felkérték, hogy vállalja Hedvig jogi képviseletét? Akkor a lányt már maga a miniszterelnök kiáltotta ki hazugnak, és az emberek többsége ezt elhitte, ráadásul rögtön magyar–szlovák konfliktus lett az ügyből. Nem gondolta azt, hogy jobb lenne ebből kimaradni?

Soha nem tartoztam a tömeghez, nekem ebben az esetben sem számított, hogy mit gondol a többség. Szabad és független polgár vagyok, fenntartom magamnak a jogot, hogy önállóan alakítsam ki a véleményemet, ezért azt mondtam, hogy először beszélni akarok a lánnyal. Ekkor még nyitott volt számomra az a lehetőség is, hogy hazudik, és az is, hogy igazat mond. Tudtam, hogy ha az utóbbi eset áll fenn, akkor óriási jogi probléma elé nézünk, hiszen a miniszterelnök, a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány a nyilvánosság előtt bélyegezték meg Hedviget, még mielőtt a támadás vizsgálatának lezárásáról szóló határozat jogerőre emelkedett volna. Tisztában voltam azzal, hogy ha ezt az ügyet vállalom, az állami hatalommal megyek szembe, de ez nem érdekelt. Az sem érdekelt, hogy a lány magyar, mert az én szememben ugyanolyan állampolgár, mint más, és az, hogy egy kisebbséghez tartozik, csak még kiszolgáltatottabbá teszi. Csak az érdekelt, hogy ha Hedvig igazat mond, akkor nagyon védtelen és kötelességem segíteni rajta.Tehát abszolút prekoncepciók és előítéletek nélkül ült le vele beszélgetni?

Az élet megtanított arra, hogy ne higgyek a politikusoknak, és ne alkossak semmiről elhamarkodott véleményt. Tizenkét órán át beszélgettem Hedviggel a kollégáim jelenlétében, úgy, hogy a szüleit is elküldtem, mert látni akadtam, hogyan reagál, amikor nem érzi a hozzá közel állók támogatását. Fárasztó, könyörtelen kihallgatás volt, de Hedvig helytállt és mindannyiunkat meggyőzött.A sajtó és a nyilvánosság azonban akkor még sem erről, sem a vizsgálat hiányosságairól és a politikusok csúsztatásairól nem tudott. Az elején mintha ön sem tartotta volna olyan fontosnak, hogy elnyerje a média és a közvélemény támogatását.

Kerülni akartam, hogy azt mondhassák: a sajtóban támadom az állam vezetőit, ezért nem reagáltam az újságírók megkereséseire. Korrekt módon abból a feltételezésből indultam ki, hogy a miniszterelnököt és a belügyminisztert is félretájékoztatták, ezért jobb, ha tárgyilagos, jogi síkra tereljük az ügyet. Annál inkább meglepett, amikor a nyitrai járási ügyész a vizsgálat lezárása elleni panaszomra adott válaszában azt írta, hogy támadom a becsületes nyomozók munkáját. Ezt rejtett fenyegetésként értékeltem, mert nem ismerek olyan jogszabályt, amely tiltaná a nyomozók munkájának bírálatát. Ráadásul az ügyész a százötven oldalas panaszban felsorakoztatott érvek egyikére sem válaszolt. Ettől kezdve vált számomra teljesen világossá, miről van itt szó, és hogy a közvélemény befolyásolása is a stratégia része.Valóban azt hiszi, hogy az elején Fico, Kaliňák és Packa is őszintén hittek abban, hogy egy diáklány a vizsgától tartva megveretést szimulált, elküldte magának az iratait, sőt, még támadókat is kitalált?

Amikor azon a bizonyos sajtótájékoztatón a nyilvánosság elé léptek, akkor szerintem még az őszinte meggyőződés beszélt belőlük. Sikeres fiatal férfiakról van szó, és valószínűleg nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy demonstrálják, milyen erélyes politikusok. Csak később válhatott világossá számukra, hogy semmi sincs egészen úgy, mint ahogy hitték, de akkor már nem volt visszaút.Az ön számára mikor vált világossá, hogy itt nem csupán a rendőrök ügyetlenségéről és annak takargatásáról van szó?

Amint elolvastam a támadás ügyében végzett tizenhét napos vizsgálat jegyzőkönyvét, rögtön láttam, mennyi hazugság hangzott el a védencem terhére. A panaszokban, amelyeket benyújtottunk, már akkor több volt az információ, mint amennyit ma a nyilvánosság ismer. Nagyon sok szakemberrel – íráselemzőkkel, biológusokkal, genetikusokkal, pszichológusokkal – konzultáltam, amit a beadványokban leírtam, azt mind érvekkel tudom alátámasztani. De, sajnos, ez az ügy nem az érvelésről és a törvények tiszteletéről szól. Többször utalt arra, hogy titkosszolgálati akcióról lehet szó. Kinek milyen érdeke fűződhetett ahhoz, hogy egy magyar diáklányt lejárasson?

Ezt nem tudom, de több változaton is elgondolkoztam. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy Hedvigtől már a támadás napjának estéjén, amikor még senki nem vádolta hazugsággal, azt kérdezték a rendőrök, milyen a viszonya az MKP-hoz. Ezért akarom tudni a választ arra, honnan származik az az elmélet, hogy a Hedvig-ügy célja a szlovák kormány megbuktatása lett volna. Ilyen súlyos kijelentéseket nem lehet utólag azzal elintézni, hogy többet nem nyilatkozunk.Mit gondol, a kezdetektől a titkosszolgálat keze van a dologban, vagy később, menet közben kapcsolódtak be?

Attól a pillanattól kezdve érzékelem titkosszolgálati akció jeleit az ügyben, ahogy átvettem Malina Hedvigtől a meghatalmazást, hogy képviseljem őt. Anonim hatalommal állunk szemben, hiszen ebben az ügyben olyan emberek is döntenek, akiknek a kilétéről fogalmunk sincs, és nem sejthetjük az indítékaikat sem. Az utóbbi időben senki nem állt ki a nyilvánosság elé azok közül, akik Hedviget vádolják, de szüntelenül dolgoznak, és éppen az ismeretlenség teszi számukra lehetővé, hogy törvénytelenségeket is elkövessenek. Ezért követelem azt, hogy lépjenek elő, és mondják el: mikor vétett a törvények ellen Malina Hedvig, és melyik szava volt hamis.Ön ezért a lányért sokkal többet tett, mint hogy jogi tanácsokkal látta el, és beadványokat fogalmazott meg az érdekében. Ügyvédi kötelességének tartja azt is, hogy pszichiáterhez irányította, óvja-védi minden lépését?

Ezt polgári kötelességemnek tartom. Én is ember vagyok, nem tudtam teljesen kikapcsolni az érzelmeimet, és tétlenül nézni, hogyan akarják tönkretenni egy fiatal lány életét. Képletesen szólva, vérben feküdt a földön, és mindenki rugdosott bele, hagytam volna úgy? Az első beszélgetéseinket végigsírta, remegett a félelemtől, láttam, hogy ahányszor felidézi a történteket, mindig ugyanazt a sokkot éli át. Először azért kértem meg Jozef Hašto doktort, a trencséni kórház pszichiátriai klinikájának főorvosát, hogy beszéljen vele, mert kíváncsi voltam, ő is úgy látja-e, hogy mindenben igazat mond. Több órán át tartó beszélgetés után ő is erre a következtetésre jutott, és ekkor döntött úgy, hogy terápiás foglalkozásokkal is segít neki leküzdeni az átélt traumát, és kezelni a rá nehezedő nyomást.Hedvig azt mondta, az elmúlt több mint egy év alatt csak egyszer akarta feladni, amikor betörtek a barátja házába. Ön is ekkor tudatosította, hogy mindenre elszánt ellenféllel áll szemben, és ez nagyon kemény, nagyon hosszú meccs lesz?

Addig nem hittem volna, hogy ilyen messzire mennek. Hedvig számára az a ház jelentette a mentsvárat, sőt, Hašto doktor is azt ajánlotta neki, hogy ha biztonságra vágyik, oda menjen. Akik feldúlták azt a házat, azok az utolsó biztos ponttól is meg akarták fosztani, azt üzenték neki, hogy ha akarják, akár az ágyban is figyelik. Ha Hedvig rögtön másnap mindent elmond, senki le nem mossa róla, hogy notórius hazudozó. Ezért tanácsoltam neki, hogy hallgasson, és csak hónapok múltán beszéltünk a történtekről a sajtóban, amikor azt már nem tudták felhasználni ellene. A másik dolog, amiből teljesen egyértelművé vált számomra, hogy ezek a végsőkig elmennek, a Hedvig elleni vádemelés volt. Elég jogászi tapasztalattal rendelkezem ahhoz, hogy ki tudjak értékelni egy ügyet, és bizonyossággal állítom, hogy a Malina Hedvig elleni eljárásnak nincs törvényes oka. És ha ez így van, márpedig így van, akkor joggal kérdezem, mi a valódi ok, kinek fűződik ehhez érdeke, és minek a takargatását szolgálja az egész?Választ azonban hónapok óta nem kap. Mit érez egy jogász, amikor azt látja, hogy törvényes eszközökkel semmire sem megy?

Tehetetlenséget. De ez soha nem jelent rezignáltságot, mert a pályám során sokszor tapasztaltam, hogy az igazság nagyon erős. Végül mindig felülkerekedik, csak sajnos, nem mindig időben ahhoz, hogy a megbántottaknak még elégtételt jelentsen. Idestova két hónapja folynak az ügyben a főügyészségi kihallgatások. Mik az érzései?

Nem hiszek nekik, és azt sem hiszem, hogy a céljuk az igazság kiderítése volna.Akkor mi? Az, hogy homokot szórjanak az emberek szemébe, és azt mondhassák: lám, újra kivizsgáltuk, és ismét bebizonyosodott, hogy Malina Hedvig hazudott?

Még ezt sem hinném. Ha csak a sajtót akarnák lefegyverezni, akkor nem csinálnának semmit. Szlovákiában jól bevált módszer, hogy ha sokáig állja a sarat az, akit kérdőre vonnak, akkor egy idő után megunják. Itt másról lehet szó. Netán arról, hogy azok, akik a kezükben tartják a szálakat, egymást zsarolják ezzel a „húzd meg, ereszd meg” játékkal, és a Malina Hedvig-ügyben mindig akkor történik valami, amikor a hatalmasok közül az valakinek érdekében áll?

Ez mind spekuláció, de nem tartom kizártnak. Hiszem, hogy eljön az ideje, amikor a nevén nevezhetjük az összes szereplőt, és elmondhatjuk, mi miért történt.Szakmai szempontból korrekt módon folynak a kihallgatások? Van lehetősége kérdezni, javasolhat tanúkat, megkapta már a kért bizonyítékokat?

A tavaly szeptemberi hatórás kihallgatáson készült rendőrségi videofelvételt azóta sem láttam, sem Hedvig blúzát, sem a borítékot, amelyben visszakapta az iratait, sem a levelet, amelyben feljelentették őt. Az ügyészségi kihallgatásokat még korai értékelni, majd meglátjuk, eleget tesznek-e a kéréseinknek. Javasoltuk tanúként kihallgatni a miniszterelnököt és Čaplovič miniszterelnök-helyettest, mert a nyilatkozataik alapján olyan információkkal rendelkeznek, amelyek nincsenek a vizsgálat jegyzőkönyvében. Tudni akarjuk, honnan szerezték ezeket az információikat, és elérni, hogy az ügyben nekik küldött titkosszolgálati jelentések képezzék a jegyzőkönyv részét. Ha tudatosan félretájékoztatták a közjogi méltóságokat, akkor ezzel valami céljuk volt, és ha ismernénk ezt a célt, az sok mindent megmagyarázna. Tanúként szeretnénk kihallgatni a másik fantomképre hasonlító férfit, a Hedviget feljelentő egykori SIS-ügynököt és néhány újságírót is, akik hamarabb értesültek a nyomozás fejleményeiről, mint mi. Sokatmondó lesz, hogy a főügyészség mennyiben tesz eleget a kéréseinknek, de abban biztos vagyok, hogy november végéig nem zárul le a vizsgálat.

Elképzelhető, hogy mégiscsak felmentik Hedviget a vád alól, és elítélik a támadóit?

Nincsenek illúzióim. A Hedvig elleni vádat nem vonták vissza, és az nonszensz, hogy a bűnösségét vizsgáló eljárás folyamán majd helyrehozzák a hibákat, amelyeket a támadás vizsgálatakor elkövettek. Aki ennek ellenére elhiszi: a főügyészségi vizsgálócsoport most majd mindent rendbe tesz, azt szeretném figyelmeztetni, hogy a főügyész 2006 szeptemberében is látta a vizsgálat jegyzőkönyvét, és akkor mindent rendben talált, 2007 májusában pedig ő jelentette be a sajtóban, hogy Hedvig ellen vádat emelnek. Az, hogy 2007 szeptemberében beismerte, a rendőrség és az ügyészség is hibázott, nem jelent semmit, amíg nem vonják vissza a vádat és indítják újra a vizsgálatot. Ne feledjük: azok, akik 2006. szeptember 12-én hazugsággal vádolták meg Malina Hedviget, teljesen biztosak voltak abban, hogy az ügyészség nem érvényteleníti a vizsgálat lezárásáról szóló határozatot. Ez az egyetértés az ügyben a rendőrség és az ügyészség között minden látszat ellenére azóta is megvan. Az eddigi kihallgatások során megtudott valami újat?

Nagyon tanulságos volt összehasonlítani annak a két személynek a vallomását, akik állítólag látták Hedviget azon a reggelen, és végre kiderült az is, milyen módon zárták ki Róbert B.-t a gyanúsítottak köréből. Két percig beszéltek vele, valahol a házuk előtt, és beérték azzal, hogy az anyja a liftajtóban azt mondta: otthon aludt. De a legnyomasztóbb számomra az, hogy a hallottak alapján teljesen megbizonyosodtam arról, 2006 augusztusában és szeptemberében a rendőrség egyáltalán nem kereste Hedvig támadóit, csak azon dolgoztak, hogy bebizonyítsák: ő találta ki az egészet. Ez borzasztó felismerés, mert ha a média által ennyire figyelt ügyben ezt engedik meg maguknak a hatóságok, akkor mire vetemednek olyan esetekben, amelyek az érintetteken kívül senkit nem érdekelnek?Mit gondol, mivel fogják lezárni ezt a vizsgálatot?

Szerintem ezt még ők sem tudják. Egy biztos: nem a tényállás és a bizonyítékok súlya fogja eldönteni a dolgot, hanem az, kinek, milyen hatalmi pozícióban mi fog megfelelni. Nagyon képlékeny a dolog, és mindig kiderülhet valami, mert ott, ahol a közös hazugság tartja össze az embereket, csak a személyes viszonyokon múlik, meddig fedezik egymást. Lehet, hogy a teljes igazságot csak akkor tudjuk meg, amikor a mai hatalmasok már politikai múltjuk édes gyümölcseit fogják élvezni.Ha Szlovákiában nem sikerül lezárni az ügyet, és elégtételt szerezni a védencének, elképzelhető, hogy a Strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordul?

Minden lehetséges jogi eszközt fel fogok használni, de ezt az ügyet Szlovákiában kell megoldani. Kérdés, hogy elég érettek vagyunk-e már ehhez, mert amíg az emberek bármit elfogadnak, amit a politikusok mondanak, addig nem biztos, hogy az igazsággal tudnak mit kezdeni.De ha az ügyészségi vizsgálat nem hoz fordulatot, akkor már csak a hamis tanúzás ügyének bírósági tárgyalása marad.

Állok elébe. Sőt, kifejezetten örülnék neki, ha javasolhatnám, hogy a nyilvános tárgyalásra idézzék be a kormánytagokat, a titkosszolgálat igazgatóját, és az újságírók előtt tehetném fel nekik a kérdéseimet. Nem tudom, sor kerül-e erre, de az biztos, hogy ez az ügy még évekig elhúzódik. Nem érzi magát veszélyben? Nem tart attól, hogy lehallgatják, vagy önt is megtámadják?

Igazat mondok, és ez felszabadít, mert soha nem kell gondolkoznom azon, mit mondtam tegnap, és mire kell vigyáznom holnap. Arra sem gondolhatok folyton, hogy megtámadhatnak, mert ez megbénítana. Teszem, amit a tudásom és a lelkiismeretem diktál, mással nem törődöm. Igazából egy dolog érdekel, és ezt máris sikernek érzem, tekintet nélkül arra, mi lesz az ügy vége. Malina Hedvig újra éli a normális életét, nem sikerült megtörniük, tönkretenniük őt. Akiknek ez volt a céljuk, azok nem számoltak azzal, milyen tiszta jellem, és mennyi erőt ad neki az, hogy igaza van.