Közélet

Az élet állandó tesztelés nélkül

Pozsony | Mától jelentősnek mondható enyhítések lépnek életbe, bár az új járványügyi rendelet is ugyanolyan bonyolult, mint a korábbiak. Röviden a lényeg: aki este 9-re hazaér, annak gyakorlatilag nincs szüksége tesztre.
Nagy Roland

2021. május 3. 07:00

covid
Március eleje óta volt érvényben a szigorított kijárási korlátozás este 8-tól, az új kormányrendelet mától megváltoztatja a helyzetet. A piros és rózsaszín járásokban 21.00 és 1.00 között lesz érvényben. - TASR-felvétel

Ez a piros és a rózsaszín járásokra vonatkozik, és már ilyen egész Dél-Szlovákia. Ráadásul a Dunaszerdahelyi, a Komáromi és az Érsekújvári járás rózsaszín – ezekben a járásokban a legenyhébbek a szabályok. Bordó járásokból is már csak 10 van az országban, és közülük csak egy déli, a Losonci – ezekben nem lépnek érvénybe az enyhítések.

A rózsaszín és piros járásokban tehát napközben nem, csak este 9 és éjjel 1 óra között kell felmutatni negatív tesztet a munkahelyre való belépéshez vagy a hazajutáshoz, ebben az időszakban ugyanis továbbra is érvényes a kijárási korlátozás.

Ráadásul a rózsaszín járásokban csak 3 hetente kell tesztre menni. Itt 21 napnál nem régebbi negatív tesztet fogadnak el, piros járásban 14 napnál nem régebbit. A vendéglők teraszain sincs szükség tesztre. A járványszámok javulnak, és remélhető, hogy a jövő héten több eddigi piros járás szintén rózsaszínre vált délen.

A rokonlátogatás sem tilos már napközben, de a járványügyi szakértők azt javasolják, mindenki fontolja meg a nagyobb családi összejöveteleket, hiszen a vírus még mindig itt van és a beoltottak is terjeszthetik, bár ők védettek.

A piros és rózsaszín járásokban tehát nem kell negatív tesztet felmutatni, ha napközben boltba, iskolába vagy munkába megyünk. Ha este 9 és hajnali 1 óra között megyünk dolgozni vagy haza, továbbra is szükség van negatív tesztre – a piros járásokban 14, a rózsaszín járásokban pedig 21 napos teszteredmény kell. A bordó járásokban az érvényes, ami eddig.

Az iskolalátogatáshoz a diákoknak és a szülőknek nem kell bemutatniuk negatív tesztet, a pedagógusoknak sem, csakis a bordó járásokban.

A járások közti utazás nem változik, tehát továbbra is át lehet lépni a járáshatárt, ha a természetbe akarunk menni, vagy ha valamilyen szállásra utazunk. Arra viszont oda kell figyelni, hogy még 21.00 előtt érkezzünk meg, hiszen utána kijárási korlátozás van.

Kulturális szemafor

Újra lehet kulturális rendezvényeket tartani, mehetünk színházi előadásra vagy koncertre, a szigorú higiéniai előírások betartása mellett. A kültéri és beltéri rendezvényeken is csak a maximális kapacitás felét engedélyezik, emellett pedig van felső határ is: beltéren legfeljebb 150, kültéren pedig 200 fő. Az ültetésnél minden második sort szabadon kellene hagyni, és azok között, akik nem egy háztartásban élnek, szintén ki kellene hagyni egy széket. A maszkviselés és a negatív teszt itt kötelező, az étkezés a rendezvények alatt tilos. Az intézkedések nem vonatkoznak a mozikra, ezek továbbra sem nyithatnak ki.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
oltas

Nem mindegy, mikor regisztrál oltásra a 70 évesnél idősebb személy kísérője

Eduard Heger

Az oltásról és az EU-csúcsról tárgyalt Heger az uniós nagykövetekkel

időjárás borús

Csapadékos, szürke idővel zár a munkahét

koronavírus Olaszország

Egyetlen koronavírusos beteg maradt San Marinóban, bezárták a Covid-osztályt

Leicester–Newcastle focimeccs a tévében

usz

Miről ír a pénteki Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.