Az alkalmazottak többsége még csak nem is álmodozhat a négynapos munkahétről

A négynapos munkahét témáját legutóbb Robert Fico kormányfő vetette fel, újabb heves vitát gerjesztve ezzel. A téma ugyanis két táborra osztja az embereket: egyesek dicsőítik az ötletet, mások megkérdőjelezik a hatékonyságát. A probléma azonban sokkal összetettebb, mint azt sok munkavállaló gondolná. A négynapos munkahét és háromnapos hétvége mellett kampányolók többsége a sikeres külföldi példákra hivatkozik. Róbert Chovanculiak, az INESS gazdaságkutató intézet elemzője azonban úgy véli, hogy a négynapos munkahétről szóló számos tanulmány inkább reklámanyag, mintsem valódi módszertannal elvégzett kutatás.

Nem ritka eset, hogy a médiában megjelenik egy hír, miszerint egy vállalat tesztelte a rövidebb munkahetet, és olyan eredményekre jutott, amelyek alátámasztják ezt a modellt, általában azonban nehéz kideríteni, hogy a vállalat hogyan teljesít a teszt befejezése után. A Magyar Telekom, a Deutsche Telekom magyarországi leányvállalata esetében ez például nem jelentett gondot: a Bloomberg hírügynökség szerint a társaságot nem győzték meg a négynapos munkahéttel kapcsolatos kísérleti projektjének az eredményei, és visszatér az ötnapos munkahéthez.

Úttörő kezdeményezések

Az olyan országokat, mint Izland, Franciaország és Hollandia általában a munkaidő lerövidítésének az előfutáraiként tartják számon. Izland 2015 és 2019 között tesztelte a rövidebb munkaidőt, ami a médiában megjelent értékelések szerint sikeresen zárult. Chovanculiak szerint azonban a projekt eredményei vitathatók, az ebben részt vevő vállalatok több mint 90 százaléka ugyanis csupán egy, két vagy legfeljebb három órával csökkentette a munkahetet, ami messze van a négynapos munkahéttől.

Franciaország 2000-ben vezette be a 35 órás munkahetet. A franciák többsége azonban hosszabb munkaidőben dolgozik. Ezt tükrözik a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2022-es adatai a heti átlagos munkaórák számáról: Franciaországban ez 38,7 óra a teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetében, ami alig egy órával kevesebb, mint Szlovákiában. Sokan túlóráznak is – az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat szerint a franciák több mint 10 százaléka teszi ezt, ami majdnem kétszerese a szlovákiai adatnak.

Hollandia sajátos eset. Az OECD szerint ott az átlagos munkaórák száma mindössze 30,5 óra hetente, amire nagy hatással van az a tény, hogy tíz alkalmazottból hat részmunkaidőben dolgozik. Ezt a holland jogszabályok teszik lehetővé, amelyek lényegében ugyanazokat a juttatásokat biztosítják az így dolgozóknak, mint a teljes munkaidőben dolgozóknak. Ha csak a teljes munkaidőben foglalkoztatottakat vesszük figyelembe, akik az összes munkavállaló kétötödét teszik ki, az átlagos munkaórák száma heti 38 órára emelkedik.

Bizonytalan eredmények

Február elején Németországban egy féléves kísérleti projektet indítottak el, amelyben negyvenöt vállalat vesz részt különböző ágazatokból. A legtöbbjük számára ez nemcsak négynapos, napi kilencórás munkát jelent majd az eddigi öt nyolcórás munkanap helyett, hanem 10–20 százalékkal csökkentett béreket is. Szlovákiában azonban sokaknak valószínűleg nem tetszene egy ilyen változás, hiszen azzal számolnak, hogy a négynapos munkahét bevezetése nem befolyásolná a fizetésük nagyságát. Az ideális elképzelés a kevesebb munkanap, kevesebb munkaóra és azonos fizetés kombinációja. Ez azonban elvileg nem fog működni anélkül, hogy a termelékenységet legalább a jelenlegi szinten tartanánk. A kisebb cégeknél pedig talán még akkor sem, ha a termelékenység megmarad. Bár igaz, amit a szakszervezetek állítanak, hogy a több munkaóra nem jelent automatikusan magasabb termelékenységet, nagyon könnyen előfordulhat, hogy ennek az ellenkezője nem működik, vagyis egy átgondolatlan lépéssel csak rontanánk a helyzeten.

Szlovákiában ráadásul nem lesz elég a jelenlegi termelékenység puszta fenntartása, mindent meg kell tenni annak növelése érdekében. Elmúltak azok az idők, amikor a visegrádi országok között a legjobbak voltunk ebben a mutatóban, manapság ugyanis a munkatermelékenységünk az egyik legalacsonyabb az egész Európai Unióban. Ezen azonban nemcsak a munkavállalók erőfeszítéseivel, hanem mindenekelőtt az innováció és a digitalizáció felgyorsításával lehetne javítani. Egy olyan helyzetben, amikor sok vállalat beruházási adóssággal küszködik, kérdéses, hogyan tudnák fenntartani a működésüket, ha az alkalmazottaiknak öt helyett csak négy napot, vagy heti 40 helyett csupán 32 órát kellene dolgozniuk. Márpedig Ján Košč, a Szakszervezetek Szövetségének (KOZ) az elemzője, a Dolgozó Szegénység Polgári Társulás társalapítója szerint a heti munkaórák számát Szlovákiában is az említett 32 órára kellene lefaragni.

„Németországban már régóta csökkentik a munkaidőt az olyan ágazatokban, mint a kohászat, a gépipar és a vasúti közlekedés. Ausztriában a kohászatban és az olajiparban, Svédországban pedig a Toyota és a Volvo autógyárakban teszik ugyanezt. Az említett államok mindegyike fejlett iparral rendelkező ország” – érvel Monika Uhlerová, a KOZ elnöke. És talán épp itt van a kutya elásva: fejlett országok lettek, még mielőtt elkezdtek volna kísérletezni a munkaidő lefaragásával. Szlovákiában sok mindent gondolhatunk magunkról, tény azonban, hogy elég messze vagyunk ezektől az országoktól.

Nem politikai döntés

A Trend gazdasági hetilap által nemrég elvégzett felmérés szerint a szlovákiai vállalatok egyáltalán nem lelkesednek a rövidebb munkahét iránt. A legtöbbjük inkább olyan rugalmas munkamodelleket keres, amelyek lehetővé tennék a munkavállalók számára, hogy a lehetőségeikhez mérten hatékonyabban használják ki a munka- és szabadidejüket. Az egyik bank, amely tavaly jelentette be a rövidített munkahéttel kapcsolatos kísérleti projektjét, ezt még nem zárta le, a Trendnek pedig nem volt hajlandó nyilatkozni a részletekről.

Még a KOZ elemzője, Košč is – aki a rövidített munkaidő támogatóinak a táborába tartozik – elismeri, hogy a kérdés több szinten is szakmai beavatkozást igényel. „A technológiában, a munkamódszerekben, a nyitvatartási időben, az új berendezésekbe való beruházásban, a kutatás-fejlesztésben, valamint a munkavállalók képzésében és oktatásában bekövetkező változásokra gondolok” – sorolja az elemző. Ugyanakkor úgy véli, hogy a jövőben ez elkerülhetetlen lesz, sőt, arra számít, hogy a téma idővel az uniós dokumentumokba is bekerül. A rövidebb munkahetet azonban nem lehet hirtelen, egyszerű politikai döntéssel bevezetni.

Chovanculiak is úgy gondolja, hogy politikai beavatkozásról szó sem lehet. „A négynapos munkahétnek a munkavállaló által önkéntesen jóváhagyott juttatásnak kellene lennie, nem pedig egy olyan politikai döntésnek, amelyet a parlamentben szavaznak meg” – vallja az INESS elemzője, aki úgy látja, hogy egy ilyen intézkedés széles körű bevezetése a közeljövőben lehetetlen. „A munkaerőpiaci paraméterek túlságosan különbözőek ahhoz, hogy általános, mindenkire érvényes döntést hozzunk a munkanapok 20 százalékos csökkentéséről” – teszi hozzá Chovanculiak.

A munkahét lefaragását támogatók igyekeznek meggyőzni az ellenérdekelt felet arról, hogy a rövidebb munkahét nemcsak a munkavállalók, hanem a vállalatok számára is előnyös. Az ellenzők ugyanakkor ragaszkodnak ahhoz, hogy ez sok vállalat számára a versenyképesség csökkenését jelentené. A kérdés talán nem is az, hogy a rövidített munkahét megfelelő-e, hanem az, hogy kinek megfelelő. Vannak olyan ágazatok és vállalatok, ahol ez a munkaszervezés miatt gyakorlatilag lehetetlen.

A miniszterelnök kezdeményezése ezért sok munkáltatót elriasztott. „A politikusoknak végre fel kellene hagyniuk az egyéni munkafeltételek meghatározásával” – mondta el Martin Hošták, a Munkáltatók Országos Uniójának (RÚZ) a főtitkára, aki szerint a konkrét munkafeltételeket, beleértve a kevesebb munkanap lehetőségét is, a kollektív szerződésben kellene meghatározni. És talán ez az egyik probléma. Košč is a kollektív szerződéseket részesítené előnyben, ugyanakkor rámutat, hogy az ágazati kollektív tárgyalások rendszere Szlovákiában nem működik túl jól. Szerinte az itteni munkavállalók kevesebb mint negyedére vonatkozik kollektív szerződés, ezért nem hiszi, hogy így bármit is el lehetne érni. „Ausztriában és Franciaországban például a munkavállalók 98 százalékára vonatkozik a kollektív szerződés, a skandináv országokban pedig a munkavállalók 80–98 százalékára” – sorolja a szakszervezeti elemző.

A rövidebb hét lehetséges

Szlovákiában még a jelenlegi feltételek mellett is lehetséges lenne a négynapos munkahét. A munka törvénykönyve ezt nem tiltja, de két alapvető feltétellel számol: csökkenteni kellene a munkaórák számát és a fizetést. „A munka törvénykönyve nem teszi lehetővé, hogy az öt napon át tartó 40 órás munkaidőt négy munkanapba sűrítsék” – mondja Milan Černaj, a Havel & Partners ügyvédje. Ha a munkáltató négynapos munkahétben állapodna meg a munkavállalóval, a munkavállaló legfeljebb napi kilenc órát dolgozhatna, ami heti 36 órát jelentene, a túlórákat nem számítva. Ebben az esetben azonban a munkavállaló csak a 36 ledolgozott óra után kapna fizetést.

Szlovákiában jelenleg így nem lehet úgy csökkenteni a munkaórák számát, hogy közben a munkavállaló eredeti fizetése megmaradjon. „A munka törvénykönyve kifejezetten kimondja, hogy a munkavállalónak a megállapodás szerinti rövidebb munkaidőnek megfelelő munkabérre van joga” – magyarázza Ondřej Majer, a Havel & Partners ügyvédi iroda partnere. A törvény tehát a munkaórák számának bármilyen csökkentését a munkaidő csökkentésének tekinti, amelynek a kisebb bérben kell tükröződnie. Ez az, amit a szakszervezetek meg akarnak változtatni. „A KOZ a munkaidő valódi csökkentésének modelljét támogatja, azaz a napi munkaórák csökkentését, a bérek és juttatások, valamint a munkaterhelés változatlanul hagyása mellett” – állítja Uhlerová. Szerinte, ha valaha is sor kerül a munkaidővel kapcsolatos jogszabályok módosítására, akkor biztosítani kell, hogy az ne ossza két csoportra a vállalatok alkalmazottait: azokra, akik számára elérhető lesz a rövidített munkahét, és azokra, akik számára nem. Valószínűleg azonban pontosan ez fog történni, a rövidebb munkahetet ugyanis nem lehet mindenütt alkalmazni.

JURAJ SKAČAN
A szerző a Trend gazdasági hetilap munkatársa