Az 1989-es rendszerváltás üzenete

Mészáros András

az MTA külső tagja, a Szlovák Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének munkatársa

Két kedves íróm, Anatole France és Karel Čapek szerint közvetlen szemtanúként a nagy történelmi változásokat nem fogjuk fel valódi jelentésükben. Azok csak utólag alakulnak ki. Mégis, amikor 1989-ben részt vettem az első nagy tüntetésen, az volt a benyomásom, hogy bár 1968-at elevenítette fel bennem, ez már nem az a változás, amit akkor, a hatvanas évek lezárásaként és 19 évesen megéltem. 68-nak tudati felszabadító ereje volt, 89 pedig reálisan felszabadított. Igaz, hogy patetikusak voltak azok a tömeggyűlések, de őszinte étoszt hirdettek. Az is igaz, hogy a szívbe markoló szabadságérzet lassan kihunyt, és ezt kihasználva politikai kalandorok próbálják eladni nekünk a saját világértelmezésüket, de ezt nem szabad hagynunk. 89 legfőbb tanulsága az, hogy a szabadság lecserélhetetlen és pótolhatatlan.

Lucia Molnár Satinská

nyelvész

November 17. az egyetlen nem vallásos nemzeti ünnep, amelyet a magánéletemben is megünneplek. Számomra ez a nap fontosabb, mint akármelyik másik történelmi pillanat, mert teljesen praktikusan hatott az életemre. A bársonyos forradalomnak köszönhetően tanulhattam magyarul, amikor és ahol csak akartam. A bársonyos forradalomnak köszönhetően akár világhírű nyelvész is lehetek, ha elég tehetséges vagyok és szorgalmasan dolgozom. Nem áll semmi az álmaim útjában. Idén még fontosabb megünnepelni ezt az ünnepet és rámutatni a fontosságára, mert közeledik a parlamenti választás, és újra el kell döntenünk, hogy szabad ország marad-e harminc év után Szlovákia. Ne szalasszuk el ezt a lehetőséget. Szavazzunk. A demokráciát ápolnunk, védenünk kell, nem marad fenn saját magától.

Bindics Gábor

kultúraszervező

Személyes emlékeim ugyan nincsenek 1989-ről, viszont azt az ezredforduló előtti és utáni években is érzékeltem, hogy a bársonyos forradalom eszméjének és üzenetének a közép-európai társadalmakban sok esetben még további évekre, évtizedekre van szüksége, hogy a változások végbemehessenek, úgy az intézményekben, mint az emberek gondolkodásában is. Közben generációk nőnek fel, ezért szerintem nem elég évente megemlékezni, hanem 89 üzenetét újra és újra meg kell tölteni tartalommal, hogy azok is be tudják építeni világképükbe, akik a szocializmust vagy a 90-es évek eseményeit távoli történelemként látják.

Németh Ilona

Munkácsy-díjas képzőművész, kurátor, egyetemi tanár

1989 az egyik legmeghatározóbb élményem, 26 éves voltam akkor és a felnőtt életem legelején tartottam. Számomra az, hogy a rendszer megváltoztatható, és én mint polgár erre hatással lehetek, a legfontosabb tapasztalat, ami a mai napig erőt és inspirációt ad. Kevés generációnak van ilyen katartikus élménye erről a lehetőségről és kiváltságosok azok a földrajzi helyek is, ahol ezzel rendelkezünk. Alapító tagja voltam az FMK-nak és grafikusa Ordódy Dénessel együtt a Nap című lapnak, ami az első szabad sajtótermék volt. Az én kézírásommal, logómmal és tipográfiámmal jelent meg – ami hatalmas élmény a mai napig. Forradalmi időkben készíteni napilapot, lelkes emberek társaságában felemelő érzés. Az FMK abban az időben bázisdemokratikus elvek alapján működött, vagyis minden döntést hosszas vita előzött meg, konszenzuson alapuló döntések születtek – a demokrácia gyakorlása nagyon igényes feladat. Az FMK és a VPN egy székházban a dolgok ütőerén tartotta a kezét, mindennap történt valami felemelő és lesújtó. Politikai és érzelmi hullámvasútként éltem meg ezt az időszakot kisgyermekes anyaként. Alapvetően a 90-es évek óta, a számomra mai napig megkérdőjelezhetetlen értékek meginogtak, semmi sem ment olyan egyszerűen, ahogy abban az eufóriában gondoltuk. Mindennap meg kell küzdeni a demokráciáért, a szabadságért, a szolidaritásért és az egyenlőségért társadalmi és egyéni szinten is.

Gál Tamás

a Csavar Színház színésze

Minden diktatúra káros. Az, hogy a rendszerváltás megtörtént, érezzük. Az, hogy sokszor ma is kritizáljuk a politikai elitet, természetes, ez a demokrácia lényege: szabadon mondhatunk kritikát a vezetőinkről. Akik megkapták a nép bizalmát, ugyanúgy, mint a színészek – függetlenül attól, mit értek el az életben – állandóan ki vannak téve a kritikának. Mi már fel sem fogjuk, mit jelentett, hogy nem játszhattunk bármit, nem mondhattunk bármit. Ha egy előadás nem hordoz magában üzenetet a társadalom felé, nem sokat ér. És kit kritizálhatunk, ha nem azokat, akik hatalmon vannak? Arra kell vigyáznunk, hogy a demokrácia ellenére se kerüljenek olyan pártok döntéshozó helyzetbe, amelyek ismét korlátoznának minket. Meg kell azonban említeni a rendszerváltás negatív hozadékait is, az pedig a nacionalizmus és az idegengyűlölet felerősödése. Nem felejthetem ki a környezetrombolást se. Ez ma a legfontosabb globális harc. 

Hizsnyai Tóth Ildikó

műfordító

A Madáchban, ahol az FMK-stáb nem hivatalosan működött, én voltam a legfiatalabb szerkesztő, ezekben a napokban pedig a stencilező, a lóti-futi küldönc a Mozart-házba. Közvetlenül megtapasztaltam, hogy amikor a rendszerek úgymond váltják egymást, milyen kiélezett helyzetek, drámai holtpontok alakulnak ki. Baromi könnyű baromi nagyot hibázni. 30 év elteltével is úgy látom: kimaxoltuk a lehetőségeinket. Csak utána nem kellett volna hátradőlni. Senkinek! Ma is formáljuk azzal, ahogy beszélünk róla, ahogy közösségi történetmondással utólag alakítjuk. Szinte az számít forradalmi tettnek, ha a közvélemény-kutatók kérdésére (megérte-e rendszert váltani?) képesek vagyunk a frusztrációinkat félretéve válaszolni. Egy apró falevél is el tud takarni egy egész hegyet. Aki ezt a perspektívát választja, az soha, semmilyen rendszerváltás után nem fogja látni a hegyet – fölösleges miatta megmozgatni.

Leczkési Zoltán

a Diákhálózat elnöke

Érdekes belegondolni, hogy a bársonyos forradalom pár évvel a mostani huszonéves korosztály születése előtt zajlott le, így mi már egy teljesen más világban nőttünk fel. Bár a Diákhálózat hivatalosan még nem létezett, de a prágai, brünni, pozsonyi, nyitrai, kassai magyar diákság ott volt a '89-es tüntetések sűrűjében és a mostani megemlékezésen is ott lesz, karöltve az akkori tagokkal. Nem szabad arról sem elfeledkeznünk, a változás nemcsak úgy magától hullott szüleink ölébe, meg kellett küzdeniük érte. Merem remélni, hogy a '89-es forradalomhoz híven a fizikai erőszak korát elhagytuk, de nekünk is kötelességünk folytatni a küzdelmet és megvédeni a 30 éve kivívott eszméket, máskülönben idővel visszatérhetünk egy olyan korba, ahol ismét fiataloknak kell vérüket adniuk egy szebb jövőért.

(Fotók: Somogyi Tibor, Molnár Csaba, Rosta József)