Autó-motor

Ott voltunk a Škoda Octaviák új változatainak bemutatóján

Neusiedl am See | A sokat ragozott alternatív meghajtások már a Škoda járgányait is behálózták. A márka most az egyszer az Octavia különböző változatait mutatta be a szomszédos Ausztriában, s az újdonságokat szerencsénkre még azelőtt kipróbálhattuk, hogy korlátozták volna a kiutazást. Milyen az áramra és a sűrített földgázra (CNG) működő Octavia, illetve a várva várt elektromos Octavia RS iV?
Demecs Péter

2020. szeptember 28. 15:31

Octavia RS iV
Az új plug-in hibrid Octavia RS iV

A márka legnépszerűbb modellje idén három új meghajtást kapott, az Octavia így már mild-hibrid, hálózatból is tölthető plug-in hibrid és CNG-meghajtással is elérhető, bár ezen utóbbi változatot Szlovákiában bizonyára nem fogják túl sokan megvenni. Hogy miért? Prózai okokból: az országban nagyon kevés helyen, konkrétan csak 14 töltőállomáson lehet csak CNG-t tankolni, így a földgázra működő Octaviát egyszerűen nem tudnák kihasználni. 

Részben áramra

A környezetbarát Octaviák közül a mild-hibrid változat számít úgymond alapnak. Ez az az alternatív meghajtás, amelyet nem lehet hálózatról tölteni, s amely rekuperációval tud csak bizonyos mennyiségű áramot termelni. A meghajtást már nemcsak a négyhengeres, 1,5 TSI erőforrás 110 kW (150 LE) teljesítményű változatával párosítják, hanem a kisebb háromhengeres, 1,0 TSI motorral is, melynek teljesítménye 81 kW és 110 lóerő. A szíjhajtású, 48 voltos indítógenerátorral és ugyancsak 48 voltos lítiumion-akkumulátorral kiegészített motorok alapban hétgangos dupla kuplungos DSG-váltóval vannak kombinálva. Ezek az e-TEC jelölésű mild-hibrid járgányok a környezetbarát Octaviák legolcsóbb változatai, az 1,0 TSI e-TEC a közepes Ambition felszereltségi szinten 22 410 eurónál kezdődik. 

Tisztán áramra

Nézzük az Octavia plug-in hibrid változatát, tehát az Octavia iV jelölésű modelljét. Két különböző teljesítménnyel lesz elérhető. Mindkét változat alapja a négyhengeres, 1,4 TSI erőforrás, amely 37 Ah kapacitású, 13 kWh energiatároló képességű, nagyfeszültségű lítiumion-akkumulátorral lett kiegészítve, amely a WLTP-ciklus szerint akár 60 kilométer tisztán elektromos hatótávot tesz lehetővé. S a rövidebb tesztút során valóban beigazolta az Octavia, hogy körülbelül hatvan kilométert valóban képes színtiszta áramra megtenni. A kombinált üzemmódban ráadásul a fogyasztás 2,5–2,7 literre csökken – ez az érték azt hiszem, mindenkit meglep. A gyengébb Octavia iV teljesítménye 150 kW (204 LE), alapára túllépi a 31 ezer eurót. Az erősebb kivitelezés már 180 kW (245 LE) teljesítményt kínál, s valamivel több mint 37 ezer eurót kell kifizetni érte. Ez utóbbi motort különítették el a sportos Octavia RS iV számára, a teljesítménykülönbséget szoftverbeállítással érték el. 

Octavia
Az alternatív meghajtású Octaviák egy helyen - Škoda-felvétel

Elektromos RS

Megmondom őszintén, engem nem hozott különösebben izgalomba ez a félig elektromos sportautó. Egyszerűen nem vagyok híve ezeknek a furcsa kombinációknak. Ha sportautó, akkor legyen sportautó mindennel, ami ehhez tartozik. Kényelmes volt vezetni, a gyorsulása is erőteljes, de engem mégis hidegen hagyott. Az autó úgy néz ki, mint egy sportautó, úgy is viselkedik, mint egy sportautó, de mégsem az. Még a hangjával is megpróbál tökéletes illúziót kialakítani, a hangszórókból engedett mű, nyolchengeres motor hangjára emlékeztető berregés viszont egy idő után kezd eléggé idegesítő lenni. Ráadásul ez a műhang figyelmen kívül hagyta a manuális alásorolást, így egészen vicces volt, hogy az autó hangja nem reagált arra, ami a motorral történt. 

Az Octavia iV érdekessége, hogy nemcsak az autó utasai hallanak furcsa hangokat, hanem a járókelők is. A jobb elülső sárvédő alá rejtették az elektromos hanggenerátort (E-Noise Generator), amely 50 km/óra sebességig nyivákol annak érdekében, hogy a járókelők ne lépjenek a hangtalanul suhanó autó elé. 

Új elektromotor

Az Octavia iV modellek elektromos motorjai – akárcsak a Superb iV esetében – 85 kW teljesítményt produkálnak és műszakilag továbbfejlesztett konstrukcióval rendelkeznek. Az állandó mágnes-gerjesztésű, háromfázisú elektromotor a hatfokozatú DSG-sebességváltóba építve működik, ahol tengelykapcsoló választja el a belső égésű erőforrástól. 

Az RS iV egyébként nem lesz elérhető négykerék-meghajtással, így agresszív gyorsulásnál érezni az autó magatartásán, hogy elsőkerék-meghajtású. A járgány 7,3 másodperc alatt éri el nulláról a 100 km/órás sebességet. 

Lassú töltés

Nem árt, ha az Octavia iV tulajdonosai egy jó vastag könyvet is hordanak majd az autóban, a járgány töltése ugyanis nem lesz a leggyorsabb. Az akkumulátor a hagyományos háztartási elektromos aljzatról vagy falitöltőről (Wallbox) is feltölthető. A 230 voltos aljzatról az akkumulátor 3:45 óra alatt töltődik fel 0-ról 80 százalékra, a teljes töltöttségre öt órát kell várni. A 3,6 kilowattos falitöltővel 2:33 óra alatt érhető el a 80 százalékos töltöttségi szint, a 100 százalék pedig 3:33 órát igényel. Mindezt azért, hogy elérhető legyen a 60 kilométeres elektromos hatótáv. 

Aki kényelmesen, otthon tudja tölteni az aksit, azt nem kell, hogy különösebben zavarják ezek a töltési idők. Másrészt képzeljék el, hogy út közben, valahol egy benzinkúton akarják feltölteni az autót. Nyugodtan elkezdhetik olvasni a Háború és békét. Az autó csak 3,7 kW teljesítményű fedélzeti töltőt kapott, így a gyorsabb töltésekről megfeledkezhetnek. Pontosan ezért kaptunk a tesztvezetések során, amikor az újságírók sorra váltakoztak, csupán 10–20 százalékra feltöltött autókat – jobban ugyanis a rendelkezésre álló rövid idő alatt képtelenek voltak feltölteni az autót. 

A töltőcsatlakozó egyébként a vezetőoldali első sárvédőben, fedél mögött található, amely az ajtókárpiton elhelyezett gombbal nyitható.

Octavia RS iV töltése
Octavia RS iV töltése - Demecs Péter felvétele
Galéria
Škoda Octavia-1
Škoda Octavia-2
Škoda Octavia-3
Škoda Octavia-4
+23

Takarékos gáz

Számomra a legérdekesebb változat kétségkívül az Octavia G-TEC, tehát a modell sűrített földgázra működő változata. Sajnos, mivel a CNG-töltőállomások hálózata még az elektromos töltőállomások hálózatánál is lassabban bővül, az Octavia G-TEC használata Szlovákiában igazi fejtörést okozhat. De nemcsak nálunk, az Európai Unió tagállamainak többségében is csak nagyon kevés helyen lehet CNG-t tankolni. A CNG-töltőállomások hálózata Olaszországban a legsűrűbb, így aki a koronaválság után rendszeresen fog majd ebbe az országba utazni, annak nem kell attól tartania, hogy az út szélén marad. 

Ahogy az előző generációnál, úgy ebben is megjelenik a 96 kW (131 LE) teljesítménnyel rendelkező 1,5 TSI erőforrás, amelyet a hatfokozatos manuális váltón kívül hétgangos automata DSG-váltóval is kombinálhatják. 

A környezetkímélő autók kedvelői könnyen beleszeretnek ebbe a járgányba, hiszen a földgáz tisztább égésfolyamatának köszönhetően a szén-dioxid-kibocsátás mintegy 25 százalékkal alacsonyabban a benzinüzemhez viszonyítva, emellett jóval kevesebb nitrogén-oxid kerül a levegőbe, koromrészecskék pedig nem képződnek. A motor többek között a szívószelepek, úgynevezett Miller-ciklus szerint változó vezérlésének köszönhetően olyan gazdaságos. A három, padlóba elhelyezett tartály 17,33 kilogrammos CNG-kapacitása akár 500 kilométer hatótávot (WLTP) is lehetővé tesz. Az Octavia G-TEC emellett kilencliteres benzintartállyal is rendelkezik, amely további 190 kilométer hatótávot biztosít számára, az összesített hatótáv ezzel akár a 690 kilométert is elérheti. 

Az autó csak bizonyos esetekben használja benzintartalékát, például amikor a motorindításra közvetlenül CNG-tankolást követően vagy mínusz tíz Celsius-fok külső hőmérséklet alatt kerül sor, illetve amikor a CNG-szint már olyan alacsony, hogy a tartálynyomás 11 bar alá csökken. A CNG- és a benzinüzem közötti váltás automatikusan, a vezető közreműködése nélkül zajlik. A csomagtér a liftback és a kombi esetében 145 literrel csökkent, tehát a gázra működő Octaviák csomagterének térfogata 455 liter, a kombi esetében pedig 495 liter. 

A fogyasztás a hivatalos gyári adatok szerint 3,6–4,5 kg körül mozog 100 kilométeren, a három tartály teletankolása Szlovákiában nem egész 20 euróba kerül. Mivel a gyártó szerint nálunk nem ezt a változatot fogja megvenni a legtöbb ember, az Octavia G-TEC csak a közepes felszereltségi szinttől elérhető, nem egész 27 ezer euróért. 

Ahhoz, hogy jobban megismerjük az új Octaviákat, vagy felmérjük az átlagfogyasztásukat, több kilométert kellene levezetni velük. Minden jel szerint viszont a hosszabb tesztelésekre sem kell majd túl sokat várni, így az alternatív meghajtású Octaviák hamarosan ismét a kezem ügyébe kerülnek. 

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Sulík Matovič

Sulíkot választották a legmegbízhatóbb kormánytagnak

DAC

ÉLŐ: FC DAC 1904 – ŠK Slovan

Ifjú Szivek

Ifjú Szivek 20

koronavírus

Tömeges tesztelés: az elmúlt napokhoz képest lényegesen kevesebben teszteltetik magukat

brexit

Brexit – Meghosszabbították a londoni tárgyalásokat

GALÉRIA: Helyszíni felvételek a tömeges tesztelés harmadik napjáról

GALÉRIA: Helyszíni felvételek a tömeges tesztelés harmadik napjáról

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.