Mutatjuk a tíz legolcsóbb, nálunk kapható elektromobilt! Mikortól támogatja megint az állam a megvásárlásukat?

elektromobil
Pozsony |

Az Európai Unió tagállamai számtalan módon próbálják támogatni az alternatív meghajtású autók vásárlását, Szlovákiában egyelőre még nincs is tervben az elektromobilok és plug-in hybrid járgányok dotációs rendszerének következő fordulója – annak ellenére, hogy Szlovákia aláírta az Európai Unió (EU) tervezetét a károsanyag-kibocsátás csökkentésére. A cikk végén Képgalériában pedig mutatjuk a tíz, nálunk is kapható olcsóbb elektromobilt. 

Az alternatív meghajtású gépkocsikra vonatkozó különböző dotációs rendszerek Nyugaton már ugyanolyan természetesnek számítanak, mint az, hogy az ilyen autók tulajdonosai például ingyen használhatják az egyébként fizetett autópálya-szakaszokat, vagy korlátozások nélkül behajthatnak a városok olyan részeibe is, ahova a belső égésű motorral rendelkező autók már nem.

Franciaországban például a belső égésű motorral rendelkező modellek reklámozásánál fel kell tüntetni az információt – a cigarettásdobozokról ismert visszataszító fényképekhez hasonló rendszer alapján –, hogy ezek a gépjárművek mennyire szennyezik a légkört és milyen ártalmasak az ember egészségére. Az országban pedig 2025-től egyenesen tilos lesz a belső égésű motorral használt gépjárművek reklámozása.

Elektromobil

A hazai valóság

Szlovákiában jelenleg ott tartunk, hogy a gazdasági minisztérium nem is tudja, milyen dotációs programot kellene bevezetni, az alternatív meghajtású autók tulajdonosainak pedig az az egyetlen előnyük, hogy zöld rendszámtáblát kapnak, ez viszont nem igazán jogosítja fel őket semmire. Maguk az autógyártók képviselői is siralmasnak tartják az aktuális helyzetet, többen az illetékes minisztériumokkal való rossz kommunikációra is panaszkodnak.

„Itt mindenki arról beszél, hogy zöld politika, elektromobilok kellenek, de reálisan senki nem tesz érte semmit. A gazdasági minisztérium a tárcavezető miatt leginkább a hidrogén-üzemanyagcellás autókra össz-pontosít, a környezetvédelmi tárca jelenleg szinte kizárólag a nemzeti parkokkal foglalkozik, és más nem érdekli, míg a pénzügyminisztérium fő érdeklődési köre már hónapok óta a koronavírus-járvány” – nyilatkozta lapunknak név nélkül egy autómárka magas beosztású képviselője.

A Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) már nyíltan bírálja az államot, és arra figyelmeztet, hogy a jelenlegi semmittevéssel esélytelen, hogy elérjük az EU célkitűzéseit.

Az uniós Fit For 55 klímapolitikai csomag 14 dokumentumában konkrét, Szlovákiára is vonatkozó kötelezettségek is fel vannak sorolva. Például meghatározzák, milyen mértékben kell csökkenteni a személyforgalomban és a tömegközlekedésben a károsanyag-kibocsátást, milyen százalékban kell felhasználni az alternatív energiaforrásokat vagy üzemanyagokat. „A megfogalmazott célkitűzések nagyon ambiciózusak, teljesítésük pedig az ország számára kötelező érvényű. A jelenlegi helyzet viszont ezen a téren távolról sem nevezhető kielégítőnek. Szlovákiának minden megfigyelt kategóriában jelentős a lemaradása” – állítja Alexander Matušek, a ZAP elnöke.

A károsanyag-kibocsátási normák csökkentését például az új autók regisztrációjánál sem sikerül teljesítenünk. Az összehasonlítás kedvéért: míg az EU-ban 2021 első három negyedévében az összes újonnan vásárolt autó 18,9 százaléka volt elektromobil vagy plug-in hybrid meghajtású, addig Szlovákiában csak három százalék. „Az alternatív meghajtás támogatása nálunk nem elégséges, enélkül viszont nem fogjuk tudni teljesíteni azt, ami megígértünk” – figyelmeztet a ZAP.

Ahhoz, hogy 2025-ben legalább 55 ezer elektromobil vagy hálózatról tölthető plug-in hybrid legyen regisztrálva az országban, a következő négy évben (2022-t is beleszámítva) több mint 11 ezer autót kellene eladni. Szinte biztos, hogy állami támogatás nélkül ez nem fog menni, tavaly ugyanis csak 2271 ilyen autót regisztráltak, 1104 elektromobilt és 1167 plug-in hybridet.

Az alternatív meghajtás terén egyébként Szlovákiában egyértelműen a cseh Škoda a piacvezető, a 187 eladott Enyaq iV modellnek köszönhetően, ami annyit jelent, hogy az országban minden hatodik eladott elektromobil Enyaq iV volt. A második helyen végzett a Volkswagen, 163 eladott alternatív meghajtású autóval, a harmadikon a Mercedes (110), a negyediken pedig a Kia (94).

elektro

Hova tovább?

Vitathatatlan tény, hogy az országban radikálisan fel kell gyorsítani az alternatív meghajtással rendelkező autók eladását, bármi is a véleményünk a belső égésű motorok piaci kiszorításáról. Tény az is, hogy támogatás nélkül az eladásokat nem sikerül majd megemelni. Ezek a gépjárművek ugyanis még mindig túl drágák, nemegyszer egyenesen megfizethetetlenek az átlagemberek számára. A gazdasági tárca lapunknak elküldött válaszaiból pedig nem derül ki, mikorra várható egy új dotációs rendszer elindítása.

A minisztériumban állítólag tervben van a hidrogén-üzemanyagcellás meghajtás, valamint az elektromos meghajtás támogatási rendszerének kidolgozása. „Mindkét koncepción dolgozunk. A piac eldönti, melyik győz” – tolmácsolta a tárca lapunknak Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter állásfoglalását. A teljesség kedvéért közölni kell azt is, hogy a Sulík által leginkább támogatott hidrogén-meghajtású gépkocsikat is árultak tavaly az országban, egyet sikerült eladni.

Sulík

A hiányzó hálózat

Az alternatív közlekedés másik jelentős hiányossága a hiányzó infrastruktúra, tehát a töltőállomások gyér hálózata. Ezért is van az, hogy jelenleg csak abban az esetben éri meg elektromobilt venni, ha megoldható az otthoni töltése. Ellenkező esetben a tulajdonosoknak gondjaik lehetnek, s könnyen megeshet, hogy az autójukat nem lesz hol feltölteni akkor, amikor arra éppen szükségük lenne. Már most is rendszeresen előfordul, hogy az autópályákon sorakoznak az elektromos meghajtású gépkocsik a foglalt töltőállomások előtt. Tény, hogy a legmodernebb autók a nagykapacitású gyorstöltő állomásokon, ideális feltételek mellett – tehát amikor nincs túl hideg, az autó akkuja nincs túlzottan felforrósodva, s a hálózatra nincs rákapcsolva még egy nagyobb teljesítményű elektromobil – fél óra alatt is feltölthetők 80 százalékra, ha viszont két autó mögé kell besorakozni, akkor a várakozási idő máris minimum másfél órára bővül.

2020-ban egyébként az országban 820 töltőállomás volt, az állam 2025-ig 5500-ra akarja bővíteni a hálózatot, 2030-ban viszont már 25 000 töltőállomásra lesz szükség. „Az autógyártók felvállalták a zöld transzformációval összefüggő feladatokat. Egyre több alacsony vagy nulla károsanyag-kibocsátású modellt dobnak a piacra, s ezek fokozatosan kiszorítják a klasszikus gépkocsikat. Ha elérhetővé akarjuk tenni a modern meghajtást, akkor elkerülhetetlen a töltőállomások infrastruktúrájának fejlesztése, hogy az alternatív technológia még több ember számára legyen elérhető” – tette hozzá a ZAP elnöke.

A gazdasági minisztérium szerint az uniós helyreállítási alapból a következő években 228 ultragyors, állami tulajdonban levő töltőállomást fognak kiépíteni az országban. Hogy pontosan mikor, a tárca nem árulta el. További 50 millió eurót fognak felajánlani az önkormányzatoknak, községeknek, de jogi személyeknek is a töltőállomások megépítésére, így további 3000 gyorstöltőt és három, 350/700 bar teljesítményű hidrogén-töltőállomást fognak megépíteni. Mindezzel együtt még mindig több mint ezer töltőállomás lesz a lemaradás ahhoz képest, amire a ZAP szerint 2025-ben szükségünk lenne.

Aki nem akar az állami dotációra várni, annak összegyűjtöttük a nálunk kapható tíz, ebben a kategóriában még olcsóbbnak számító elektromobilt. Vajon melyik helyet foglalja el a valaha még népautóként emlegetett Škoda elektromobilja? A képgalériából megtudja: 

 

 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?