Alexander Matušek, a Szlovák Autóipari Szövetség elnöke szerint a kormány oroszbarát külpolitikája negatív hatással van az ágazatra, az egész gazdaságra
Elárulták, mennyi autót gyártottak le tavaly Szlovákiában!
Bár tavaly éves szinten kevesebb autót gyártottak le Szlovákiában, továbbra is világelsők vagyunk az ezer főre jutó legyártott gépkocsik számában – tájékoztattak a Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) képviselői, hozzátéve: az ágazat a kormány tétlensége miatt hatalmas problémákba kerülhet.
Tavaly Szlovákiában összesen 993 000 gépkocsit gyártottak le, ami 2023-hoz képest 87 000 autóval kevesebb. A csökkenésről javarészt a francia Stellantis konszern nagyszombati gyára tehet, amelynek lényegesen átalakult a portfóliója. Tavaly ugyanis leállították a Citroën C3 gyártását, amelyet három új modell, a C3 új generációja, a Citroën C3 Aircross valamint az Opel Frontera helyettesített. Az egyik modell gyártásának leállítása, valamint a három másik felfuttatása több időt vesz igénybe, így eltart, míg az üzem ismét eléri a teljes kapacitást. A ZAP becslései szerint a hazai autógyártók termelése idén újra túllépi az egymilliót, s nagy valószínűséggel eléri 1 150 000-et.
A Stellantis okozta kiesés ellenére is világelsők maradtunk az autógyártás terén, ezer főre tavaly 182 jutott.
Az ágazat közvetlenül 165 ezer embert foglalkoztat, közvetve viszont a beszállítói hálózattal együtt több mint 244 000 embernek ad munkát. S annak ellenére, hogy a szlovák gazdaság húzóereje az autóipar, a ZAP képviselői szerint botrányos, milyen a jelenlegi kormány kapcsolata az ágazat képviselőivel.
Hova tartunk?
Míg a kormány megalakulása után 2023-ban a miniszterelnök is találkozóra hívott minket, és a megbeszélésen ígéretet kaptunk, hogy komolyan foglalkoznak majd a felvetéseinkkel, azóta gyakorlatilag nem történt érdemi előrelépés, sőt, év végén elfogadták a konszolidációs csomagot, melyet bárminemű egyeztetés nélkül dolgoztak ki
– nyilatkozta Alexander Matušek, a ZAP elnöke, hozzátéve: a számtalan, 2025-től érvényes új adómegterhelés rendkívül negatívan érinti az ágazatot és az egész vállalkozói közeget.
„Az egyes országok ipari kamaráinak jelentése szerint már most nyilvánvaló, hogy a konszolidációs csomag miatt az országban tevékenykedő cégek több mint fele törölte a Szlovákiában tervezett kisebb-nagyobb beruházásait, s itt nem csak az autóiparban tevékenykedő vállalatokra gondolok” – mondta Matušek, aki élesen bírálta a jelenlegi kormány képviselőinek orosz kapcsolatait, s azt, mintha a kabinet egyre inkább hátat fordítanak Nyugatnak.
A jövőbeni beruházások szempontjából az ország külpolitikai irányultsága is kulcsfontosságú. Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy az elmúlt 15 évben az országba érkező külföldi beruházások 93 százaléka az Európai Unióból, Nagy-Britanniából és az USA-ból érkezett. Csupán 0,03 százalék jött Oroszországból és még kevesebb Kínából. Erre gondoljunk, amikor arról beszélünk, hova is kellene tartoznia Szlovákiának”
– tette hozzá a ZAP elnöke.
Előny a klasszikus motor
Szlovákia az ágazatot érintő nehézség ellenére, mondhatni kivételes helyzetben van, mivel a hazai gyártás javarészt a belső égésű motorral rendelkező modellekre összpontosít. S míg nem is olyan régen ezt hátránynak tartották, jelenleg úgy tűnik, előnyünk származik belőle.
A nyugat-európai országok nagy gyárai ugyanis a villanyautók jelentős elterjedésére készültek, és ehhez igazították a gyártási kapacitásaikat, most viszont az elektromos meghajtású autók iránti kereset visszaesett, ami komoly gondot okoz az gyáraknak.
„Tehát nálunk mondjuk a következő két-három évben még aránylag stabilizált marad a helyzet, ám ha ezalatt az idő alatt a hazai gyárak nem kapnak új megrendeléseket, s nem fogják tudni, mit gyártanak mondjuk 2028-tól, akkor komoly gondokba kerülhetnek. Ha ugyanis az anyavállalat rossz állapotban van, azt a leányvállalatai is gyorsan megérzik. Nem mondom, hogy véget ér az autóipar az országban, de a jelenleginél sokkal rosszabb helyzetbe kerülhet” – állítja Matušek.
Szlovákiában jelenleg négy autógyártó üzemel: a pozsonyi Volkswagen, a Nagyszombati Stellantis, a nyitrai Jaguar Land Rover, valamint a Zsolnai Kia. Ezekhez csatlakozik a Kassa melletti Volvo, amelyben a termelés 2027-ben gyorsulhat fel, így ebben az évben az országban legyártott gépkocsik száma nagy valószínűséggel eléri az 1 270 000-et.
Azt, hogy milyen autókból, mennyi kelt el tavaly, a ZAP egy későbbi sajtótájékoztatóján fogják elárulni, az adatok összesítése még nem ért véget.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.