Autó-motor

Mitsubishi Eclipse Cross PHEV: már benzin nélkül is elboldogul

Pozsony | A Mitsubishi Eclipse Cross PHEV plug-in hybrid változatát a modell szlovákiai bemutatása során vezettem először még májusban, most viszont már a megszokott egyhetes tesztelésre is eljutott a szerkesztőségi garázsunkba. Ezalatt az idő alatt a szívemhez nőtt, talán az egyetlen dolog, amivel nem tudtam megbarátkozni, az autó ára.
Demecs Péter

2021. szeptember 6. 19:48

Eclipse Cross PHEV
Az Eclipse Cross nagyon mutatós, véleményem szerint a legszebb SUV-k közé tartozik. - A szerző felvételei

A ráncfelvarráson átesett Eclipse Cross nagyon stílusos járgányra sikeredett, a felvételeken látható piros metálfényezéssel is jól mutat. A vagány külső az utastérben is megmutatkozik, a fehér bőr és a fekete műanyag kombinációja előkelő benyomást kelt. Ami viszont mindennél fontosabb, az a járgány egyedi meghajtása, ugyanis már az Eclipse Cross is besorakozott azon járgányok közé, amelyek képesek néhány kilométert tiszta árammal is megtenni. Ennek egyik alapfeltétele, hogy az autót naponta feltöltsék. A rekuperáció jelen esetben nem annyira hatásos, más plug-in hybridek például az autópályán haladva sokkal gyorsabban feltöltik az elemeket, aminek köszönhetően gyakrabban rendelkezésre áll az alternatív meghajtás. 

Gyorsabban tölt

Amivel teljes mértékben lekörözi a konkurenciát a Mitsubishi modellje, az például az, hogy a járgányt kétféle konnektorból is tölthetik. A CHAdeMO szabvány szerinti csatlakozásnak köszönhetően a nyilvános töltőállomásokon körülbelül 20 perc alatt elérik a 80 százalékos töltöttséget, amiről a konkurencia jelentős része csak álmodozhat. A másik csatlakozás lehetőséget ad az otthoni, normál konnektorból való töltésre is, így az autó fali töltőről 5, konnektorba dugható töltőkábellel pedig 8,5 óra alatt éri el a menetkész állapotot.

További plusz, hogy a csomagtartóban egy hagyományos 230V-os aljzatot találnak, amihez kis háztartási fogyasztói berendezéseket, így turmixgépet, kávéfőzőt, laptopot vagy tévét csatlakoztathatnak, mindezt 1500W teljesítményig. A Mitsubishi jóvoltából a járgány csomagterében egy kapszulás kávéfőző volt, amit a hosszabb tesztutak során rajtam kívül az utastársaim is külön díjaztak.
 

Eclipse Cross PHEV

Mennyi az annyi?

Én egyetlen feltöltésre átlagban 40 kilométert tudtam levezetni tiszta árammal. A gyárilag meghatározott 45 kilométeres hatótávolságot egyszer sem tudtam megközelíteni, a korábban említett 40 kilométert viszont rendszeresen, több napon át. Ez pedig azt mutatja, hogy a járgány reális megoldást jelenthet azoknak az alternatív meghajtásra vágyó sofőröknek, akik mondjuk nem tesznek meg naponta 40 kilométernél hosszabb utat. Ilyenkor az autó üzemanyag-fogyasztása nulla, vagy csak nagyon minimális, és az is csak akkor, ha valamilyen oknál fogva aktiválódik a belső égésű motor, jelen esetben a 2,4 literes benzinmotor.

A járgány egyébként egyenetlen terepen is megállja a helyét, ami tulajdonképpen nem is meglepő, hiszen Mitsubishiről beszélünk, amelynek több évtizedes tapasztalata van az összkerékhajtás fejlesztésében. A 4WD S-AWC összkerékhajtás állandóan elérhető, még elektromos üzemmódban is, amit ugyancsak érezni az autó stabilitásán. A rendszer intuitív, és önállóan szabályozza és első- és hátsókerék-meghajtást úgy, hogy az adott helyzetben vagy kanyarban a lehető legjobb teljesítményt generálja.

A járgány alapára 36 490 euró, a tesztelt modell ára 45 390 euró. Ehhez hozzá kell számolni a metálfényezésért fizetendő 800 eurót, az extra felszerelést (például a nyitható tetőablakot), melynek ára elérte a 4768,40 eurót. Mindezzel együtt a tesztelt példány ára nem egész 51 ezer euró. Az összeg láttán kicsit elszédültem, másrészt viszont meg kell hagyni, hogy mindezért egy nagyon jó minőségű, tetszetős, kényelmes családi SUV-t kapnak, melynek az egyik legnagyobb előnye, hogy benzin nélkül is elboldogul. 

Galéria
Eclipse Cross PHEV-1
Eclipse Cross PHEV-2
Eclipse Cross PHEV-3
Eclipse Cross PHEV-4
+26
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Vlcan

Itt a szlovák válasz Orbán földvásárlási terveire

A kisebbség nyelvén is fel lehet tüntetni az információkat az útjelző táblákon

A kisebbség nyelvén is fel lehet tüntetni az információkat az útjelző táblákon

iskola

Egyre több állástalan talál magának munkát

Vladimír Lengvarský

Lengvarský: Bérpótlékot kapnak, akik az első vonalban dolgoznak a járvány idején

Tompa Mihály Alapiskola

GALÉRIA: Megújult a Tompa Mihály Alapiskola

koronavírus Románia

Romániában két hétre bezárnak az iskolák, kötelezővé válik a maszkviselés

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.