Megnéztük, hogyan fejleszti a Škoda a motorjait és váltóit

skoda
Mladá Boleslav |

Ahhoz, hogy a Škoda a lehető legjobb minőségű erőforrásokat tudja sorozatgyártásba küldeni, egy specializált motorfejlesztő központot nyitott meg 2014-ben Mladá Boleslavban. Itt egyebek mellett egy, a világon is egyedülálló károsanyag-kibocsátási laboratóriumot is találunk, melynek szolgáltatásait már olyan márkák is igénybe vették, mint a Porsche. Ez utóbbi részlegen egy évben több mint nyolcezer tesztet tudnak elvégezni. A központ 130 szakképzett alkalmazottja évente körülbelül 350 tesztmotort vet alá különböző próbáknak.

Martin Hrdlička, a Škoda Auto alváz- és platformfejlesztési részlegének igazgatója szerint a következő hónapokban legalább 150 új szakképzett alkalmazottra lesz szüksége a motorfejlesztő központnak, s jelenleg a piacon ilyen embert egyszerűen nem találni. Ha előfordul is, hogy egy meghirdetett pozícióra 50–60 ember jelentkezik, a nap végén általában csak egyetlenegy fog megfelelni a kritériumoknak. A Škoda nemcsak csehországi, hanem szlovákiai egyetemekkel is együttműködik, de a fiatalokkal való munkát már az alapiskolákban is el kell kezdeni, hogy felkeltsék a diákok érdeklődését a szakma iránt. A diákok akár félmunkaidőben is dolgozhatnak a Škodánál, amely szükség esetén a szállásról is gondoskodik.

Nézzék meg videón, hogyan dolgoznak a Škoda motorfejlesztő központjában:

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?