Lexus RX 500h F Sport Performance: komoly dinamika, japán eleganciával

RX
Pozsony |

Három hete az RX plug-in hibrid változatát, a 450h+ modellt próbáltam, most pedig sor került a kínálat legerősebb képviselőjére. AZ RX 500h előkelő benyomást kelt, s csak kevesen sejtenék, milyen erő rejlik benne. 

Nem akarom azt mondani, hogy az RX egy klasszikus színben beolvad a hétköznapi forgalomba, de egy biztos, hogy ebben az érdekes réz metálfényezésben sokkal inkább feltűnő. Az aktuális, ötödik generáción nagyon jól mutatnak a hatalmas, fekete 21 colos keréktárcsák. Első ránézésre ez az RX egy luxus ékszerdoboz benyomását kelti, pedig ami a motorházban rejlik, az az igazi, elemi erő.

A japán luxus

Az utastér is a japán márka tipikus luxus mintapéldája. Olyan technológiákkal találkozhatnak benne, mint a hangvezérlésű multimédia-rendszer 14 colos kijelzője, vagy a híres Tazuna-koncepció, melynek lényege, hogy minden egyes vezérlőgomb és funkció sofőrorientált legyen, hogy a lehető legkevésbé vonja el a figyelmét a vezetéstől. Nekem például személy szerint nagyon tetszett az a megoldás, amikor a volánon található vezérlőgombok, a megérintésük után megjelennek a head-up kijelzőn, tehát még egy másodpercre sem kell a volánra nézni, hogy lássuk, a megfelelő gombra tettük-e az ujjunkat. A kezelés ugyan már kicsit akadozik, hiszen gyakran csak a második vagy harmadik megnyomásra reagál, az ötletért viszont csillagos egyes jár.

RX 500h

Kiszállásnál mindenki észreveszi az új, elektronikus biztonsági kilincseket, amelyek nem engedik kinyitni az ajtót, ha a radarok úgy érzékelik, valami közeleg az autó mellett. Ezért ha az ajtó kinyitásával balesetet okozhatnának, az RX egyszerűen nem engedi, hogy kinyissuk az ajtót, a fenyegető veszélyre pedig figyelmeztet. A Lexus szerint ennek a rendszernek köszönhetően sikerül elkerülni azon balesetek 95 százalékát, amelyekre az ajtó figyelmetlen kinyitása miatt kerül sor.

Az utastérben egyébként a hátsó üléseken is elég helyet találnak, a 461 literes csomagtér viszont inkább csak átlagosnak nevezhető, hiába, a japán márkánál a luxus nem a csomag-, hanem az utastérben keresendő.

RX

A meghajtás

Bár a Lexus szerint az RX-ben 2,5 literes motor van, a hengerűrtartalma 2393 cm3, tehát inkább 2,4 literes erőforrásról beszélhetünk egysoros, négyhengeres erőforrásról, melynek teljesítménye 273 kW (371 LE). A meghajtásról pedig nemcsak a belső égésű motor gondoskodik, hanem a Direct4-technológiával ellátott két elektromotor is. Ennek eredményeképpen pedig mind a négy kerékre jut a meghajtásból, minek köszönhetően az RX ezen változata hat másodperc alatt éri el 0-ról a 100 km/órás sebességet. A gyorsulás valóban impozáns, ám nem attól a nyomástól, amely brutálisan az ülésbe szorítaná az utasokat, hanem inkább attól a vehemenciától, amellyel ez a 2,1 tonnás autó nekilódul az útnak. Ha nem fognak túlzottan száguldozni, akkor a fogyasztást nyolc liter környékén, de inkább nyolc liter fölött fogják tartani. Nekem egy hét és körülbelül 500 levezett kilométer után 8,6 literes átlagot mutatott a fedélzeti számítógép. Ami a járgány árát illeti, az is a luxuskategóriába tartozik, hiszen az RX 500h alapára 94 900 euró, a tesztelt változat még kétezer euróval drágább volt.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?