Kipróbáltuk a Renault újdonságát, az Australt

austral
Pozsony |

Véleményem szerint az Austral a Renault aktuális kínálatának egyik legérdekesebb modellje. A gyártó ezzel a járgánnyal szeretne még nagyobb teret hódítani az SUV C szegmensben azután, hogy a kisebb Kadjar nem volt olyan kasszasiker, mint amilyennek hitték. A szerkesztőségi garázsunkba a mild-hibrid meghajtással felszerelt változat került, automata váltóval, és a legmagasabb felszereltségi szinttel. Mit tud az Austral?

Néhány évvel ezelőtt még nem volt olyan ördöngös dolog eligazodni a francia márka kínálatában. Elég volt néhány hónap, és minden megváltozott. Például a Mégane új generációja már nem hatchback, hanem kizárólag elektromos crossover.  A Talismant már hiába keresnék a kínálatban, de ráakadnának az attraktív Arkana SUV-kupéra. A népszerű Espace elnevezés megmaradt, ám az MPV-ből hétszemélyes SUV lett 200 lóerős hibridmeghajtással és háromhengeres motorral – ennek nemzetközi sajtóbemutatója, amelyről az Új Szó sem hiányozhat, körülbelül egy hónap múlva lesz. S bár a következő modell, a Koleos még ugyan szerepel az árjegyzékben, fokozatosan épp a tesztelt Austral fogja tőle átvenni a stafétabotot. Tulajdonképpen a Kadjar közvetlen utódjáról van szó, melynek ugyancsak hűlt helye van a Renault kínálatában.

Austral

Az Alpine és mások

A Renault nagyobb részesedést szeretne az SUV C-szegmensben. Ez már akkor is nyilvánvaló volt, amikor 2020-ban bemutatták az Arkanát. A következő, logikus lépés volt a megváltoztatott elektromos Mégane bemutatása, s az Austral megérkezésével a kör úgymond bezárult. Én a legmagasabb, Iconic Esprit Alpine kivitelezésben kaptam tesztelésre, ami annyit jelent, hogy a motorházban egy 1,3 literes négyhengeres benzinmotor volt, CVT automata váltóval. A maximális teljesítmény a gyártó szerint 116 kW (158 LE), a forgatónyomaték pedig 270 Nm. A kombinált fogyasztást 6,2 literen határozták meg 100 kilométeren.

Az utastérben az anyag és Alcantra kombinációja, valamint a kék varratok tanúskodnak arról, hogy specifikus kivitelezésről van szó.  Az autó oldalán található az Esprit Alpine embléma, ugyancsak a csomag része a palaszürke metálfényezés, a 3D-hatású hátsó lámpák. Összesítve elmondható, hogy az Austral ebben a kivitelezésben sokkal vagányabb benyomást kelt, a lényeg viszont mégis a motorházban keresendő.

Az Austral mint olyan Szlovákiában egyelőre csak kétfajta mild-hibrid kiszerelésben rendelhető meg – később jelenik meg a piacon az erősebb, 1,2 literes motorral szerelt full hibrid, amelyre viszont már fogadják az előrendeléseket. Az alap, jelenleg kapható egyszerű hibrid alapváltozata 103 kW teljesítménnyel rendelkezik, és hatgangos kézi váltóval lehet párosítani, a szerkesztőségi garázsba viszont az erősebb változattal parkoltam le.

Austral

A már említett 116 kW teljesítmény itt 5250 és 5500 fordulat között elérhető, míg a 270 Nm-es forgatónyomaték 1800–3750 fordulat között.  A CVT-váltó szimulálja az egyes sebességfokozatok váltását, minek köszönhetően elég ügyesen sikerül a háttérbe szorítani az ezekre a váltókra jellemző monoton búgást. A váltó nagyon jól összedolgozik a négyhengeres motorral és még a gázpedál erőteljesebb letaposására is azonnal reagál.

Az alternatív meghajtás ebben az esetben csak szimbolikus, hiszen az akkumulátor kapacitása csupán 0,15 kWh, az elektromotor pedig 12V-os hálózatban dolgozik. Egy hét alatt nem igazán érzékeltem az elektromotor segítségét, a meghajtás nagyon visszafogott, az elindulásnál vagy a fékezésnél felmerülő rekuperációnál sem viszi túlzásba a munkát, és őszintén szólva a fogyasztásra sem volt különösebb hatással.

Austral

Milyen vezetni?

A motor nagyon jól hangszigetelt és igazából csak akkor fog adni magáról jelentősebb életjelet, ha kicsi erélyesebben bánunk  a gázpedállal, na és persze autópályán. Egyébként még 130 km/órás tempónál is nagyon jól hangszigetelt a teljes utastér. Az 1,3 literes négyhengeres motorban elég erő rejlik, ám ehhez elegendő mennyiségű üzemanyagra van szükség, és az Australnak ezen  a téren – a gyengébb elektromotor miatt is – nagy az étvágya. Ha sztrádán gyorsabban fognak száguldozni, akkor 9 literes átlagra kell számítani 100 kilométeren, ha betartják az előírt maximális sebességet, akkor  a fogyasztás 2,5 literrel lehet alacsonyabb. Városban már a 8 liter feletti átlag sem számít ritkaságnak, az egyhetes átlag aztán 7,5 literen állapodott meg száz kilométeren. Ez az eredmény senkit sem fog felháborítani, de azért érezzük, hogy valamivel alacsonyabb is lehetne, ha már kifizetik érte a közel negyvenezer eurót.

Összegezve

Az Austral már a nemzetközi bemutatókon és most a szlovákiai tesztelés során is igazolta, hogy egy kényelmes utastárs. Később a 4Control-rendszer majd a hátsó kerekek elfordítását is lehetővé teszi, így  a manőverezés még egyszerűbb lesz. Az autó egyik legnagyobb hozadéka a médiarendszerben keresendő, hiszen a Mégane-hoz hasonlóan itt is integrálták a Google-keresőt, ami igencsak megkönnyíti a sofőr hétköznapjait. Jó volt vezetni, az utastér előkelő benyomást kelt és a legmagasabb felszereltségi szint valóban közelebb hozza az Australt a prémiumkategóriás járgányokhoz. Én kicsit visszavennék az utastérben a fényes lakozott felületektől, más kifogásom viszont nincs.

A tesztelt változat ugyanis alapban 37 600 euróba kerül, ám a számos extra, mint például 2400 eurót érő metálfényezés, a 800 eurós panoráma tetőablak vagy 900 eurós Matrix LED vision fényszórók miatt a végösszeg elérte a 43 650 eurót. Alapban, a gyengébb hibriddel 30 400 euróba kerül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?