<p>Legkorábban 2018-ra készülhet el az átfogó kisebbségvédelmi jogszabály, derül ki abból az akciótervből, amelyet hamarosan a kormány elé terjesztenek. A tervezet hét területen határoz meg részintézkedéseket.</p>
Átfogó kisebbségi törvény készülhet
Legkésőbb jövőre el kell készítenie a kisebbségi kormánybiztosnak a szlovákiai kisebbségek jogaira vonatkozó jogszabályok elemzését, amely egy átfogó kisebbségvédelmi törvény alapjául szolgálhat.
„Annak a jogi környezetnek az elemzését készítjük el, amelyik jelenleg valamilyen formában garantálja a kisebbségi jogokat – magyarázta lapunknak Bukovszky László kisebbségi biztos. – Ezek alapján kerülhet sor törvénymódosításokra vagy egy átfogó jogszabály elkészítésére.” A munkában részt vesz a kisebbségi bizottság is, amely a kormány tanácsadó szerve. Az akcióterv jelenleg tárcaközi egyeztetésen van, ezt követően, várhatóan októberben kerülhet a kormány elé. A dokumentum tartalmazza a kisebbségi nyelvek gyakorlati alkalmazásának javítását is.
Szekeres Klaudia elismeri, hogy az akcióterv elfogadása előrelépést jelent, de ő túlságosan kevésnek tartja a benne szereplő konkrétumokat. „Megpróbáljuk a tárcaközi egyeztetés során módosítani – mondta lapunknak a Jogsegélyszolgálat munkatársa. – Ugyan több a semminél, de én még több konkrétumot vártam volna tőle.” Az egyik kifogása, hogy az akcióterv nem ad jogi garanciát arra, hogy a benne foglaltak meg is valósulnak. „Az utóbbi hónapokban ugyan jó irányban mozdult el a kisebbségi problémák megoldása, bízzunk benne, hogy az akcióterv sem marad a fiókban” – mondta Szekeres. „Már az is eredmény, hogy ezt sikerül a kormány elé terjeszteni” – mondta Bukovszky. Az akcióterv elfogadását feltételezi a kormány emberi jogi stratégiája, a kisebbségi akcióterv az első, amely ennek alapján elkészült. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.